Cucili és Sherlock

 

Egy éves lett a lányom. Ismerősöm szerint az első gyerekről ezer fotó készül, míg a másodikról csak néhány. Igyekeztem rácáfolni a tapasztalatára, de nem sikerült. Kevesebb a kép és a megvásárolt babakönyv  is kitöltetlenül áll a polcon. Egy év alatt nem jutottam oda, hogy leírjam a lányom születését! A következőket a lelkiismeretem diktálja.

A gyerek tudja, mikor kell jönnie – hallottam milliószor felszínes beszélgetésekben, az időjárás említése után. Ez a duma egészen addig hidegen hagyott, míg a havi idegbaj elmaradását a szülés utáni rendszertelen ciklusomnak tekintettem. Amikor viszont a terhességi teszten úgy világított a két piros csík, mint a reptéri forgalomirányító…finoman szólva kétségbe estem. Gyermekem (az akkori egyetlen, most már a nagyobb) alig múlt fél éves, fogzás címén éjjel-nappal szívatta a szüleit. Na jó, engem. Írhatnám, hogy hajdani önmagam árnyéka voltam, de ez nem igaz. Inkább duplája…

Az első sokk után szépen átadtam magam a helyzetnek. Kis korkülönbséges anyuka leszek. A várandóság ideje elrepült. Fogalmam sincs, mikor rúgott először, hogy hány kilóra becsülték a 36. héten. (Lelkiismeret: tombol!) Iszonyúan féltem az első kétgyermekes napoktól. Mit szól majd a fiam a kistesóhoz? Hogyan tudok majd szoptatni, két gyereket ellátni, a nagyobbal is eleget foglalkozni?

Vélhetően annyira paráztam, hogy a gyerek is úgy gondolta, a legjobb odabenn. A kiírt időpontot jóval elhagytuk, baba még mindig a pocak kényelmében, anya meg mindent csinálna, csak szülni ne kelljen. Napi randi a dokival, folyamatos alkudozás: szülünk, nem szülünk.

Végül azt mondta, másnap elindítja a kiscsajt. Én kész voltam, mint a matek lecke. Hogy rendbe rakjam háborgó lelkem, beültem mozizni és megnéztem az Egyszerűen bonyolult c. romantikus-röhögőst. Nagyon jó volt, kicsit össze is szedtem magam, de úgy fájt a szívem a Sherlock Holmes után!!! (annak a vetítési időpontja már nem volt aznap jó) Szülni még mindig nem volt kedvem… Apával másnap megállapodtunk a kiscsaj nevében, a nagyszülőkre bíztuk imádott fiunkat, majd –mint aki a halálsorra megy- megjelentünk a dokinál. Igencsak kétségbeesett képet vághattam, mert az orvos megsajnált és egy hordozható szívhang-ellenőrző készlettel hazaengedett még egy utsó éjszakára. Annyira megörültünk a potya szabadidőnek, hogy vágtáztunk a pláza-moziba, és negyedóra múlva már a Holmest néztük.

 
Nos, a magzati szívhang hallgató kütyüt nem volt alkalmam kipróbálni, mivel Cucili az egyik robbantásos jelenetnél kirúgta a magzatburok fölső részét. Az irány csak azért fontos, mert így nem öntött el a magzatvíz, végig tudtam nézni a filmet, csak olyan fura érzésem volt…A mosdóban láttam meg a tenyérnyi foltot a gatyómon – gyorsan haza átöltözni, majd kórház. Mivel a kocsiban csak akkor folyt az „izé”, amikor kanyarodtunk, sejtettem, hogy nem a gátizmaim mondták fel a szolgálatot. 🙂

Fájásaim nem voltak, így mesterséges görcsöltetésben volt részem (oxitocin). Éjfélkor már fizettem volna, hogy valaki lőjön fejbe és vessen véget az életemnek… aztán 2.35-re csak megszületett Liza Viktória, közel 4 kilóval.

Az elmúlt egy év izgalmasan, egyben nyugalomban telt. Nem vágytam dolgozni, minden erőmet és kreativitásomat lekötötte a két törpe nevelése. Előfordult, hogy tucatnyi pelust cseréltem egy nap és ugyanennyi étkezést bonyolítottam, de az első napok nehézségei ma már homályosan messzinek tűnnek. A kölkök az első naptól imádják egymást, mintha nem is lenne köztük a 15 hónap. A nap ma végeláthatatlan buli időnkénti hisztivel fűszerezve.

Most tényleg úgy gondolom, a gyerek tudja, mikor kell jönnie.

Kategória: Családi sztori, Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*