Dög, Bestia

Nemrégiben elpusztult a cicám, elütötte egy autó. Nyolc éves volt, ami a környékünkön rekordnak számít, tekintve, hogy forgalmas autóút mellett élünk. Napokig ki voltam bukva az eset miatt, nagyon szívemhez nőtt az a hamvas szürkeség. Két kiscica maradt utána, négy hetesen. A két kölyök most három hónapos, én csak Dög és Bestia névvel illetem őket…
A szürke kiskandúr Liza lányom kedvence, teljesen összenőttek az utóbbi hetekben. Míg Cuciról lehámozom az éjszakai pelust, a fürdőszobaszőnyegen várakozik a gazdira. Liza a hóna alá kapja és szinte egész nap cipeli, nyúzza. Eleinte órákat töltöttem azt áriázva, hogy “tedd le, nem jó neki, csak simogasd”, de miután rájöttem, hogy a dögönyözés egyátalán nincs a macska ellenére, most már hagyom őket. Ha elege van a cicusnak, úgyis elbújik, vagy lelép az udvarra, ahogy egyébként a testvére sűrűn meg is teszi.
A cirmos cicalány igazi kis tigris, egész nap játszik, vadászik, a szeretetét is azzal fejezi ki, hogy megharap (igaz, csak finoman). Olivérnek jó pajtása lett, mert remekül lehet vele madzag-vadászós cicahorgászatot rendezni, de a tutujgatást nem tűri.
Nagyon cuki mindkettő, és nagy áldást jelentenek számomra, főleg így, az ovi-szünetben, mert lefoglalják a kölyköket. Persze mindennek ára van, amit ugye minden családban az anya fizet meg. 🙂
A kandúr kiérdemelte a Dög nevet, mivel valamilyen rejtélyes indíttatásból rendre lepisili a kanapé sarkát. Először a lányom ágyát tisztelte meg többször is, de a gyerekszobából sikerült kiszoktatni. Azóta a kanapé a célpont.  Képes azért beszökni a lakásba, hogy a napi rutint teljesítse (sosem volt az említett ülőalkalmatosság olyan tiszta, mint most, hiszen újabban ugye naponta takaríthatom). A dolgát egyébként mindkét macska az alomba, vagy az udvaron végzi, de ennek a fura kiskandúr-szokásnak egyelőre nem találom az ellenszerét. Már illóolajoktól és textilfrissítőktől szaglik az egész lakás, de a kis tököst az illatfelhőbe burkolózott kanapé továbbra is vonzza. A vacakság ráadásul alig eszik, pihe könnyű az egész szőrcsomó. A nagy meleg miatt hajnalonta felkelek és még az elviselhető hőmérsékletben, a folyosón adok enni a nyávogóknak. A cirmos tiszta erő, izom, betúr mindent, amit elérakok, bezzeg a kisöccse fölött ott kell álljak, hogy egyen pár falatot.
A hajnali etetéseknek hála tegnap 5 óra 10 perckor arra ébredtem, hogy a cirmos macsek eszetlen dorombolás közepette minden lábával a bokámba kapaszkodik és finoman belekóstolgat az ínszallagomba. No igen, késtem a reggelivel, gondolta, felébreszt – ezzel kiérdemelte a Bestia nevet.
Szóval elvagyunk a macskákkal, akiket egyébként Oli Picinek és Pacának hív (a 101 kiskutyában hallotta), Liza viszont Rudinak és Ravasznak (az egyik szilvásváradi lovaskocsi két lipicaija után). Ezek mellé már bőven elfér, ha én meg Dögnek és Bestiának nevezem őket…

ui: A kis kandúr eredetileg egy barátnőmhöz került volna (ha az anyját nem éri a baj), aki a Dr. M. Béla nevet szándékozott neki adni. Ha a Dög leszokik a kanapémról, lehet, hogy Bécicára keresztelem. 😀

Kategória: Családi sztori, Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*