Sosem gondoltam volna, hogy a nagyszakállú piros ruhás muki nemcsak a gyerekek, de a szülők legnagyobb barátja is! A gyerekeim ugyanis remekül zsarolhatók (szebben megfogalmazva: kordában tarthatók) általa…
A Mikulásról szóló meséket nemrég vettük fel az esti médiatárba, de én már kívülről fújom – imádják, ha azokat olvasom. Ha pedig rosszalkodnak, elég beköpnöm: tudjátok, hogy a Mikulás mindenkiről mindent megtud! Az intésre azonmód enyhül a hiszti.
Nemrég játékboltban jártunk a fiammal, feltérképezni a terepet. Szegény csemetém kisebb extázisba esett a csodás helyen, persze minden második játékra rábökött, hogy akarom, akarom, na és nem volt kedve elhagyni a helyszínt üres kézel. Jött a Mikulás-akció és más szülőket elkápráztató fegyelemmel, mint az álom, léptünk ki az ajtón.
Ma nekiültünk levelet írni a Nagyszakállúnak. A gyerekek mondták, mit írjak, én meg körmöltem. Záporoztak az ígéretek jövőbeli viselkedésükről, majd feltettem a kérdést, mit kértek a Mikulástól? Liza azonnal rávágta, hogy lovacskát, amin meg sem lepődtem, mert újabban a lovak a kedvencei. Olivér viszont jobban feladta a leckét:
– Hozzon nekem a Mikulás olyan hóembert az Északi-sarkról, ami nem olvad el ha nincs fagy!
Faggatózhattam én, mi más játékcsoda lenne fiacskám titkos vágya, nem akart mást beleíratni a levélbe, csak a hóembert.
Még szerencse, hogy van egy hónapom kitalálni, milyen olvadásmentes hóembert szerzek a Mikulás nevében, ha már ilyen kisangyal lett az okos fiam…