Orr-dorombolás

Nehéz napja volt tegnap a férjemnek, kimerítő munka mellé ezúttal a fiunktól elkapott vírusos felsőléguti bizbasz is társult. Este, a közös meseolvasás idejére mély álomba zuhant. A kétszer kétméteres ágy szélén hortyogott, míg én a három- és a majdnem kétévessel bújtam a csiga-bigás mesekönyvet fekvőhelyünk nagyobb részét elfoglalva.
Egyszer csak éles fordulatot véve a sötét meghittségben Apa olyan „pattogós-harsogós” horkolásba kezdett, hogy Liza ijedten vágta magát vigyázba. – Mi ez? Mi ez a (h)ang? – kérdezte, mire én nevetve megnyugtattam, csak az apja próbálkozik a lélegzetvétellel. A delikvenst közös erővel rákényszerítettük az oldalt fekvésre, mire ő át is tért az idegtépőből csak kicsit zavaró duruzsolásra.
A mese végén tartottunk, amikor Olivér megszólalt:
– Anyacika, jó, hogy az én orrom nem dorombol!
Lizától jött a kontra:
– Ne félj Anyaia, Kiccsillagom Anyaia, nem dorombol Oji orra, Apaia alszik!