Pom-pom-pom

 

Szülinapot ültünk a hétvégén, Oli mindjárt 3 éves. A nagy napon kezdjük az ovit is, így a családi dínom-dánomot kicsit előre hoztuk. Heteket készültem a meglepetéssel, kutattam a megfelelő ajándékot, a tökéletes élményt, a felejthetetlen szülinap zálogát…

Olivér új ágyat kapott, nagyfiúsat, rácsok nélkülit, sőt autó formájút! A lepedőre felrajzoltam a műszerfalat, sebváltót, a pedálokat, még a klímát és az ablakmosót is odakanyarítottam textilfilccel (amit mellesleg azért vettem, hogy ovis jeleket rajzoljak a ruhákba, de arra teljesen használhatatlan).

A szülinapi torta is autós lett, sőt Verdás! A konyhai kétbalkezes zseniálisat alkotott – azaz magam készítettem a kocsi formájú sütit, vagy három napi munka révén. Én, aki kilocsol, szétszór és elejt mindent a főzésre fenntartott helyiségben, egészen megtáltosodtam. Gondolnánk, hogy egy háromévesnek mindegy, hogy cukrászdai, vagy anya-sütötte a tortája, de nem! A zsúr után napokkal is emlegette a „verdást”, a cukrászdai, amit nagyiék hoztak feledésbe merült…

Oli a mamájánál várta a buli startot, még egy nagyot aludt is. Feldíszítettük a lakást, lufikat kötöztünk mindenhová, sütik, mini szendvicsek sorakoztak az asztalon. Az ablakból néztük, jön-e már az ünnepelt.

Az Alma együttes Ma van a szülinapom című száma ment, amikor a Nagyfiú belépett az ajtón (imádja azt a zenét, szülinaptól függetlenül). Megtorpant, meglepődött, elvörösödött. Kamillázott mindenfelé, zavarában rögtön rágni kezdte az ujját. Tudta, hogy ez fog történni, beszéltünk róla és más családtagok köszöntésében is mindig résztvesz, mégis láttam rajta, alig meri elhinni, hogy ez most neki szól.

Dédimamin kívül mindenki eljött, aki számít. Nagynéni, nagybácsik, nagymamák, papák és olyan rokonok, akiknek titulusát nem is tudom most pontosan, de a lényeg, hogy eljött az egész CSALÁDUNK. Énekeltünk közösen egy „Halász Jutkát”, tortapetárdát és gyertyákat gyújtottunk. Oli egészen varászlatos hangulatban volt, nem tudta, mit tegyen, csak nézett rám, nagy kerek és párás szemekkel. Akkor éreztem, hogy ennek a Nagyfiúnak még mindig én vagyok az origó, ami segíti eligazodni a világban, az ismeretlen, izgalmas és új helyzetekben…

Késő este, hárman feküdünk a nagy ágyban, a Hugica, Oli és én. Már majdnem elnyomott az álom, amikor a sötétben megszólalt Liza:

– Bejött Ojika és akko’ énekeltük neki, hogy pom-pom-pom…

 

Kategória: Családi sztori, Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Divatol(vas)gatunk

 

Pár éve egy koleganőm arról mesélt nekem, hogy a kislánya mekkora rajongója Bartos Erika könyveinek. Nekem az írónő neve nem mondott semmit. Egy kultúrtahónak éreztem magam. Néztem rá boci szemekkel és próbáltam leplezni tudatlanságomat, ő meg csak mondta, mondta, mintha csak pillanatnyi áramszünet lenne a fejemben és úgyis mindjárt eszembe jut, miről is szólnak az Anna és Peti könyvek. A múlt eme fruszráló, mégis édes töredéke csak a napokban törte át ismét az elmémet.
Időközben hiába pótoltam tudatlanságomat Bartos Erikával kapcsolatban, a gyerekeimnek nem vettem az általa írt mesekönyvekből. Egyszerűen azért, mert viszolygok a divat hóbortoktól és úgy éreztem ez is az, az anyáké és az ovisoké. Aztán mégis lett egy Bogyó és Babóca kötetünk, kb. két hete. Na, azóta napi kétszer olvasok Bartos Erika mesét (ha a gyerekeimen múlna, háromszor). Ők valamilyen rejtélyes okból nem unják meg a bogarak barlangi pókkal való találkozásának sztoriját, én viszont már megőrülök tőle, úgyhogy beszereztem még két könyvet az említett írónőtől. „Anya az árakat is figyeli ugye”, így a vastagabb, több mesét tartalmazó, ám régebbi kiadványt vettem meg – az Anna és Peti sorozatból. És ezt is imádják a gyerekeim! Hihetetlen a rajongásuk, más nem kell, pedig mennyivel gazdaságosabb -minden szempontból- a Minden napra egy mese!
Vajon meddig tart a gyerekeknél a Bartos Erika korszak? Ha találkozom egykori koleginámmal, biztos megtudakolom.
A kisfiam éjjel hangosan kiabált:
– Anyacika, Anyacika! Szélforgót kell kivinni! Szélforgót…- majd elszunnyadt ismét. Szerintetek miről olvastunk este? Oh, igen… És ha nem lenne ez elég, reggel odabújt az ágyamba, hátulról átölelt, puszilgatni kezdett (azt hittem először, hogy Apa végre kávéval, csókkal ébreszt…) és finoman a fülembe suttogta:
– Anyacika! Ugye elolvasod a Bogyó és Babócát!!!
Szinte látom magam, ahogy gyermektelen munkatárs-nőimnek magyarázom, ki is az a Bartos Erika…

Az alábbi oldalon érdekes összeállítást olvashattok arról, a szülők miért nem szeretik Bartos Erikát, a gyerekek pedig miért igen. Mellesleg én is utálom a szegényes szókincsét, de majd veszek később a gyereknek lexikont is…
http://www.origo.hu/kotvefuzve/blog/20110321-a-bartos-erika-virus-miert-utaljak-a-szulok-az.html

Kategória: Gyerekes nézőpontból, Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Plázamacskák, karmokat ki!

 

Az utóbbi hetekben kiderült, nem csak engem zavart az egri pláza veszélyes és kényelmetlen pelenkázóinak ügye. Mint korábban írtam róla, egy nyári felháborodott levelem után szeptemberre megerősítették a korábban lejtő lapokat és szivacsos kárpittal vonták be. Az eredmény biztató, a babák biztonságosabban pelenkázhatók az Agria Parkban, mint eddig – de még mindig nem annyira kényelmeses, mint elvárható lenne az egy családbarátként hirdetett intézményben.
Több ismerősöm írt a témában, pozitívan értékelték a pláza javító szándékú lépését, de sokan fanyalogtak is más ilyen intézmények otthonos szoptató-pelenkázó helyiségeire gondolva.
Az nem vitás, Egerben is jó lenne egy külön babáknak, mamáknak kialakított tiszta, nyugodt helyiség, ahol a puttony-csere mellett meg is lehetne szoptatni a legkisebbeket, érdeklődő tekintetek előli menekülés nélkül. Biztosan akadna egy kis átalakítható zug abban a nagy üveg-fém épületben, ami nem mellesleg -számos díja mellett- egy szaklap szerint Európa legjobb bevásárlóközpontja!
Tisztelt Plázamacskák! (Azok a nők, akik bár ugyanúgy párosával járnak a mosdóba, mint a tini csajok, csak épp a csemetéjükkel.) A pelenkázólapok megerősítésének példája mutatja a legjobban: ha szeretnénk valamit, ki kell nyitnunk a szánkat! Néma gyereknek anyja se… (néma anyának pláza se…)
Ha úgy érzitek, szükség lenne egy baba-mama helyiségre az Agria Parkban, írjátok meg ide, vagy a pláza honlapján lévő üzenet ablakba, esetleg tegyétek szóvá ott helyben az információs pultnál!
Ennek az intézménynek presztízs-kérdés kell legyen, hogy elégedettek-e a jövő pláza-nemzedékét istápoló édesanyák!

Kategória: Gyerekes nézőpontból, Nincs kategorizálva, Okoskodós-megmondós | Hozzászólás most!

A plázamacska dorombol

 

Nehezen jönnek a szavak, mert most jót kellene írni – minden értelemben. Valahogy mindig könnyebb szidni, bírálni, mint dicsérni. Ez is valami magyar jellegzetesség, könnyebben negatívkodunk, mint örülünk. Na, összekapom magam, jöjjön egy történet pozitív végkifejlettel!
Történt egy júliusi napon, hogy iszonyúan begurultam az egri pláza dizájner munkásaira, mivel a fiam félt az egyik ottani csilli-villi, ám babaélet-veszélyes pelenkázón. A popsipucolásra kijelölt naracs színű kemény lapokkal a budikban közel három évig rendszeresen találkoztam, minden alkalommal fortyogtam magamban egy sort, hogy mennyire szarok, de ennél többet nemigen tettem. Az a bizonyos nap azért volt más, mert a fiam már szavakba tudta önteni a félelmét, miszerint retteg, hogy leesik. A pelenkázó lapok ugyanis lejtettek. Ezúttal nem a sírást hallgattam, ami lehet bármitől (éhségtől, álmosságtól), hanem a könyörgést, hogy vegyem le, inkább kakis pelusban marad. Majd’ megszakadt a szívem. Hazaérve vettem a fáradtságot és levelet írtam a pláza honlapján szereplő kapcsolat menüponton át a „kitudja ki olvassa el”-hez. Mellékeltem a néhány perccel korábban született blog-bejegyzésem linkjét (A plázamacska kritikája).
Nem tudom, valójában mi vezetett eredményre. A tény az, hogy néhány napja megerősített támasztékú, biztonságosabb pelenkázók vannak az Agria Parkban– tájékoztatott e-mailben a pláza marketing osztálya. A kemény lapokat szivacsos kárpitozott rétegel vonták be, így puhábbak lettek.

A tesztelő ezúttal a kisebbik gyerek, a fiam ugyanis időközben szobatiszta lett 🙂

Perem még mindig nincs rajtuk, de nem akarok a kákán is csomót keresni! A lényeg, hogy az eddiginél sokkal biztonságosabb pelenkázó alkalmatosságokat találunk a családbarátként reklámozott intézményben!
Igazán értékelem, hogy ezúttal nem a dizájn-szempontok álltak az első helyen! Az igazság az, hogy valódi paraszt-barkácsolás oldotta meg a kérdést, a támaszték gyanánt szolgáló lecek nem a legtrendibbek, de kit érdekel, mikor a gyerek biztonságáról van szó?! Jó, hogy felismerték ezt az illetékesek.
Sokan emelték fel a szavukat a veszélyes pelenkázók ellen, vagy épp senkinek sem jutott eddig eszébe szólni és csak most hívta fel az üzemeltetők figyelmét egy dühös anya levele? Netán a nyilvánosság lebegtetése hatott? (Ne feledjük, így utólag ez is jó reklám a plázának!)
Szerintetek?

ui.: A levelet július 7-én írtam, akkor nem is válaszoltak rá. Szeptember van, a dolog úgymond gyorsan megoldódott, én meg örülök. Lehet, hogy egyébként is meg akarták már „szerelni” a pelenkázókat és ha már így alakult, nekem is írtak? 🙂

Kategória: Gyerekes nézőpontból, Nincs kategorizálva, Okoskodós-megmondós | 1 hozzászólás

„Kistesvérek”

Másfél éves kislányom újabban minden lépcsősor előtt megtorpan és nyüszögve óbégatni kezd:

– Olika, Olika! Csegíccsé! Csegíccsé!

Esdekelve nyújtja levegőbe a kezét, amit én hiába próbálok megfogni, elrántja egy „nem” leosztással.

A Mindjárthároméves szó nélkül visszakocog a lépcső aljához, kézen fogja a nyafogót és kihúzott háttal felvezeti. A célnél mindkét arc sugárzik, majd elszaladnak, mert fontos dolguk van. („Gyere Kistesvérem, vezessünk!”)

Én meg csak állok a lépcső alján. Szorítja a torkom a boldogság.

Kategória: Családi sztori, Nincs kategorizálva, Röppencsek | Hozzászólás most!

Puttony-pánik

 

Régen a gyerekek másfél évesen szobatiszták voltak, ahogy a szomszéd néni meséli és persze minden ismerős csemetéje bilizett két évesen, csak az enyém rottyantott kategorikusan pelenkába, hiába közeledett az a bizonyos 3. szülinap, no meg az óvoda. Ugyan megfogadtam, türelmes leszek a kölkömmel, néha úgy éreztem, elsüllyedek a szégyentől, hogy még mindig ott domborodik a veszélyes hulladék a gatyája alatt. Igyekeztem mindent bevetni a siker érdekében…
Szegény gyerek már másfél évesen megkapta az első bilijét. Anyja reménytelien sugárzó tekintetét nem tudta mire vélni, de érezte, valamit teljesítenie kell, így a fejére rakta, mint a kalapot és úgy parolázott. Ez a produkció remekül sikerült, de az, amiről anya magyarázott, nem volt elég izgalmas a teljesítéshez. Rendben, hagyjuk még ezt, ráérünk.
Később a wc-szűkítős próbálkozás következett. A fiam néhányszor ráült ugyan és kitartóan mesét olvasott -vagy autós újságot, mint az apja-, eredmény nem született. Uncsi és sikertelen ücsörgések után a gyerek közölte: nem ül a vécére.
Okés, ráérünk.
Eljött a pucér fenék korszak, azaz a nyár. Levettük a pelust, hadd szokja a csemete, milyen is a puttony nélkül. Igen, szép lassan megszokta, milyen érzés, amikor a lábán folyik a cucc, esze ágában sem volt elmenni az egy méterre levő biliig. Én meg közben kezdtem kiborulni, legbelül már üvöltöttem a dédivel, aki szerint csak egy kicsit többet kell takarítani… Oli is megérezhette kétségbeesett dühömet, mert rövidesen visszakérte a pelust, ami annyira kényelmes találmány, hogy barnamackóval telve sem zavarja a gyereket. Lelkiismeretfurdalással telve adtam vissza rá a vattabugyit, de ez legalább mindkettőnknek megnyugvást jelentett, néhány napig.
Most már úgy éreztem, nem érünk rá, valamit tennem kell!
Modern anya, hol máshol keres segítséget, mint a neten. Jöttek is az ötletek, tanácsok (nagyanyám-félék is). Sokan ajánlották a Felejtsd el a pelust Elmo (Sesame Street) dvd-t. Beszereztem, a gyerek imádta, de napokig nem történt semmi. Aztán egyszer csak a kiságyából kicélozva előadta a brüsszeli pisilő kisfiút, aminek én végtelenül örültem. Végre megérzte, hogy kell! A lelkesedés azonban nem folytatódott.
Választhatott magának egy új bilit. Zenélőset kért, amilyet persze nem ajánlanak a szakemberek. Nem érdekelt már a szaktanács, megvettük. Ohó! Rögtön belepisilt, ahogy kicsomagoltuk! Eufórikus érzés kerített hatalmába, éreztem, menni fog! Néhány hullámzó hét következett, egy-egy sikeres bilizéssel.
Egy reggel a fiam közölte, hogy már nagyfiú, gatya kell. Nem fűztem nagy reményt a dologhoz, így másfél hónappal a határidő előtt (már a vészforgatókönyvet írtam, ugyanis csak szobatisztán lehet valaki ovis), de elővettem a fél évvel korábban beszerzett Mickey egeres alsót. Többet nem kellett pelus. Három nap alatt belejött a nagyfiúságba, éjszakára sem kellett már a tömés. Nem értem, mit görcsöltem ennyit, bíznom kellett volna a fiamban. És ha csak 3 és fél évesen érezte volna elérkezettnek az időt? Legalább az anyjának oda kellene figyelnie az igényeire. Elszégyeltem magam.
Nagy hirtelen leszokott a cumiról, a cumisüvegről, újabban még az alvós rongyát sem kéri. Teljesen magától…

Egy forró délelőtt a hugica is lehámozta magáról a pelust, míg én nem figyeltem, így a pisi folyt mindenfelé. Olivér két tenyerébe fogta a pufók arcot és odasuttogta:
– Ejnye-bejnye Cucus-mucus, nem figyeltél a testedre…

Kategória: Családi sztori, Gyerekes nézőpontból, Nincs kategorizálva, Okoskodós-megmondós | Hozzászólás most!

A plázamacska kritikája

Egerben ciki vállalni, ha valaki nem utálja szívből a város globalizmus teremtette giga-épületét, a plázát. Megkockáztatom, hogy néhány ismerősöm csúnyán néz majd rám a jövőben és ezúton bevallom: hibái ellenére is odavagyok az egri bevásárlóközpontért! Plázacicának már nem nevezném magam, találóbb a kölykeit is az üveg-fém épületbe citáló plázamacska kifejezés…
A szerelem azóta teljes, mióta anya lettem. Hűvös időben nincs jobb, mint a szélvédett pláza-játszótér, nem cikáznak autók a gyerekeknek lezárt terület mellett közvetlenül, no és apára lehet hagyni a kölyköket „csak veszek egy csomag pelust” felkiáltással akár negyed órára is! Elbámészkodhatok a legújabb divatot szidva magamban, miközben babakocsit tolok és nem kell attól tartanom, hogy lekaszál egy robogós (ahogyan a belvárosban). A gyerek szülei különösebb égetése nélkül gyakorolhatja az önálló evést idegen környezetben (egy normális étteremből az előétel kiérkezése előtt meglógna, miután összetört vagy fél tucat különböző célra kikészített poharat).
Békés, gyermekmentes estén szívesen várnék mozira egy pohár vörösbor mellett a pláza valamely kiszolgáló egységében, de erre sajnos még nem volt példa. Arra annál gyakrabban, hogy este 9 előtt néhány perccel tápszerpótlásért esek be a pláza drogériájába, vagy egy liter -a fiam elalvásához nélkülözhetetlen- tejcsiért a szupermaketjébe. Nekem kellemes megoldást jelentenek a 8 után is nyitva tartó pláza-üzletek (csak mellesleg jegyzem meg, a drogériában még akkor is kedvesen fogadnak, ha épp zárás előtt toppanok be).
Egy bajom azért van a plázával. A családbarátként hirdetett komplexumban pelenkázóként a budiban elhelyezett, kemény lapokat lehet használni. A rikító narancs terep dizájn-szempontból biztosan nagyon jó, de a fejét verném bele annak, aki kitaláta! A vastag, kemény lapok lejtenek, és talán a gyerek nem gurul le, de ahhoz a „lejtő-szög” éppen elég, hogy a fiam sírógörcsöt kapjon a leeséstől való félelmében! A pelenkázóknak peremük sincs, izgő-mozgó babákkal ezeket életveszély használni! A „nagy” fiam megértette, hogy ne mozogjon, akkor nem esik le, de zokogott és görcsösen kapaszkodott félelmében, én meg hasadozó szívvel tettem a dolgom, mint a villám, csak szabaduljunk. A kislányom egyszer majdnem legurult egy ilyen alkalmatosságról, míg én a végtermékétől próbáltam megszabadítani.
A plázában tehát csak végszükség esetén használjuk a pelenkázót. Amíg a gyerekeim kisebbek voltak, inkább a babakocsiban cseréltünk pelust. Manapság elég jól kiszámíthatóan pakolnak a csomagba, így addig el sem indulunk otthonról, míg meg nem történtek az „esetek”, így többségében szárazon ússzuk meg a plázás látogatást.
Engem már nem érint, de meg kell jegyeznem, hogy tudomásom szerint nyugodt szoptatásra alkalmas helyiség sincs a plázában…

 

Kategória: Gyerekes nézőpontból, Nincs kategorizálva, Okoskodós-megmondós | Hozzászólás most!

Körhinta-közelharc

Kidülled a nyakamon az ér, alig bírom visszanyelni az adrenalin-löketet. Izzad a tenyerem, megfeszül minden izmom. Mint a prédára leső vadász, csak apró levegőket veszek. Csengetés! Ez a jel, indul a visszaszámlálás. Mindjárt megáll és akkor futás! Egy lökés ide, egy taszítás oda. Meg kell szereznem a narancssárga quadot a körhintán! Megígértem a gyerekemnek…


Mindig irtóztam a tömegrendezvényektől, utálok furakodni, képtelen vagyok nyomulni. Minden szülő életében eljön viszont a nap, amikor muszáj félretenni az elveket és a mélyen munkáló menekülő ösztönt. A Gyereknap.

Az elején a mentőautó is érdekes volt. Az elején...

Az Érsekkert vasárnap dugig telt emberrel, ami nem csoda, hiszen töménytelen program, szolgáltatás várta a csemetéseket. A parkolók tömve voltak, ami valakinek szép summát hozott – remélem, hogy az önkormányzat maga szedte így be a programok költségeit, mert ha ezt egy vállalkozó tette zsebre némi bérleti díjért, akkor nagyon bosszantó, hogy az egyébként ingyenes parkolókat csak a szülők lehúzására tették egy napra fizetőssé.
Én marha, nem vittem babakocsit! A lassan másfél éves lányom jóideje nem óhajt már a szekérben utazni, de ha tömegben kell eljutnom valamerre, beszíjazom, nincs mese. Ezen a vasárnapon annyira igyekeztem mindenre felkészülni (ruha, sapi, ivós, pelus – ha jön a hurrikán, akkor is túléljünk a Sóhajok-hídja alatt, megbújva a békák között), az átkozott babatoli otthon maradt! Így 12 kilós csemetém a nyakamban hesszelte a zsibvásárt. A későbbi izomlázért a vállamban csak azért nem Apát szidom, mert ő cipelte a másik lurkót – a nehezebbet.

Csak ő tudja, miért ez a kedvenc.

Alig jutottunk pár métert a sűrűje felé, a fiam megtalálta a számára -pénztárcánknak kevésbé- álom-programot, a körhintát. A két és fél évesek öntudatosságával mutatott a karika narancs-autójára, az egyetlenre ami neki megfelelő. Megváltottuk a zsetont (3 perc ötszázért – őrület!) és vártunk a megfelelő pillanatra. A lassító, majd megálló szerkezet mellett türelmesen vártunk a sorunkra – vagy három körön át. A körhinta ugyanis nem az udvariasságról szól. De ezt akkor még nem tudtam! A szülők a szinte még mozgó járművekbe taszigálták bele kisebb csemetéiket, míg a leleményesebb óvodáskorúak már maguk bújtak, ugrottak, nyomultak át a várakozó málébbakon. Egy igyekvő szülő felvágta a fiamat – ez tette be a kaput! A szemem vörösen felizzott és átváltoztam pankrátor-anyává. Vagy fél tucat felnőttet „pöccintettem” félre könyökkel az útból és meglett a naracs quad. A fiam arca sugárzott a boldogságtól, az „áldozataim” meg hasonlóan cselekedtek egy körrel később, amikor maguk is rájöttek, hogyan működik gyereknapkor a körhinta-közelharc…

A ringlispil bűvöletéből csak nehezen szabaduló gyerekeinkkel keresztül-kasul jártuk az Érsekkertet. Tetszett, hogy minden korosztály -még a legkisebbek- számára is volt program bőven, ráadásul sok ingyenes. A zsibvásáron átkelni gyerekkel mindig nehéz menet, de most elég volt azt mondani, menjünk a körhinta felé. A fiamat nem érdekelte egy játék sem, csak a narancssárga terepjáró, ami körbe-körbe megy. Így búcsú képpen felszívtuk magunkat még egy menetre…

Kategória: Családi sztori, Gyerekes nézőpontból, Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Szaporodj hangya-banda!

  

Fiatal mozikedvelők verődtek csapatba, hogy a hazai filmszínházakat megtöltsék – nézőkkel és jó filmekkel. Kitaláltak egy új filmforgalmazási modellt, ami a közönség óhaját és lehetőségeit veszi figyelembe, na és olyan szépen hangzik, hogy az ember könnyedén rálegyint: mese habbal! Aztán nemrégiben 82 %-os kihasználtságot produkáltak a Kispálfilmmel (ami a zenekar népszerűségét tekintve is hihetetlen), a modell bizonyított. Most egy 6 alkotásból álló bérlettel álltak elő, a fiataloknak friss és izgalmas filmeket kínálnak elérhető áron, az ország számos mozijában egy időben történő vetítéssel. Egerben is bemutatkozik a Magyar Hangya Mozgalom és a HangyaPass!

A HangyaPass egy 6 filmes bérlet, amit csak az első film vetítéséig lehet megvásárolni, kb. 3 film áráért. Nem kell az összes programunkat átlapozni a naptárban, mert a Pass átruházható. Ha nem tudsz valamelyik vetítésre elmenni, küldd el Anyut! (na jó, lehet Apu, tesó, haver is…)
A bemutatók előtt friss kisfilmeket mutatnak be, ez önmagában olyan csemege, amihez csóri egri ritkán jut hozzá – legalábbis mozivásznas kivitelben.

Május 24. A prímszámok magánya – ez a film lesz a „bizonyítás” a csapat részéről. Tesztjegyet lehet rá venni és ha bejön a program, a bérletet megválthatod a többi filmre (persze olcsóbban).
Május 27. Enter the Void
Május 31. Attenberg
Június 7. Mint hal a vízben
Június 21. Vagyunk, akik vagyunk
Június 28. Tilva Ros

A Magyar Hangya Mozgalom egyébként valódi közösségi igényeken alapuló filmforgalmazáson dolgozik, a következő Pass-sorozat filmjeit szavazással választják ki a nézők. A kezdeményezés akkor lesz igazán alulról szerveződő, ha sikerül mindenhol megalakítani a Hangyabolyokat. A helyi aktivisták négy nagyvárosban már nekiálltak szorgoskodni, reméljük, a következő boly már Egerben alakul meg. Középiskolásokat, fősulisokat, lelkes fiatalokat várnak, akik tenni akarnak a hazai mozikultúráért. Na jó, a csatlakozás lehet egészen öncélú is: legyenek jó filmek Egerben! A végeredmény ugyanaz, nem?

Kategória: Nincs kategorizálva, Okoskodós-megmondós | Hozzászólás most!

Viva Bellucci!

 

A fiam tátott szájjal ült egy órát, majd táncolva, tapsolva töltött el még egyet. Közben hiába beszéltem hozzá, se kép… Ha jobban belegondolok, javarészt én is hasonlót adtam elő, csak amolyan visszafogott-felnőttesen. Cirkuszban voltunk – végre színvonalas cirkusz Egerben!

A Circo Acquatico Belluccit vizi cirkuszként reklámozzák a plakátok és az igaz is, hogy nem hagyományos előadást láthatunk az olasz társulattól. Ha valaki porond helyett medencét vár, csalódni fog, egyébként pedig biztos a jó szórakozás akkor is, ha a gyerekkel már az összes, városban sátort bontó együttes próbálkozását végigszenvedtük. Ez most más.
A sztori itt az egész előadást átszövi, kalózok a főszereplők. Mindenki kalózruhában, de senki sincs szakadt, elnyűtt kosztümben (ha valaki gyakran „cirkuszol” a családdal, tudja, hogy ez milyen ritkaság).
Az előadás első részében kalóz-akrobatika szórakoztat, de olyan minőségben, amit régen láttam ebben a műfajban. Itt is van bohóc – persze kalózból- aki poénokkal, helyzetkomikummal, önmagában már a megjelenésével szórakoztatja a nagyérdeműt, fel-felbukkanva a produkciók között. Annyira kedves, együgyű alakot játszik -tökéletesen- Michele Pagnotta, hogy nem lehet nem imádni! Ő az első cirkusz-művész, akiről vettem a fáradtságot a neten kutakodni…
Kapitánya is van a kalóz-bandának, egy fiatal magyar színész személyében (Makray Gábor), általa magyarosított a produkció, ő meséli a sztorit és vicceskedik. Ez utóbbit meglepően jól csinálja!
Hölgy szereplői is vannak az előadásnak, bájosak és ügyesek. Egyikük egy kehelyszerű medencécskében játszik szirént és legnagyobb meglepetésemre ez a produkció nemcsak az unatkozó apukák kedvére való, lenge öltözetű vonaglás (majd’ minden cirkuszban van ilyen, lásd: hastánc-elem). Igazi akrobatika, esztétikus kivitelben.
Az állatokról: a színpadon bemutatkozik számos kígyó, krokodil, két pelikán, három pingvin és egy fóka. Ja, és egy tarajos sül (vagy mi?!). Ha valaki többre kiváncsi, a jegyáron kívül plusz 500 pénzt kell kicsentózzon. Itt nincs a szünetben pónilovaglás, van viszont vizilóbámulás. A gyerekem odavolt tőle.
Az egyedüli bénázás az volt, hogy a közönséget nem tájékoztatták elég szájbarágósan arról, mi módon közelíthetik meg a jószágokat, így sokan kódorogták körbe a sátort a szünetelő külföldi művészek nagy tiltakozására. A sátoron belül nyílik az ajtó az állatnézelődő felé, amit a levegő után kapkodó kifelé tóduló közönség szinte észre sem vett. A nyárias időjárásban ugyanis fóliasátorrá alakult a cirkuszi színtér, lehetett vetkőztetni a kölköket.

A technika jó, az előadás jól megkomponált, a művészek mosolygósak és profik. A díszlet tetszetős, a nézőtér rendezett, kulturált. Kifelé menet a művészek felsorakoztak a kijáratnál, kezet fogtak a távozókkal, néhány szót váltottak a lelkes gyerekekkel. Ez a kedvesség marad számomra a legemlékezetesebb a mai varázslatból.

 

Kategória: Gyerekes nézőpontból, Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!