Mit nyerhetsz egy expón való bemutatkozásból Te, a Fiatal Vállalkozó?

Vállalkozásod ismertségének növelése, új üzleti kapcsolatok kialakítása, konkurencia felmérés – erre egyben csak egy szakkiállításon, expón való részvétellel tehetsz szert. Ennél azonban több is rejlik egy ilyen rendezvényben! Az olyan alkalmaknak, ahol a közönség, lehetséges vásárlóerő és az üzleti szféra személyesen találkozik, sajátos hangulatuk van.  Hiszen minden marketingre költött forintnál többet érhet a személyes szimpátia!logo_expo

Fiatal vállalkozások szakmai kiállításokon bizonyíthatják profizmusukat, ötletességüket és lendületüket, melyre egy expón a nagyobb cégek képviselői is felfigyelhetnek. Olyan kapcsolatok köttethetnek így, melyek szereplői a normál üzleti világban nem, vagy csak nehezen találnának egymásra. (Ha együtt buliztok hétvégenként a helyi Nagykutyával, akkor meg sem szólaltam…)

A több szféra képviselőit is befogadó vállalkozói expók nagy előnye, hogy színességük, változatosságuk révén a nagyközönség érdeklődésére is számot tartanak, így kiváló alkalmat adnak termékeid, szolgáltatásaid pozicionálására, új kínálati elem bevezetésére, piacfelmérésre – mindezt kis anyagi ráfordítással. Itt a remek alkalom, hogy új ötleteidet szinte kockázat nélkül teszteld!

Az expós stand kialakítása egyáltalán nem nagy ördöngösség, legyen esztétikus, áttekinthető egy kis dekorral. Légy felkészülve szóróanyagokkal, termékekkel és termékmintákkal, ha szolgáltató vagy, eredményeidet prezentáld. Ne feledkezz meg a céges adataidról (én nem vágom a vállalkozásom cégjegyzékszámát fejből… Te igen?), a számla- és nyugtatömbödről! A legfontosabb elem azonban az expós standodhoz Te magad leszel! Ne bízd a haverod barátnőjére! (Azért dekorációs elemként Őt is felhasználhatod…) Bámészkodó expó-vendégből csak akkor lesz Ügyfél, ha teljes körű információkat kaphat a tevékenységedről. Ha a haverod nője mindent tud, okés, húzz kávézni, de ha nem…

Amikor vállalkozóként mérlegeled, megmutasd-e cégedet egy expón, ne csak a látogató közönségre gondolj, hanem a rendezvényen megjelenő üzletemberekre, partnerekre. Egy jó termékhez itt remek alkalom forgalmazót, vagy egy ötlethez gyártót találni, a tervekhez pedig kivitelezőket.

Végezetül íme, miért is írtam le Neked mindezt:
2013. április 19-20 Junior Expo, Eger Agria Park
35 év alatti vállalkozóként itt gyakorlatilag ingyen mutathatod meg az országnak terméked, szolgálatatásod! A részletekről itt olvashatsz: http://www.facebook.com/Junior.Expo

Remélem, találkozunk!
Üdv.: DiÓda

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*