Mobil a mobil

Öcsémmel karattyolok telefonon, osztjuk egymást, mint mindig, de kivételesen csak vicceskedésből. Liza mászik rám, tépi a készüléket a kezemből és torkaszakadtából hisztizik, hogy ő is akar “teleponálni”. Tesóm ráér, így kéri, adjam oda a kiscsajnak a mobilt.
– Helló Lizus! Mi újság?
– Halló Dani! Kedves tőled, hogy felhívtál! – Liza bűbájos udvariassággal adja elő magát, én meg elképedten figyelem és el sem tudom képzelni, honnan tanulta ezt a lenyűgöző figurát, ami egyszerűen fura egy kétéves szájából, ugyanakkor halálosan cuki! Tesóm is dob egy hátast a vonal végén, majd folytatódik a párbeszéd.
– Lizuskám, na mi a pálya?
– Nincsen csemmi. Csemmi különös. Itt vagyok, Anya van még itt. Anya gépezik. Nincsen csemmi. Viszontlátácsra! – azzal visszanyomja a mobilt a kezembe és elvonul. Tesóm ígéri, átjön valamelyik nap játszani.

Nemrég, egy este, épp Lizát préselem bele a pizsijébe, amikor hallom, hogy Apa rárivall Olira, tegye le azonnal anya telefonját. Olivér büszkén masírozik be hozzám a fürdőszobába (mintegy menekülve is az apai szigor és megnemértés elől), kezében a mobilommal.
– De hát mamával beszélek telefonon! Felhívtam egyedül Éva mamát! – eszmélésre sem volt időm, mikor a készülékből megszólal anyukám vékony, telefonos hangja.
– Halló, tényleg itt vagyok! Oli felhívott!
Olivér lesuttyant mellénk a sámlira és belemerült az anyámmal való beszélgetésbe, amibe már nem avatkoztam bele, kíváncsi voltam mi sül ki belőle (annál is inkább, mivel Oli eddig ha hozzájutott a telefonomhoz, csak össze-vissza nyomkodta, ha pedig valaki volt a vonalban, pl. Dédi, nem szólt bele, nem társalgott).
– Szia Mama! Mikor jössz hozzánk? Jössz alvás előtt? Játszunk és utána hazamész aludni, jó? – csak úgy dőlt belőle a szó!  Édes volt, hogy este kilenckor még anyámat fűzi látogatásra.
– És Te mikor jössz hozzánk Olikám? – hallom anyukám kérdését.
– Hát… majd ha lesz kedvem.
– És az mikor lesz?
– Amikor Anyának lesz kedve! – hangosan felnevettem a válaszon, ami végülis jogos, mert Olinak hiába lenne kedve minden nap nagyihoz menni, ugye…
Röviddel ezután kedvesen lezárult a társalgás (ami alighanem Oli első igazi telefonbeszélgetése volt), a mobilt biztonságba helyeztem egy polcon, a bandát meg bepateroltam az ágyba.
Apa keménykedős hangulatában még nekiállt kiselőadást tartani “a telefonálás is pénzbe kerül” témában, amit olyan hozzá nem illő szigorral adott elő, hogy nem bírtam megállni és magamban mormogva megjegyeztem, ez a hívás kivételesen ingyen volt (anyával ingyen beszélünk). Radarfülű Olivér hát hogyne hallotta volna meg! Másnap lelkesen azzal fogadta a látogatóba érkezett sógornőmet, hogy képzelje, ő egyedül felhívta Éva mamát és ingyen volt!

Kategória: Családi sztori, Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*