A-terv a végsőkig!

Tegnap este hosszasan agyaltam, hogyan kellene a leghatékonyabban végigvinni ezt a csütörtöki napot. Össze kell hangolni egy dolgozó férjet, egy ovist, egy majdnem ovist, legalább egy nagymamát, na és magamat. Az utóbbi pontos meghatározása még nincs meg, talán a „csak egy kicsit dolgozni próbáló anyarobot” fedi a valóságot.
Hajnalban keltem, hogy megfogalmazzak egy cikket, amit már egy hete ígérek és ma mindenképp le kell adni. Majdnem végeztem vele, de készülni kellett az oviba. A gyerekek nem voltak partnerek az öltözésben, sőt, Oli olyan tempóban evett, hogy azt hittem, a müzlihez adott tej megalszik mire a gyomrába ér.
Egy autónk van, így mindannyian útra keltünk, csodák csodájára még majdnem A-terv szerint. Az ovi után anyukámék felé vettük az irányt, a férjem kirakott minket és ment a dolgára.
A kislányom azonnal nekilátott a mamájával konyhai munkálatokat végezni, míg én előhúztam a laptopot, mondván, végzek azzal a cikkel és csak aztán megyek el a körzeti orvoshoz életfontosságú gyógyszeremért (antibébi). Alighogy leülök, csörög a telefonom, futár hozna csomagot, de az otthoni címemre. Nem kanyarodhat anyuék felé, mert neki útvonala van. Már kezdem könyörgőre venni, amikor a fiatalember tálal egy megoldást: találkozzunk a két cím között félúton. Bevállalom, nem akarok fizetni még egyszer a szállításért. Tíz percem van eljutni a randi-helyre.
Anya javaslatára apukám biciklijével kelek útra. A nálam öregebb cajgán úgy mutattam, mint majom a köszörűkövön, fodros rövid szoknyában, napszemcsiben. A szembe jövők furcsán néztek, vagy balgán vigyorogtak – nemtől függően. Miután majdnem taknyoltam egyet, sikerült megállnom a cél-helyszínen. Várakozok, s erre kit látok rikító sárga mountain bike-on közeledni? Az apámat! Kiabáltam is előre: – Hát Te? Mi ez a bringa?
Jött a válasz: – Inkább Te hát Te és mi EZ a bringa?
Ő is kölcsönkért egy bicajt, a munkahelyéről el kellett szaladnia valamiért. Jót nevettünk, elváltunk, én is elegyensúlyoztam a futártól kapott két nagy flakon mosószerrel vissza anyukámhoz és a kislányomhoz.
Megküzdöttem végre a szavakkal, de nem tudtam netre tölteni, nesze neked sietség! Sebaj, elsasszézok a dokihoz a fogibogyiért. (Közben Liza kiborul, hogy hova megyek.) Orvos már nincs, nyári időszámítás, helyettesítés és rövidebb rendelés. Szerencsémre pont egy aláírt recept még hevert az asszisztensnő előtt, megvan a bogyi-recept! Rohanok vissza a gyerekért, felnyalábolom a cuccom és nekiindulunk vásárolni. Apát az ovihoz rendeltem, ott szedi össze a családot. Természetesen gyerekkel a nyakamban, laptop hátizsákkal a hátamon, kismotorral és bevásárlószatyorral a kezemben érkezek az ovihoz. (Hurrá, edzés kipipálva!)
A család kirak engem a városban, interjúra szaladok, ők meg addig anyóshoz. A munka-beszélgetés után ismét nyakamban a lában, hátamon a gépem, irány anyósék.
Mire hazaérünk, Liza már nem akar aludni. Visszatér minden az A-tervhez…

Kategória: Családi sztori, Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*