Front?!

Lüktet az ér a halántékomon, a szemeim véreresek, a fogaim lassan lekopnak, annyit szorítottam őket ma.
A gyerekeim úgy döntöttek, szabadnapot vesznek ki. Nem hajlandók aludni és a szokott nyugalom helyett kiborító rosszasággal jutalmaznak.
Míg elmosogattam, kipakolták az egyik ruhásszekrényt, amit nemrég raktam rendbe. Míg a ruhákat hajtogattam, szétszórták a kisautókat (vagy egy vödörnyi). Hiába kérleltem őket, hogy segítsenek pakolni, ugráltak az ágyukon sikítva! Persze végigvettem a krízis-repertoárt: zsarolás a játékok kidobásával, anya szomorkodik, üvöltés, fenekelés fenyegetés, tockos osztás, bünti. Minden hatástalannak bizonyult!
A végén fogtam magam, kimentem a lakásból a folyosóra és vettem néhány nagy levegőt. Apa épp akkor sasszézott le a lépcsőn a rendelőből, látva az ajtón való kirobbanásomat, meglepetten érdeklődött a történtekről. Pár szavas párbeszédünk vége az lett, hogy majdnem utána küldtem a papucsomat. Azt merte ugyanis mondani (vigyorogva), hogy ne bántsam a kölyköket – nagyon. Na igen, ő ismét úton volt egy kuncsafthoz én meg vissza az oroszlánbarlangba…
Most Liza bolond módra ugrál a hátam mögött, Oli meg túrja a régi játékait.
Upsz! Olivér rálépett egy játékdarabkára. Feljajdult és jön panaszkodni, én meg okíthatom a játékok szanaszét hagyásának következményeiről.

Istenem! Bocsáss meg bűnös lelkemnek! Kárörvendő kisördög röhög bennem! Az angyal már kopaszra tépte a fejét pár órával ezelőtt és a glóriáját elhajítva felmondott…

Menekülnek a tettesek!

Kategória: Családi sztori, Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*