Ma rendet raktam a gyerekszobai komódunkban (ez úgy hangzik, mintha én lennék a tökéletes háziasszony mintaképe…, de a cél valójában csak az volt, hogy helyet csináljak az alsónaciknak). Csomagba pakoltam a ma már felesleges, félrerakott partedliket és cumisüvegeket (volt, amit egyszer sem használtunk, mert Oli márkahű volt…), ha megyek a kisbabás barátnőmhöz, elviszem, hátha később még hasznát veszik.
Előkerült egy marék, szétrágott cumi is. Akkor dugtam a gyerekzárral ellátott fiókba, amikor Olivért egy éjjel meglátogatták az álommanók. A cicipótlókat elvitték a manók, helyette hoztak reggelre egy fantasztikus műanyag fűnyírót! Mindez idén nyáron történt és őszintén, nem mertem remélni, hogy a manós mesével ilyen könnyen búcsút mondhatunk a babaciginek.
Régóta minden este, a könyvbéli mese után, beszélek a gyerekeimnek az álommanókról. A harisnyás, aprócska lények főleg Olivér barátai, őt egészen pici kora óta bolondítom a történetükkel. A csilingelő hangú manócskák minden este kinn várakoznak az ablak előtt, a függönyön hagyott résen kukucskálnak, vajon alszanak-e már a csemeték. Amikor behunyt szemeket látnak, belopakodnak (ha valaki ébren, csukott szemmel, türelmesen vár, természetesen hallhatja is a kis csengő hanjukat – ó, hányszor aludt el a manókat lesve a fiam!). A gyerekek talpát megcsiklandozzák, az arcukat megsimogatják, a homlokukra pedig finom csókot hintenek, amitől csodálatosakat lehet álmodni! A meséhez persze hozzátartozik a cirókázás és a puszi, no meg a rés hagyása a sötétítőn.
Nyáron a szokásos történetet azzal egészítettem ki, hogy a nagy gyerekektől a manók elviszik a cumikat, mert nem nekik, hanem a kis álommanóknak van rá szükségük. Ajándékot hoznak természetesen cserébe.
A mese működött, hiszti nélkül felejtettük el a cumit. A férjem alig merte elhinni (főleg, hogy még az előző napokban is alig tudtuk Oli szájából kikönyörögni azt a fránya „szopókát”).
Igaz, a kisfiam megkérdezte:
– Anyacika, miért nem kicsi cumi kell az álommanóknak? Ők olyan kicsik!
– Láttál Te a Tescóban olyan pirinyó cumit? Hát nem árulnak manó méretet! Meg aztán pénzük sincs szegényeknek, miből vennének?- mondtam és marha büszke voltam frappáns válaszomra. Oli is megelégedett vele.
Ma kidobtam a félretett cumikat, vigyázva, Oli meg ne lássa. Hálásan gondoltam a manókra, akik a napokban egy barátnőm kislányának cumisüvegeit is elszállították…