Vigantol helyett Érsekkert

Sosem sétáltam a cselekvés kedvéért magáért. Mielőtt a gyerekeim megszülettek, mindig volt valami célpontja is a gyalogszerrel való közlekedésnek, két éve azonban átminősültem „minden nap kötelezően gyereket levegőztető, ezáltal rendszeres sétáló” egyénné.

Minden anyuka tudja, milyen érzés kiszabadulni a négy fal közül, mi több haladni valamerre. Felszabadító. Mivel utódainkat nem szmogszívásra cipeljük a nagyvilágba, az én sétahelyszínem is többnyire az Érsekkert. Eger egyik leggyönyörűbb környezete, szuper játszótér, romantikus tavacska, fű, fa, esetenként virág, minden van itt, ami babalevegőztetéshez kell, mégis néha halálosan tudom unni… Főleg akkor megy részemről nyögvenyelősen a galopp (a kisfiam már ebben a tempóban közlekedik, ha nincs épp hóakadály, ami az ő esetében 10 centis kupacot jelent), ha nyálkás, esős az idő, a szembejövő emberek mélabúsak. Na, de ma végre ismét élveztem az érsekkerti sétát!

Egert a 2010-es év utolsó szerdája csillámló napsütéssel ajándékozta meg, bár hideg volt, a ropogós hóról visszaverődő fényár tavaszi vidámságot hozott az Érsekkertbe. A pár napja hótól mélabúsan roskadozó fák mintha ma díszt viseltek volna teher helyett. Fantaszikus volt! Családi sétát tettünk négyesben, még Apa is élvezte, pedig az ő hátsójához úgy tapad a kocsi, mint csibéhez a tojáshéj.

Máskor a gondolata is borzongással tölt el a hóban való hempergésnek, most felszabadultan játszottam én is kétévesemmel. Vittünk szánkót, a csemeték húzatták is magukat eleget – nesze neked anya, apa, itt a fitnesszprogram! Persze a játszótérnél leragadtunk, mint mindig, de most még én is viccesnek találtam a hólepelbe burkolózott eszközök alternatív kihasználását.

Imádtam, hogy süt a nap! Megnyugodott anyai szívem, a kölkök mai D-vitamin ellátása rendezve. Az elmúlt három hónapban ugyanis ez igencsak nyugtalanított, mivel a D-vitamin-pótlásra alkalmazott Vigantol nevű szert Egerben lehetetlen volt beszerezni. Karácsony előtt feladtam a dolgot, meguntam a gyógyszertárak hasztalan látogatását, kerestem alternatív módszert (multivitamin, tablettás megoldás) a cseppek helyett. Hosszú ideje ma volt az első nap, hogy nem rágódtam azon, hogyan pótlom a szükséges szert.

A Vigantol csepp a csecsemők D-vitamin pótlására szolgáló készítmény, Magyarországon minden 2 év alatti gyermeknek felírják a háziorvosok, mivel a csontok növekedéséhez nélkülözhetetlen. Az utóbbi időben hiányzott a gyógyszertárak polcairól címkézési hiba és a pipettás kiszerelésben talált idegen anyag miatt. Nem tudom, más anyukák hogyan élték meg, de én már rémálmaimban láttam, betegek lesznek a gyerekeim, mert nem tudok Vigantolt szerezni. Állítólag külföldről érkezik pótlás, de nekem idén már nincs idegrendszerem az egri ellátást ellenőrizni.

Élveztem ma a sétát, nem akartam „célpontot”, nem éreztem szükségét, hogy megérkezzek valahová. Jól esett az Érsekkertben barangolni, játszani, tetszett, hogy lépten-nyomon fotózó emberekbe botlottunk (nem csak engem ihletett meg a napfény 🙂 ). Az év utolsó napjai még ígérnek néhány havasan szikrázó órát, mindenkinek ajánlom, tegyen egy kört az Érsekkertben csak úgy, a séta kedvéért!

Jó, hogy van Egerben egy hely, ahol biztonságban, csupa szépséggel körülvéve begyűjthetjük a D-vitamint…

Kategória: Gyerekes nézőpontból, Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

2 Responses to Vigantol helyett Érsekkert

  1. avatar Petra szerint:

    A Vigantol miatt ne aggódj, de tényleg! Nekem azt mondta az akkori gyerekorvosunk, hogy csak egy éves korig kell, ezért én csak addig adtam. Utána elköltöztünk másik környékre, és az itten gyerekorvos azt mondta, hogy két éves korig kellett volna. De megnézte a csemetét, és semmi problémát nem tapasztalt nála. Nem tudom, mi az igazság, hogy most akkor egy vagy két éves korig kell-e, én egy évig adtam.
    Abból végképp semmi probléma nem lesz, ha 1-2 hétig kimarad. Főleg így, hogy itt ez a sok sok napfény 🙂

  2. avatar bdioda szerint:

    Szia Petra! Köszönöm a kedvességedet! Annyira már nem parázok, végtére is én sem kaptam Vigantolt, mégis rendben vagyok 🙂 De az ember a gyermekei egészségéért igyekszik mindent megtenni… Jó egészséget Nektek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*