Vannak olyan napok, rosszabb esetben hetek az ember
életében, amikor egyszerűen érzi, hogy szó szerint nincs magánál, ám mintha
valami kóma közeli állapot lenne, nem tud kikeveredni ebből az igen idegesítő
közegből, mert valami nem engedi.
Megtapasztaltam az elmúlt egy hétben, hogy milyen borzasztó
érzés, amikor tudod magadról, hogy egy hülye vagy, magadat sem érted, de mégis
valami marja a lelked, de nem tudod, mikor lesz ennek vége, nem látod az alagút
végét.
Lehet itt aztán sorolni a frontot, az őszi depressziót,
lehet fogni különböző egészségügyi problémákra ezt az állapotot, nálam azonban ezek
egyike sem volt tapasztalható, csupán egy hét önkívületi letargia volt.
Nyilván volt egy kellemetlen előzménye, ez azonban nem ad elég
okot ilyen mértékű békasegg alatt való tartózkodásra. Senki sem értette, én
sem, hogy mi van velem. Beborult a világ, elsötétült minden, és csupán a mai
napra sikerült olyan mértékben összeszedni magam, hogy valami emberformát
öltsek.
A pozitívum a dologban, és persze mindennek a megoldása egy
kellemes nap, egy kellemes program, egy kellemes emberrel, s máris helyre
rázódtak a dolgok. Reggel még nem gondoltam volna, hogy ez a nap vet véget a „vezeklésemnek”,
de arra kellett rájönnöm, hogy semmi sem ér többet annál, minthogy olyan emberek
vesznek körül amilyenek. Nem tehetem meg velük, hogy őket büntessem azért, mert
nekem problémám van a világgal, ami persze nem megszokott állapot nálam. Persze
ide érzelmileg is el kell jutni, nem csak agyban. Erre viszont az idő a legjobb
megoldás.
Az idő, az a fránya, mihaszna…egész héten arra gondoltam,
hogy „de jó lenne, ha visszaforgathatnám!”…de nem, már nem akarom. Valószínűleg
mindent úgy teszünk, annak fényében, és azzal az eredménnyel, ahogy annak
történnie kell. Bánhat az ember sok mindent, de végül mindig rá kell jönni,
hogy az életnek pozitív terve volt az egyébként pillanatnyilag, vagy akár egy
héten keresztül is rossznak látott döntéssel.
Nyalogathatjuk csontig a sebeinket, az akkor is begyógyul,
és akkor is tovább élünk, vannak, akik valóban fontosak, és akiknek te is valóban
az vagy. Vannak, akik valóban melletted vannak, akik valóban kíváncsiak rád, és
akikre valóban kíváncsi vagy. Ez a lényeg.
Meglehetősen jó dolog, amikor az egy hétig légüres térben
lévő agyad visszatöltődik a belevalóval, és csupán kellemetlen időhúzóként
értékeled a kómából felébredve azt aki az elmúlt egy hétben voltál.
🙂