Többször is eszembe jutott Petőfi Föltámadott a tenger című verse a Borsodnádasdi XCO Kupa kapcsán (elvont egy asszociáció, de az agyam ezt „dobta ki”). A rendezvény előtti napokban azért, mert mindenki azért imádkozott, hogy az időjárás kegyes legyen a versenyzőkhöz, szervezőkhöz. A szombati pályabejáráskor még szinte kánikulában tesztelhettek a hegyikerékpárosok, aztán estére csak megjött a víz, azaz az eső. Nem is kevés. 
A dagonyával hősiesen küzdöttek a versenyzők és a programon dolgozó önkéntesek egyaránt. Bármennyire is megnehezítette a dolgukat az időjárás, összességében sikeresnek lehet tekinteni a Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum Közhasznú Egyesület első rendezvényét.
Tapasztalat van bőven, lesz miből tanulni, de ez így van rendjén. A száz fölötti indulói létszám nem jelent kimagasló érdeklődést, de ha a témát arról az oldalról vizsgáljuk, hogy új pályáról van szó, ráadásul Északkelet-magyarország régióban, akkor elégedettek lehetnek a rendezők. Lelkes szurkolókból viszont példás létszámot mutathatnak fel és az sem utolsó szempont!
Civil felajánlással busz szállította fel az érdeklődőket a Mátéhegyre. Sokan nem akarták elhinni, hogy sem a buszos cég, sem a hostess lány, sem a forgalomirányítók, de még a mosdót rendbe rakó hölgy sem kap jó pénzt a munkájáért. Igen, kérem, önkéntesek dolgoztak a rendezvény sikeréért, tessék csak elhinni! Már a pálya kialakítása is civilek kitartását dicséri… és ekkor jutott eszembe ismét a Petőfi vers. Összefogással nem csak rabigát lehet lerázni, építeni is lehet (oké, elismerem, kicsit úgy hangzik, mint a kommunista utópia, de ha a költői túlzásokat lefaragjuk, igaz – szerintem. Remélem.).
Rengetegen megfordultak a hétvégén a borsodnádasdi Mátéhegyen. Mindenki dicsérte a kedves fogadtatást, a helyiek szívélyességét és nem utolsó sorban a festői környezetet – meggyőződésem, hogy ennek köszönhetően sokan vissza is látogatnak a borsodi kisvárosba. A buszosoktól is kértek el elérhetőséget, mert kedves, szimpatikus emberekkel jó együtt dolgozni – megtérül a befektetett önkéntes munka és felajánlás. 
A szállásadók is kitettek magukért: a rendezvényt támogatták, hogy legyenek koncertek és a vendégeket színvonalas ellátással fogadták. Szívmelengető volt olvasni egy biciklis beszámolóját, aki a rendezvény kapcsán a vendéglátás jó minőségét is megemlítette.
A víz volt az úr ezen a hétvégén, nemcsak az eső képében. Bár a versenyzők elégedetten és elismerően nyilatkoztak a rendezvényről, hiányosságot jelentett, hogy nem készült el időre a zuhanyzó, a helyi iskolában lehetett a tisztálkodást megoldani. A legtöbben mégsem nehezteltek érte. Legközelebb már meglesz az is.
Nehéz szinte semmiből építeni és irányítani, összefogni sok-sok ember munkáját, hogy abból ne csak „katyvasz”, de érték is szülessen. Én úgy látom, a Mátéhegyi csapatnak ez sikerült. 
Voltak látványos pillanatai a hétvégének, sok-sok fotó tanúskodik a sáros küzdelmekről, számomra mégis egy más momentum marad a legemlékezetesebb. Az egyik fiatal önkéntest kamera előtt faggatták és amikor elhangzott a kérdés, hogy érez-e büszkeséget, először kicsit félszegen lehajtotta a fejét, majd széles mosollyal, pironkodva mondta, hogy igen…
Hangulatkeltő amatőr video: katt ide!