Galiba galiba hátán – ez a következménye annak, ha kiteszem itthonról a lábam. A férjem egyszerűen képtelen rendet tartani, pontosabban ekkor a gyerekek veszik át a hatalmat. Kettő és három évesekről lévén szó ez elég ciki Apára nézve…
A férjemmel viszonylag rövid ideig, 15 hónapig mondhattuk magunkat egygyerekeseknek, és bár Apa nagy ritkán kettesben maradt akkor még egyetlen utódjával, előbb mindig segítő lehetőséget keresett a nagymamáknál. Miután két pulyánál már két ráérő nagyi kellett (az egy gyerek, egy nagyi felálláshoz minden résztvevő ragaszkodik a mai napig, fura is volt anyósomnak, amikor a fiam szülinapi buliján látta az unokáit egymás haját tépni…), Apára is egyre több feladat jutott.
Emlékszem, hogy megcsillant a félelem drága uram szemében, amikor először volt kénytelen egyedül gondoskodni gyermekeiről – úgy egy órán át. Ma már vagányan elvan velük, mehetek bármikor, bárhová, de azért a kósza szabadságnak mindig megvan a böjtje.
Nyáron, amikor hosszú idő után éjszakai kimenőt kaptam és csajos buliba mentem, hiába készítettem ki mindent ami a lefekvéshez kellhet (vacsi megvolt, tejcsi az asztalon, pizsi, türcsi a fürdőben), éjjel olyan állapotban találtam a lakást és a családomat, hogy először megijedtem. Az ajtón belépve majdnem átestem a felfordított etetőszéken, majd megcsúsztam egy építőkockán. Felcsapva a villanyt láttam meg az akadálypályát, mintha bomba robbant volna, minden szanaszét! A konyhában tányérok, tálcák és kajamaradványok pontszerű elhelyezkedésben… a fiam fekete térdekkel, nappali ruhában hevert az ágyán, míg a lányom a szülői franciaágyon keresztben, szintén maszatosan, kicsordulásig pisis bugyorral. Az apjuk úgy horkolt az ágy végében, mintha valami sárkánnyal küzdött volna meg korábban.
Másnap reggel, mivel Apa gyakran szigorúan kérdez engem a gyerekek szájhigiéniájáról, én is vigyorogva érdeklődtem, na, fogmosás volt-e.
– Mit képzelsz?! A fürdőszobáig sem jutottunk el! – hangzott a zsémbes válasz, én meg jobbnak láttam nem feszíteni tovább a húrt, különben leshetem, mikor mehetek újra csaj-partira.
A nyári jelenet rendre megismétlődik, csak épp az alvási szakasz nélkül, ha elmegyek tornázni, vagy egyedül vásárolni. Volt, amikor azt hittem, a férjem direkt csinálja, azért, hogy magam tegyek le a kimozdulásokról. Legutóbb fogyi teát itatott a csemetékkel, azt hitte az a nekik való, holott már a hozzánk látogató ismerősök is pontosan tudják, mit hol tartok a gyerekeknek. Az ananászos maté teát úgy itták a kölykök, hogy az már Apának is gyanús volt (két küblivel is letoltak egymás után) és szerencsére rájuk sem volt nagyobb hatással, mint rám. Aggódtam, de semmi sem történt (minimum hasmenésre számítottam náluk, de nem volt).
A barátnőm kisfiának születése az én férjem számára is nagy nap volt. Akkor maradt először egyedül egy egész napra a csemetéivel, mivel én a szülőszobán igyekeztem támogató lenni. Amikor hazamentem, örömmel és meglepődve láttam, hogy a családom él és virul, meg van mindenki keze-lába, nem haltak éhen, csak a szokásos kupit állították elő. Apa viszont még sosem volt olyan fáradt, mint akkor! Egész napon át vajúdó barátnőm fittebb állapotban volt, mint Ő. Azóta mintha kicsit jobban becsülné a rendet és a főtt ételt, ami a hazatértekor várja… A gyerekek pedig? Arra jutottam, ha én kiteszem a lábam, az nem csak számomra szabadság, nekik is, és ez így van jól! Mindenkinek jár egy kis lazítás!