A fiam tátott szájjal ült egy órát, majd táncolva, tapsolva töltött el még egyet. Közben hiába beszéltem hozzá, se kép… Ha jobban belegondolok, javarészt én is hasonlót adtam elő, csak amolyan visszafogott-felnőttesen. Cirkuszban voltunk – végre színvonalas cirkusz Egerben!
A Circo Acquatico Belluccit vizi cirkuszként reklámozzák a plakátok és az igaz is, hogy nem hagyományos előadást láthatunk az olasz társulattól. Ha valaki porond helyett medencét vár, csalódni fog, egyébként pedig biztos a jó szórakozás akkor is, ha a gyerekkel már az összes, városban sátort bontó együttes próbálkozását végigszenvedtük. Ez most más.
A sztori itt az egész előadást átszövi, kalózok a főszereplők. Mindenki kalózruhában, de senki sincs szakadt, elnyűtt kosztümben (ha valaki gyakran „cirkuszol” a családdal, tudja, hogy ez milyen ritkaság).
Az előadás első részében kalóz-akrobatika szórakoztat, de olyan minőségben, amit régen láttam ebben a műfajban. Itt is van bohóc – persze kalózból- aki poénokkal, helyzetkomikummal, önmagában már a megjelenésével szórakoztatja a nagyérdeműt, fel-felbukkanva a produkciók között. Annyira kedves, együgyű alakot játszik -tökéletesen- Michele Pagnotta, hogy nem lehet nem imádni! Ő az első cirkusz-művész, akiről vettem a fáradtságot a neten kutakodni…
Kapitánya is van a kalóz-bandának, egy fiatal magyar színész személyében (Makray Gábor), általa magyarosított a produkció, ő meséli a sztorit és vicceskedik. Ez utóbbit meglepően jól csinálja!
Hölgy szereplői is vannak az előadásnak, bájosak és ügyesek. Egyikük egy kehelyszerű medencécskében játszik szirént és legnagyobb meglepetésemre ez a produkció nemcsak az unatkozó apukák kedvére való, lenge öltözetű vonaglás (majd’ minden cirkuszban van ilyen, lásd: hastánc-elem). Igazi akrobatika, esztétikus kivitelben.
Az állatokról: a színpadon bemutatkozik számos kígyó, krokodil, két pelikán, három pingvin és egy fóka. Ja, és egy tarajos sül (vagy mi?!). Ha valaki többre kiváncsi, a jegyáron kívül plusz 500 pénzt kell kicsentózzon. Itt nincs a szünetben pónilovaglás, van viszont vizilóbámulás. A gyerekem odavolt tőle.
Az egyedüli bénázás az volt, hogy a közönséget nem tájékoztatták elég szájbarágósan arról, mi módon közelíthetik meg a jószágokat, így sokan kódorogták körbe a sátort a szünetelő külföldi művészek nagy tiltakozására. A sátoron belül nyílik az ajtó az állatnézelődő felé, amit a levegő után kapkodó kifelé tóduló közönség szinte észre sem vett. A nyárias időjárásban ugyanis fóliasátorrá alakult a cirkuszi színtér, lehetett vetkőztetni a kölköket.
A technika jó, az előadás jól megkomponált, a művészek mosolygósak és profik. A díszlet tetszetős, a nézőtér rendezett, kulturált. Kifelé menet a művészek felsorakoztak a kijáratnál, kezet fogtak a távozókkal, néhány szót váltottak a lelkes gyerekekkel. Ez a kedvesség marad számomra a legemlékezetesebb a mai varázslatból.