Esett egy csomó eső, a hisztis tombolós nemalvós péntek után a gyerekeim is visszaálltak normál állapotukba. Tegnap végre a szokott mederben ment minden. Én is újra kiegyensúlyozottá váltam.
Visszagondolva, biztosan én is feszültebb voltam a szokottnál. Ilyenkor mindig lelkiismeret furdalásom van egy picit, hogy lehettem volna talán türelmesebb…
Tegnap este elgondolkodtam, vajon az, hogy milyen anyák vagyunk, mennyire engedékenyek, vagy türelmesek, minek a függvénye. Saját habitusunk határoz meg, vagy a minta, amit szüleinktől kapunk?
Amikor veszekszem a gyerekeimmel, mintha anyukámat hallanám vissza a gyerekkoromból. Pontosan azokat a szavakat szajkózom, amiket anno Ő, és én persze kislányként nagyon utáltam (kamaszként meg még jobban).
Nemrég találkoztam egy volt iskolai osztálytársnőmmel, aki elpanaszolta, nagyon vágyik már gyerekre, de sajnos többször elvetélt. Az orvosok nem tudják az okát. Nem Ő az egyetlen babára vágyó ismerősöm. Vannak, akik évtizede szenvednek már a hiánytól.
Olivér születése előtt hat évig nem védekeztünk a férjemmel. Nem tettünk semmit a teherbe esésért, de ellene sem. Szilveszterkor azt mondtam, „na, Szivi, most már idén hozzunk össze egy gyereket!” Többet nem jött meg a menstruációm. Biztos volt odáig némi pszichés gát is bennem, nem voltam a babára felkészülve, bár a barátnőim esküsznek rá, hogy a sikert a karácsonyra tőlük kapott teakeveréknek köszönhettem (egyszer ittam belőle, talán valami varázslötty volt).
Vajon, ha azt a hat évet keserves próbálkozással töltjük, ma más anya lennék? Jobban megbecsülném a gyerekeimet? Türelmesebb, engedékenyebb lennék? Már ha lehet ezt ilyen hülyén kifejezni…
Az biztos, amikor a napi zizi közepette épp szakadni akar a húr, rendre emlékeztetem magam, hogy a legjobb „dolog” ami eddig történt az életemben az, hogy ennek a két csodának az édesanyja lehetek. Nem egyszerű, de beválik. Ezzel a gondolatmenettel olyan, mintha bevennék egy marék magne b6-ot. A kérdéseimre pedig valószínű sosem tudom meg a válasz, de azért tovább foglalkoztat: mitől leszünk olyan anyák, amilyenek.
Amikor épp imádjuk egymást...