Vajon hány szingli ember él ma Magyarországon? Vagy a
világon? Merész gondolat még csak villámszerűen is elmélázni ezen.
Na, nem mintha az újabb Carry Bradshow babérjaira akarnék
törni, de a napokban igencsak megragadt bennem a kérdés. Sokan sokféleképpen
keresték már a választ az egyedüllét problémáira, ha egyáltalán problémának
minősül ez az állapot.
A társadalom valahogy úgy rendezkedett be a kezdetektől
fogva, hogy társas lények vagyunk, párban a helyünk, nincs élet csatlós nélkül.
Ez durva ebben a megfogalmazásban, de miért is ne fogadjuk el azt, ha valaki
jól érzi magát egyedül?
Hazug ember, aki azt mondja, nem szeretné, hogy mellette legyenek,
de van az a köztes állapot, amikor jó! Jó így, jó egyedül, jó szabadon. Aztán
van, amikor ez az állapot elhúzódik: ellustulunk, kényelmesen belevetjük
magunkat a szingliség ízig-vérig utánozhatatlan, és megmagyarázhatatlan
kellemes létébe. Amikor „nem dumál, nem hív, nem ír, nem szívja a véred, nincs
időpont, nincs fájdalom, féltékenység” stb., hisz tudjátok(?). Ezek a tevékenységek,
gesztusok helyes arányban mérve még kellemesek és szerethetőek is tudnak lenni.
Van jó pár olyan ismerősöm akik, mint
valami kényszeres betegségtől, úgy nem tudnak szabadulni a társas kapcsolatok –
nem is zavarja őket, hogyha – unalmas, egyhangú, esetenként szörnyű és
kihasználó meglététől. Csak legyen!
Nos, olyan sokrétű „problémát” boncolgatok, hogy ezer és egy
dolog jut eszembe. Mondjuk olyan fogalom, érzés is, mint a boldogság. Erősen
relatív. Nem akarok senkinek megnyugvást adni a felől, hogy jó szinglinek
lenni, ám a boldogság oly relatív is tud lenni, hogy bizony eltelik az az
egyedül töltött idő, ami után boldogság a szingliség. Amikor már nincs a hátad
mögött az előző kapcsolat megszokott érzése, az előző pasi/nő illata,
érintésének megelevenedése, ha rágondolsz.
De akkor miért is vagyunk társas lények? Azért, hogy
gyerekünk legyen, sokasodjunk? Bizonyos fokig igen. Jelen világunkban viszont
lassan fehér holló számba megy az olyan kapcsolat – aminek már isteni
szerencse, hogy létrejönni sikerült – ahol még a gyermekvállalási egyéni
igények is passzolnak.
Talán ezért is fordulhatott elő az, hogy 2011. első
negyedévében kevesebb gyermek született Magyarországon, mint a két világháborút
követő időkben, amikor még érthető is volt, hogy nem a gyermekvállalás volt az
elsődleges téma elődjeink hálószobájában.
Ám, az áttörést valószínűleg az a bizonyos szerelem hozza
meg. Szerelem, vonzalom, láng, égető szenvedély, szex. Ezekről később…