Végre, itt a Végvári Vigasságok! A fiam két hete erre a programra készül, mindennel kardozik, ágyúzik, ami csak a keze ügyébe kerül (legutóbb egy merőkanalat tett tönkre, mert a lego-várat ágyúzta vele).
Olivér ősszel lesz 4 éves, így nem sok történelmi ismerete van, még azt is csak most kezdi megérteni, hogy létezett olyan idő, amikor Anya még nem volt anya (a kétéves hugica még nem tart itt, szerinte ő mindig is a pocakomban volt, aztán persze egyszer csak megszületett). A legendás várvédés és a leendő program megértetésére internetes segítséget is igénybe vettem, videókat néztünk a tavalyi vigassági forgatagról és természetesen az Egri csillagokról.
A fiam kikerekedett szemmel bámulta a csatajelenetet, én meg magyaráztam a horror-mesét (ami ugyebár a múltunk része, és én amúgy is a „dark” verziót olvasom a Piroska és a farkasból is).
– Az ellenség próbált feljutni a várfalon, a védők meg ellökték a létrákat, nyilaztak, ágyúztak, forró vízzel és forró ólommal öntötték nyakon a törököket…
Megbeszéltünk mindent, amit egy majdnem 4 évesnek tudni kell 1552 nagy eseményéről.
Este, amikor hazajött Apa, Olivér azonnal megrohamozta.
– Apacika! Megyünk majd a várba, ott ahol a védők védték a falakat és lóval mentek mindenfelé, nem kocsival és akkor forró vizet öntöttek az ellenségre, meg forró macska almot…
Elfelejtettem kitérni az ólom fogalmára.