Esti mesék

VV Verseny

Tegnap este épp mesét olvasok a gyerekeimnek, terpeszkedünk az ágyban hármasban, a háttérben némán megy a tévé. Apa miatt nem szoktam kikapcsolni a mese idejére, csak lenémítom, így ezúttal a Való Világ fényei adjták a hangulatvilágítást.
Épp belemerülök Bogyó és Babóca egyik kalandjába, amikor a fiam felkiált:
– Anya! Az a néni olyan, mint az én anyám! – és vadul mutogat a képernyőre. Kikukkantok a könyv mögül és látom, a tévében épp az Eszter nevű villalakó látható. Nem néztem olyan sokszor ezt a műsort (mihez, vagy kihez képest, ugye – mert általánosan ciki bevallani, ha VV-néző vagy), hogy eldönthessem szimpatikus-e, az viszont egyértelmű, hogy fru-fruja van, mint nekem és óriási kufferja…mint nekem?!
Kétségbeesve kérdezem Olivért, hogy ugye azért anya szebb. Férfias szánalommal édesen megsimogat, migközben így nyugtat:
– Igen, Anya, szebb vagy! …. De a néni is szebb!
Ma újult erővel vágtam neki a Cindy Crawford dvd-nek.

Mademoiselle Cucili és az udvari etikett

– Betojtál? – kérdezem lánykámtól az egyébként is nyilvánvalót.
– Iggen. Kicserélheted a pelucsomat- jön a válasz, miközben féllábon egyensúlyoz egy sámlin.
Kapok az alkalmon, végre ezúttal nem kell félórát könyörögnöm, hogy tehessek egy szIvességet, így felkapom a hercegnőt és viszem a fürdőbe.
– Csegítccség! – szól az elhaló, vékonyka hang, az áldozat hangján.
– Na, várjál csak, azonnal segítek, kipucolom a popódat! (Bár ő most nem erre a segítségre gondol.)
Kiterítem rugkapáló alanyomat a pelenkázón, húzom a gatyáját, miközben Ő a retiküljében kotorászik elmélyülten (a tacskó áruházban kapható műanyag gyűrűknek nagy sikerük volt).
– Fú, de büdi, mindjárt hányok, lányom!- szakad ki belőlem az undor, mert ezúttal Kincsem olyat termelt, amit egy görény is megirigyelhetne.
– Na, Anya! Ne mondj már ilyet!- mondja a Minidíva fennkölten, én meg sanda mosollyal elszégyelem magam, tényleg, hogy is mondhattam ilyet, majd alázatosan elnézést kérek az uralkodótól.

PATTANási kenőcs

Lizát öltöztetem fürdés után, Oli -mint az ilyenkor lenni szokott- közben kipakolja a pipere táskámat. Válogatja a krémeket, manikűr szettet, csatokat. Legalább nyugton van, míg Cucusra próbálom felimádkozni a zoknit (nem egyszerű, az alany tiszta erőből rugkapál, közben visítva nevet, nekem meg hiába fortyog az agyvizem, nem hatja meg). Épp elkaptam az egyik ficánkoló lábikót, amikor Olitól jön a kérdés:
– Anyacika, te sokszor elesel?
– Tessék? Elesek?
– Igen, te gyakran el szoktá’ esni? Elesel és akko’ felpattansz és akko’ bekened a bibidet pattanási kenőccsel?
Elengettem a rángatózó patyingot és kétrét görnyedve nevettem. Olivér értetlenül állt a pattanásra való kencével a kezében, míg végül kaptam levegőt és megnyugtattam, nincs hasgörcsöm, és a krém valóban bibire való, felnőttek bibijére. A pattanás fogalmát most nem volt kedvem ecsetelni…

Kategória: Családi sztori, Nincs kategorizálva, Röppencsek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*