Okítás
– Anyacika! Süssünk kuglófot! – parancsol rám Olivér. Lelkesedik azonnal Liza is, pedig gőze sincs, mi az (akkor sütöttünk ilyet Olival, amikor Ő nagyizott, az oviba vittük a gyerekeknek).
– Jó! Anyacika süssünk kuglót!
– Az kuglóóóóf! – javítja ki Oli a kisebbet, közben meg végtelenül büszke magára, mert ő ugye jobban tudja.
– Kugló…
– Neeeem! Kuglóóóóóf!
– Kugló – próbálkozik a töpörtyű, de Oli nem adja fel: – Kuglóóóóf! Nem érted, ló betűvel?!
…
Brutális bűbáj
Kislányom a húsvétra kapott plüssnyulat szeretgeti este az ágyban. Simogatja, ölelgeti, babusgatja a méretes szőröst, ami mellesleg az édesanyjáé volt majd’ három évtizede. (Anyukámék a legtöbb játékunkat megőrizték, apránként adagolják a gyerekeimnek.)
– Kicsi nyulacskám, tente-tente! Milyen cselymes vagy, aludjál már! Anyacika, milyen édes ez a nyuci! Ceretem a kisnyuszimat. Nem lehet kinyomni a szemét…
– ???
Fogalmazunk
Olivért kikönyörgöm a kádból, aztán persze mire sikerül, közli, hogy nagyon fázik, azonnal meg is fagy. Kijelentése alátámasztására meg is mutatja a karját:
– Idenézz Anyacika! Libabőröm van! Libabőröm nőtt!
Holnapra hátha meg is tollasodik. 🙂