A kisfiammal rendre ugrálva közelítjük meg az óvodai bejáratot. A csoportszoba előtt puszicsatázunk és alaposan megcsikizem, majd a hónaljánál fogva belóbálom a terembe, miközben ő kacag torkaszakadtából. Fél éve ez a „rendszer”, mégis minden alkalommal sikerül más szülőket ámulatba ejtenem a műsorral, és a gyerekek is tátott szájjal nézik Olivér furi anyukáját. Néhány anyuka rosszallóan néz (amit nem értek), az apukák meg úgy tűnik, azon gondolkoznak, hány éves lehetek.
Újabban bevezettük az ovi előtti kocsi-bulit is. Miután begurultunk az ovi elé, leálítom a motort és csutkóra tekerem a rádiót. Megfordulok az ülésen és megy a fej- és testrázás. Kívülről érdekes lehet ilyenkor a kis piros autónk…
Egy ilyen jókedvű reggelen alaposan megbámult minket egy szőke kislányka. Szökellve haladtunk el mellette, amikor Oli lekiabált neki az ölemből (merthogy csak én ugráltam, vele):
– Nekem lökött láma anyám van! Anyacikám egy lökött láma anya! – jót nevettünk a „sértésen” és a jelző azóta is rajtam maradt. A fiam ezzel illet, ha forma 1-et játszunk a bevásárlókocsival, vagy ha úgy hintáztatom, hogy közben Lizát is a nyakamba veszem, és akkor is, ha közös főzés közben nem átallok összelisztezni az orrát.
Ma ellátogattunk a Gyöngyös-Sástói Kalandpark játszóházába, ahol együtt kúsztam-másztam a gyerekekkel (apa tíz perc után behúzódott egy adag műanyag labda közé és onnan osztotta az észt). Isteni volt! Végre én is kimozogtam magam. A fiamtól ma is „magkaptam”, hogy lökött láma anya vagyok. Épp egy nagy csúszda tetején helyezkedtek mindketten az ölembe…
Szeretek lökött láma anya lenni! 🙂