Mikulás nagybácsi
A hétvégi szülinapi buli sztárja a kislányom szemében az öcsém volt, akitől egy kicsi pónit kapott, műanyag istállóval. Szombat óta Cucili a lóval fekszik és kel, mindenhová hurcolja és felháborodva kijavít minket, ha póninak nevezzük, mert ugye az nem póni, hanem csikó!
– Danitól kaptam a csikómat, meg istállót is- mormolja magában tegnap este- és akko’ hozta a’ ajándékot, be volt csomagolva. Virgácsot nem hozott. Nem voltam rossz kislány…
Esti párbeszédek
Fürdés közben közli velem a lányom: – Anya, én delfin vagyok! Te kokodil (krokodil) vagy, én meg delfin!
Jogos. Ő szép, kecses és kedves, én meg rusnya, helyenként keménybőrű és böszme, na meg időnként harapós…
Kérdezem a fiamtól:
– Jól érezted magad mamáéknál? Mivel töltötted a napot?
– Igen! Töltöttem!
– Anyacika! Mi az a padánus? – kérdezi hároméves kisfiam este, elalvás előtt.
– Tessék? Mi mi?!
– A padánus, mi az a padánus, Anya? Tudod, ki van csíkozódva és barnára van festve?
A megoldást hosszú kérdezősködés után találtam meg. Kiderült, Oli a varánuszra gondolt.
A következtetést levontam: túl sok a national geographic, meg a discovery…