Szilveszterkor – abban a szent pillanatban, amikor a férjem némi alkoholtól vezérelt csókok közepette dicsérte izmos lábaimat és a fenekemet -, megfogadtam, visszatérek a heti három edzéshez és új lendületet veszek a további sikeres alakformáláshoz. A kitűzött cél 5 kiló lenne minuszban év végére, de hangosan csak 2 kilót emlegetek, így nem lesz nagy pofára esés a haverok előtt, ha mégsem sikerül a kerekebb szám, azaz keskenyebb Én. Hétfőn már ott akartam izzadni a hasonlóan ambiciózus csajokkal, de nem így lett…
Újév napján szamárcsaholást adtam elő, köhögésnek egyszerűen snassz lenne nevezni a produkciómat. Vártam, hogy a gyerekeim mikor csatlakoznak a koncertemhez, de rajtuk ezúttal nem fogott a nyavalya. Éjjelre bedagadt a torkom, rázott a hideg két paplan alatt, de a lázmérő nem mutatott 36-nál magasabb eredményt (pedig a csemetéimnél normálisan működött).
A köhögéscsillapítótól olyan flash-em volt, mintha valaki a lecsúszósabb fajtájú szilveszteri buli maradék bizonyítékát csempészte volna a teámba. Remegett kezem, lábam, kapkodtam a levegőt és olyan furcsa nyugalom tört rám… ágyba kerülve szó szerint elájultam, a nyálam folyt, olyan mélyen aludtam. (Évek óta nem volt ilyen békés álmom, vágytam is rá nagyon, na de így?! Persze a mai világban csak ne reklamáljon az ember lánya, a lényeg a végeredmény. Egyébként meg mások ezreseket fizetnek egy kis remegős-zizegős élményért…) Hajnalban arra ébredtem, húzza a görcs a vádlim. Oh, jeah!
Kedden, a reggeli készülődés közepette furcsa vakarózás vett rajtam erőt. Legszívesebben lefeküdtem volna a földre és ott fetrengtem volna pucéran. Délelőttre az egész felsőtestem tele volt csalánkiütéssel, este pedig már a fülcimpám is viszketett, a comjaimról nem is beszélve. Az ok mindmáig tisztázatlan.
A gonosz pöttyök miatt nem mertem bevenni a köhögéscsillapítót, mert, mint minden gyógyszernek, ugye ennek is lehet a mellékhatása a viszketés (persze a flash-feeling is csak tízezerből 1 embernél van – ritkaság számba megyek), így amikor karjaim polipcsápokként csavarodva próbálták véresre vakarni a hátam, krahácsoltam a gatyám, vállam és papucsom irányába, mert ugye nem tudtam azonnal a szám elé tenni a kezemet. Ja, közben intimtorna gyakorlatokat végeztem, nehogy ki-, azaz becsorogjon valami a nagy erőlködésben.
Szerda este nem bírtam már magammal, elmentem edzeni. Gondoltam, ha nagyon fulladozom, leülök és nézem a többieket – állítólag a testmozgásnak már a gondolata is fogyaszt! Nem haldokoltam, egy köhintést sem ejtettem az ugribugri alatt! A végén persze, amikor nagy májernek gondoltam magam, olyan rohamokban tört rám a szamárvész, hogy sajnáltam a hallgatóságomat…
Ma már jól vagyok. Majdnem. Köhögök és viszketek még, de én az a típus vagyok, aki a poharat szereti inkább telinek látni. A göthösségtől olyan izomláz van a hasamban, amilyet száz felüléssel nem tudnék előidézni, a vádlim pedig a görcs nyomait érzi még mindig – tekintsünk úgy rá -biztatom magam-, mint speciális tornagyakorlatokra! Egyedül a devizaárfolyamok és a számlák miatti vérnyomás emelkedésben nem találok pozitívumot, de dolgozom rajta… kénytelen vagyok.