Kezdődik az ovi-mustra!

 

Holnap oviba megyünk! Igaz, csak egy órácskányi látogatást teszünk, de erre az alkalomra várunk már régóta. Kisfiam csak októberben lesz 3 éves, de a beíratkozás ideje valamikor tavasszal van, előtte -azaz pl. holnap- pedig a nyílt napok.

Egy anyuka figyelmezetett, nézzek körül időben, látogassunk el az óvodai nyílt napokra, hiszen van választék Egerben bőven. Én meg frászolok hetek óta, nehogy lemaradjunk az intézményi mustráról!  Emiatt fizettem elő a város egyetlen napilapjára!
A Hírlapot eddig sem tartottam -a számomra- fontos információk tárházának, de most végképp kiakasztott, hogy mi a csudáért nem fért el egy röpkében az a program, hogy 2011.02.24-én be lehet kukucskálni a Köztársaság téri Gyermekkert Óvoda Zöld Liget Tagóvoda életébe?! Na, jó, belátom, ez így túl hosszú… De akkor miért nem szerepelt egy lista a nyílt napokról az EKVI, azaz az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye honlapján (segítek, ez a veszeger.hu), vagy hovatovább az eger.hu-n? Egy kis keretesben helyet kaphatott volna az Egri Magazinban is (végülis tök mindegy, az Egri Magazin nem jár a város szélén élőknek -így nekem sem-, netezni pedig csak rövid ideig tudok -mivel sebtiben közbelépnek a gyerekeim-, információt csak akkor kapok innen, ha az könnyen elérhető).

Félreértés ne essék, nem a konkrét holnapi nyílt nap miatt háborgok, hanem azért, mert a téma nem szerepelt sehol! Utálom az „ez meg ez VOLT” mondatokat a rendezvényekről szóló hírekben. Nekem az ilyen témáknál nem az a fontos, hogy mi volt, hanem ami lesz…
És hogy tudtam meg végül a holnapi időpontot? Annyira zaklatott már az információ hiánya, hogy írtam egy e-mailt az ovinak. Az óvodavezető kedvesen válaszolt, megírta a beíratkozás és a nyílt napok idejét. (Meglepett, mennyire készségesen segített, amit ezúton is köszönök!) A napokban más ovik felé is megeresztek egy elektronikus levelet. Úgy látszik, ha Egerben valaki meg akar tudni valamit, -mint a mesében- járjon utána…

Kategória: Gyerekes nézőpontból, Nincs kategorizálva, Okoskodós-megmondós | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*