Billegős száguldás – agy kikapcs, mellékvese be!

Totális idegrendszeri kipurcanással érkeztem Mátrafüredre. Fáradt elmémre tökéletes bizonyosság volt az út, aminek néhány hosszú percében képtelen voltam megelőzni egy betonkeverőt, mert a legtávolabbi szembejövő autó láttán is összerándult a gyomrom, holott sosem kaptam meg korábban az óvatoskodó sofőr jelzőt. A Hegyi Sportok Bázisa volt az úti cél, hogy kipróbáljak valami extrémet, újat és kikapcsolót, a segway-t.

A buszmegállónál, a falu közepén hatalmas betűk hirdetik a Bázist, én mégis voltam olyan bamba, hogy többször elmentem mellette. Akkor vettem észre, mikor már majd a szélvédőmön köszöntek be a betűk, majdnem szó szerint…  A Bázis munkatársai kedvesen fogadtak, ahogyan azt a tizenegy másik extrémre vágyót, akikkel közös túrára készültem. Családok, párok, barátok voltak a csapatban, az pedig, hogy 10-12 éves forma gyerekek is bukósisakot próbálgatva készültek az élményre, megnyugtatott. Ha ők meg tudják csinálni, én is. (Később rájöttem, ez az egyensúlyozós csodamasina valahogy jobban engedelmeskedik nekik, mint a felnőtteknek.)
Kényelmes papír-puffokon ülve hallgattuk a masinák működési elvét, én már ekkor túl voltam az első sikerélményen: meg sem rogyott alattam a papír ülőke, tuti hatott valamit a tegnapi vacsora-önuralom…

Oktatónk, István szenzációs figura, remek előadó. Minden részletet úgy magyarázott el a kütyükről, hogy a hülye is megértette volna, mégsem sértődik meg, ugyanis a szemléletes előadás üdítő humorba volt ágyazva. Értettem én, felfogtam azonnal, hogy a súlypontom áthelyezésével kell majd mozgásra bírnom a segway-t, mégis valódi pánikot éreztem, mielőtt a billegős masinára felléptem. Nem attól féltem, hogy nem tudom megtanulni, még csak attól sem, hogy azonnal esek vele egyet, hanem attól, hogy azok a tíz év forma kölykök sokkal ügyesebbek lesznek, én meg égek majd, mint valami városi nebáncsvirág, aki valamilyen fura indíttatástól fogva extrém sportolni akar… A félelmem alaptalannak bizonyult, pár perc múlva vagányan tekeregtem jobbra-balra a tanulópályán újdonsült „hátasommal”  (tény azonban, hogy a gyerekek ugyanilyen ügyesen tepertek).
segwaytura8A tanulókörök után a faluban szlalomoztunk, élveztük a helyettünk is egyensúlyozó gépeket, amikkel száguldani kétség kívül könnyebb volt, mint lassan menni, netán megállni. Aztán azt is csak-csak megtanultuk. A legizgalmasabb rész egy meredek lejtő volt, aminek a tetején még igencsak hevesen vert a szívem, de a lassulás, megállás feladatának helyes abszolválása igazi katarzis élményt adott.
Bemerészkedtünk a terepre, azaz az erdős részre is, hiszem mégiscsak terepsegway-ezni mentünk, itt minden kis bukkanó adrenalin emelkedést okozott nálam, főleg azután, hogy egyik fiatal társam „sikeresen fikkantott” egyet a kütyüvel, mert helytelenül mérte be a távolságot gépe és egy hatalmas fatörzs között. A hiba szerencsére nem volt végzetes, kutya baja sem lett a fiatalembernek, lelkesen felpattant azzal az arckifejezéssel, hogy „jöhet még egy menet”.
Kitérőt is tettünk –gyalog- a helyi kilátóba, gyönyörködtünk a festői Mátrában és túravezetőnktől olyan érdekességeket is meghallgattunk, amik még nekem, tősgyökeres heves megyeinek is újnak számítottak.
src_01-04-2010-22-55-58A Hegyi Sportok Bázisához érkeztünk a Bohém-túra végén és mindannyian sajnáltuk, hogy vége a másfél órás murinak. Szinte mindenki a következő menteket, további túrákat kezdett el gondolatban szervezni és biztos vagyok benne, hogy többen már meg is valósították azokat. Én is elhatároztam, hogy visszatérek a bázisra, méghozzá többedmagammal. A családom eldobja az agyát, ha leszervezek egy itt eltöltendő extrém hétvégét! Én pedig a mountaincart-ot próbálom ki legközelebb, és az is biztos, hogy nem most álltam utoljára segway-en! Még egy névre szóló kártyát is kaptam, ami bizonyítja, elsajátítottam az elektromos paripa használatát, ez valódi büszkeséggel tölt el.

Egyébként a Heves Megyei Tükör című lapban a napokban egy kupon is megjelent, amivel igen komoly kedvezményt lehet igénybe venni, érdemes kinyiszálni és beváltani, ha egy igazán kikapcsoló élményre vágyunk! Apropó, kikapcsolódás! Alig volt kedvem hazamenni… a vadregényes mátrai környezet, az vendégközpontú kiszolgálás, a munkatársak profizmusa, a minden napi gondot feledtető adrenalin löket… mintha külföldre mentem volna nyaralni, több százezerből… mégis hazaértem egy óra alatt és már nem gatyáztam, amikor előttem egy aratókombájn totyogott.

Mountaincart, jövök!

Mountaincart, jövök!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*