Ütközet

Tengeri ütközetet játszottunk a kádban. Olivér volt a nagy csatahajóval, én egy tutajszerű alkalmatossággal, Liza pedig egy apró motorcsónakkal. Harmadjára pörgettük végig a kedvenc Ben-Hur részünket, mintha gályákkal csatáznánk (hajó a láthatáron, támadásra felkészülni, támadási sebesség, ütközési sebesség, megcsáklyázni, elfoglalni, elsüllyeszteni) és persze mindig Oli győzött. Oldalára fordult gályáinkat a Kapitány nagylelkűen partra vontatta és kezdődött az egész előlről – fürdőszoba eláztatás magasfokon.

Egy heves pillanatban Liza figyelmét teljesen elvonta valami a tengeri ütközetről. Nagy szemekkel simogatta, tapogatta a vállamon lévő apró anyajegyet. Egy pici barna pötty, de Liza szerint nem természetes, ha valakin foltok vannak, mert az csak bibi lehet. A csatát ismét elvesztettem, így készségesen Cucili felé fordultam és magyarázni kezdtem, mi is az az anyajegy. Igazamat alátámasztandó ráböktem a vállára, felhívva a figyelmet az ott látszó aprócska anyajegyre, pont ott, ahol nekem van.
Liza gépiesen ismételte, anyajegy, anyajegy, közben pedig hol az én vállamat tapogatta, hol a sajátját. Olivér közben békésen partra vontatta az ütközet veszteseit, majd ő is megszemlélte a pöttyeinket. Nem értett egyett velünk.
– Anyacika! De hát, ami a Cucuson van az nem anyajegy! Az cucijegy! Neked Anyacika anyajegyed van, Cucusnak meg cucijegye! Érted?!

Értettem. Elkezdtem olijegy után kutatni, de Olivéren nincs még pötty… Meggyőződésében amúgy is elég kitartó. Legutóbb arról világosított fel, hogy a földimogyoró tulajdonképpen finom bab. Tudja, amit tud. A többiek meg buták, azért értetlenkednek. Tetszik a hozzáállása, de csak azért, mert 3 éves, és remélem, kinövi, nem úgy, mint egyesek…

Kategória: Családi sztori, Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*