Tegnap, holnap

Pörgős napokat élünk, ez a hét eddig maga volt a rohanás. A szokásos ténykedések mellett a gyerekekkel lázasan készültünk Jóska papa születésnapjára, amit holnap tartunk. Egy hatalmas fotókönyvet kap tőlünk, amibe sógornőm és anyósom segítségével Papa születésétől kezdve válogattunk képeket. Furcsa, egy albumnyi élet. Reméljük, lesz  legalább még  egyre való… Szóval előfordult, hogy elmaradt az esti mese, vagy éppen hármasban kellett elaludnunk, mert Apa dolgozott még.

Tegnap végre együtt volt kis családunk, ment a háború, hogy a kétszer két méteres ágyból ki mekkora szeletet birtokolhat. Olivér a hancúr kedvéért hisztibe kezdett, hogy ő bizony a Cucus mellett akar aludni. Fáradt voltam, meg amúgy sem volt kedvem most veszekedni. Ráhagytam, majd amikor végképp nem bírnak magukkal és a paplan alatti kuncogás átvált rugdosódásba, a helyére vezényelek mindenkit – kaptam az alkalmon és én meg Apa mellkasához kuckóztam magam. Annyira hiányzott a közelsége ezen a rohanós héten! Alig volt időnk, erőnk egymásra. Elöntött a szeretet és a jóérzés, amit Liza dühödt kiabálása zavart meg.

– Neem! Nem ölelheted meeeg!!! – azzal átrugaszkodott az ágy végéből, Olivéren át hozzánk. Alig bírta kifejezni magát a méregtől!

– Te Anya! Te Anya vagy! Az én anyukám! Te anya vagy! – közben meg a lábamat böködte, mintegy nyomatékosítva mondandóját. Mi még meg sem mozdultunk a meglepetéstől. Apa végül széles vigyorral közölte a lányával, hogy igen, anya az anya, de egyben az ő csaja is. Liza azonnal vitába szállt vele, egészen eltorzult bájos arcocskája a méregtől. Olivér sem maradhatott ki a hacacáréból, így a végső poént ő szolgáltatta:

– Nem, Apa! Anya nem a Te csajod, hanem az enyém! Anya az én csajom!

Fulladozva nevettünk, Oli imádta, hogy ismét brillírozott, egyedül Liza nem volt vicces kedvében, gyorsan be is furakodott közénk, visszaszerezve egyeduralmát az anyján.

Izgulok a holnap miatt, remélem Papa örül majd az ajándékának és a meglepetés bulinak, amire a család mellett sok kedves ismerőse is hivatalos. Ez a 70. születésnapja. Gyermekkoromban azt gondoltam, 50 fölött már öreg egy ember. Ma, ha apósomra nézek inkább az jut eszembe, mennyi feladata van még!

Papát én Józsi bácsiként, vagy Igazgató bácsiként ismertem meg. Amikor kisiskolás voltam, ő volt a suli vezetője és sokszor helyettesített matek, kémia, vagy fizika órán. Egy évet testnevelésből is tanított. Akkoriban nem nagyon tudtam eldönteni, szeretem-e vagy sem. Iszonyúan meg akartam felelni neki, vágytam arra, hogy megdicsérjen, elismerje ügyességemet, vagy épp kitartásomat. Ha sikerült magamra irányítani a figyelmét, olyan meleg izgalom öntött el, ami máshoz nem volt hasonlítható! Ma már tudom mi ez az érzés: büszkeség. Az Igazgató bácsi ugyanis nem osztogatta a kedvességet csak úgy, a dicséret nála ritka, de megalapozott volt, így mindennél értékesebb.

Emlékszem, egyszer tesi órán kiadta, hogy bölcsőtartást csináljunk. Hason fekve belekapaszkodsz a lábadba és kifeszíted magad, ringatózol. Sokan nyafogtak, nyögtek, vagy röhögtek a feladaton. Én duci kislány voltam, majd megszakadtam, mire tökéletesen meg tudtam csinálni a bölcsőt. A Tanár bácsi keményen lehordta a lustákat és nyámnyilákat, példaként mutatva rám, hogy lám, van, aki meg tudja csinálni. Egész gyerekkoromban nem voltam olyan büszke magamra! Talán amikor egyszer anyukám két copfba kötötte a hajam…

Amikor a párommal megismerkedtem, nem tudtam, kik a szülei. A második randin derült ki az ismeretség, ami nem is tűnt zavarónak, addig, míg pár nap után be nem lettem mutatva a szülői házban. Feszengtem, hogy úristen, én az igazgató bácsi fiával járok! Hogyan viselkedjek? Jóska papa fesztelen és kedves volt, olyan, amilyennek gyerekként nem láthattam. Nagyon megszerettem…

Sógornőm gyerekei már nagyok, épp a felnőtt élet küszöbén állnak. Sokat köszönhetnek a nagyszülőknek. Dzsodzsi papa rendszeresen korrepetálta az unokákat (anyósom mellett, aki szintén pedagógus) és ahogy megfigyeltem, ugyanolyan keményen bánt velük, mint az iskolai tanítványaival. Azt nem tudom, mennyire volt itt sikeres az engem kisiskolásként inspiráló módszer, de az biztos, mindkét gyereknek remek bizonyítványai vannak, nyelvvizsgája, na és tartása.

Imádom a közös családi ünnepeket, ilyenkor alig várom, hogy papával és sógörnőmmel leüljünk kártyázni! Jóska papa nagyon komolyan vesz mindent, amiben szabályok vannak. Ha valaki csalni próbál, kiborul. Az is igaz, hogy a scrubble játékban egyszer váltig állította, hogy létezik a szó: májbüfé.

Ma ugyanúgy érzek Vele szemben, mint huszonéve. Öröm és nehéz neki megfelelni. Anyósom meséin keresztül az Igazgató bácsi sok más oldaláról is hallottam, és néhányat magam is megismerhettem, de ha ránézek, mindig eszembe jut a bölcsőtartás.

Vannak gondolatai, tulajdonságai, amikben nem egyezünk, de ez csekélység a kölcsönös megbecsülés és szeretet mellett.

Önző vagyok, amikor arra gondolok, remélem, hogy Apósom és Anyósom az én gyerekeimnek is olyan sokat tudnak majd segíteni, mint a sógornőm gyerekeinek. Szeretném, ha ők is olyan sok szép emléket őriznének az apai nagyszüleikről, mint az unokatesók.

Papa, szeretnék Neked még egy nagy albumnyi életet! Az oldalakra a négy unokáddal és dédunokáiddal közös pillanataidat rendezem majd, nagy gonddal, hogy ismét kicsikarjak belőled egy elismerő tekintetet…

Kategória: Családi sztori, Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*