Hogy repül az idő! Vége az első óvodai évnek. Olivér középsősként megy legközelebb a kölyöknevelő intézménybe. A gyerekeim naptejjel indították a szünetet…
Ahhoz képest, hogy milyen szorongva kezdtük az egymástól való elválást, a fiam remekül helytállt a Katica csoportban, jól beilleszkedett. Örültem, hogy mindig dicsérték az óvó nénik, szófogadó, rendes gyerekként emlegették. Ezen egy kicsit mindig nevettem, mert otthon viszont Oli maga a kisördög – de hát, valahol rosszalkodni is kell és akkor az legyen inkább otthon. A nevelők akkor kaptak némi ízelítőt az „igazi” Oliból, ha Liza is belátogatott az oviba. A tesó jelenlétében mintha nem léteznének szabályok, meg lehet tenni anyával, hogy a folyosón rohangálunk és szandiban kirongyolunk az udvarra, elbújunk a mosdóban, dobáljuk az uzsonnát vagy sikítva énekelünk, mert az vicces…
Az utolsó héten azért csak sikerült Olivérnek egy emlékezetes kisovis tettet véghezvinnie! Büszkén, mellet kidüllesztve mesélte: – Anyacika, képzeld, ma büntetésben voltam az óvodában!
Meglepődve érdeklődtem az eset felől, mire kifejtette, hogy a sapkájával csapkodta a gyerekeket. Megbeszéltük, hogy „ejnye-bejnye csúnya dolog, jogos volt a bünti”, de magamban arra gondoltam, hogy „na ezt is megéltük, a gyerek végre rosszalkodik az oviban, tehát otthon érzi magát, beilleszkedett „röpke” nyolc hónap alatt”. Pár perc múlva zaklatottan felkiáltott: – De hát Anyacika! Én nem vagyok verekedős gyerek! A sapka puha, így össze-vissza lehet gyűrni, mer’, mer’ puha, így ni, és az nem fájt a gyerekeknek, én csak játszottam velük! – mire a végére ért, szinte zihált a felháborodottságtól. Nem akarta magát egy szinten említeni azzal a Marcival, aki köztudottan verekedős gyerek és akit ő nem szeret. Megbeszéltük, hogy ő tényleg nem verekedős, és most már azt is tudja, hogy nem szabad játékból sem csapkodni, még puhával sem és akkor megnyugodott. Azért pár perc múlva Apának is büszkén elmesélte az esetet…
Sajnáljuk, hogy jó pár hétig nincs ovi. Oli azért, mert hiányoznak a barátai, én azért, mert hiányzik az a Lizával kettesben töltött néhány nyugisabb óra (Oli csak félnapos ovis volt). Külön-külön valahogy olyan jó gyerekek, ketten veszélyes kombináció.
Hétfőn, a szünet első napján naptejjel fújták be az egész szobájukat. Mindent. A falat, a szekrényt, a szőnyeget, játékokat, a lámpát – completamente. „Anyacika, csak, csak, csak sárga szobát akartunk!”
Tavaly félve, most reménykedve várom az ovikezdést. Az óvónők tavaly reménykedhettek, most félhetnek, fél év, és megy Liza is…
Vakáció - ők élvezik