Igy utaztuk a nászt Egyiptomban! Kairó

2-3 nap.

A pénteken rendkívül sűrű és fárasztó volt. Kairóban voltunk. Ez Hurghadától, ahol most vagyunk 450 Km-re van. Ennek megfelelően hajnali 2:15 kor indultunk.

Csütörtök este hastánc bemutató volt a színpadon, ami olyan hangos volt, hogy nem nagyon tudtunk tőle aludni. Ezt a klímás alvást se tudjuk kitapasztalni, mert egyszer majd meg fagyunk, ha lekapcsoljuk meg melegünk van.

Csütörtök este még naplemente előtt búvárkodtunk szemüveggel és csutorával a parton. Hatalmas élmény volt, mert a térdig érő vízben ellepett bennünket egy tenyérnyi halakból álló halraj. Kissé fura, mert olyan volt mintha ők kíváncsibbak lettek volna ránk, mint mi rájuk.

Volt este egy állatka az erkélyünkön, egy tapadókorongos gyíkocska, aminek hiányzott egy lába és a farka. Nem tűnt támadónak, de jobbnak láttam egy borítékkal lehajítani  az erkélyről. 🙂

Szóval 22-kor lefeküdtünk és fél 2-kor keltünk.  3 liter ásványvíz, naptej, hideg-meleg ruha, kalap, fényképezőgépek bepakolva. A recepción kaptunk elemózsia csomagot és kávét. Idegenvezetővel lecsekkoltunk, majd buszba be. Még két szállodánál megálltunk. Tele lett a busz. Az út 6 és fél óra volt. Többnyire megpróbáltuk végigaludni. A buszban 18-19 fok volt. Kissé túllötték a klímát. Krisztián meg is fázott. Egyszer álltunk meg Kairó előtt egy benzinkútnál pisilni. Ezzel a pisimegállásokkal kapcsolatban az volt az érzésem, hogy valami bunda van benne, mert a buszon is volt wc, mégis állandóan megálltunk pisilni 1-2 LE-ért. (Az egyiptomi pénz az Egyiptomi Font,  váltópénze a piaszter, 1 Egyiptomi Font kb 40 Ft, rövidítése LE, amit mi elneveztünk lóerőnek 🙂 A papír pénzen egyik oldalon angolul, a másikon arabul van írva, a fémpénzen csak arabul, szóval azzal úgy vágnak át, ahogy akarnak). A wc-k tiszták, kulturáltak, minden márványból van és mindenhol pihe-puha 3 rétegű wc papírt adnak, sőt Kairóban 2 LE wc árában még, ha kérsz tampont vagy betétet is kaphatsz.

Már az első megállónál gyanús volt nekem az idegenvezetőnk, mert úgy kezdte: 10 percre állunk meg, egyeztessük óráinkat, most nálam 8óra 34 van, tehát 8 óra 44-kor mindenki legyen a buszon. És ez ment egész nap. Pedig én azt gondoltam, hogy turisták vagyunk, nem katonák.

Beértünk Kairóba. A város hatalmas volt és koszos, 6-8 sávos utak mindenhol, hatalmas épületek. Szinte minden épület félkész állapotban volt, és nem tudtuk eldönteni, hogy most építik, vagy rombolják. Munkásokat nem láttunk a házakon. Voltak társasházak, amiknek csak a közfalai voltak meg, és csak minden 3-4. lakást fejezték be. És voltak, amikbe úgy félkész állapotba beköltöztek. Barlanglakók. Hatalmas forgalom volt, az utakon lehetett látni főleg japán autókat, de lada, dácia, niassan is feltűnt. Az utak kitűnő állapotúak, sok a rendőr a városokban, akik karabéllyal járkálnak. És rengeteg a túristabusz. Mindenki dudál. Átmentünk a Níluson, gyönyörű volt. A városban  láttunk nőket is, és igazi arab kinézetű férfiakat, gyerekeket. A nőkön mindegyiken van kendő. Vannak, akik tetőtől talpig feketében, az arcuk és a kézfejük is befedve és vannak, akiknek csak a fején látható kendő. A fiatalok, teljesen ugyan úgy öltözködnek, mint mi, farmerba, adidas cipőbe, topban, csak mindegyiknek a fején van egy kendő, és hosszú ujjú fekete passzos blúz van a top alatt. Ezek már színesek és selyemből készültek. A lányok szépek, és világos bőrűek, kissé kalácsképűek, és mosolyognak, barátságosak.

Kairóba először a piramisoknál álltunk meg. Az idegenvezető a buszban eldarált és az orra alatt elmotyogott mindent a piramisokról, amiből természetesen senki nem jelzett meg semmit. A buszunk behajthatott a piramisok közé, mert vittünk magunkkal rendőrt. (Aki inkább úgy nézett ki, mint valami testőr, szürke elegáns öltönyben, fekete ingben, fehér nyakkendőben, makkos cipővel, az övén annyi kütyü volt, mint batmannek, magas jóvágású cigányképű fickó volt, én először azt hittem, hogy valami diplomata.)

Amikor a városból megpillantottuk a piramisokat, nagyon izgatott lettem, viszont amikor ott álltunk mellette valahogy elmaradt a „whau érzés”. Valószínűleg azért, mert rengeteg turista volt és árus. Mindenhol a hülye szobraikat és kendőiket árulták. Voltak tevések is. Az egyik teljesen ránk telepedett és mindenáron azt akarta, hogy fényképezzük le, majd leszállt a tevéről és Krisztiánt fel akarta tuszkolni rá, már majdnem összeverekedtek,  mire Krisztián adott neki 20 LE, hogy elmenjen, még üldözött bennünket a büdös tevéjével, hogy még fizessünk, mert engem is lefényképezett Krisztián  a teve előtt. Azt hiszem, a képen látszik is, hogy mennyire élveztem a dolgot. Még 10 LE kellett adnunk, hogy békén hagyjon.

Szóval, az idegenvezetőtől 60 percet kaptunk arra, hogy megnézzünk 3 piramist, az egyikbe bemenjünk, a másikat megmásszuk, és a Bárka múzeumot megtekintsük, szabad foglalkozás keretében. (Bár mi azt

hittük, hogy együtt megyünk be a Bárkába és a kispiramisba, ezért ezt kihagytuk ) Csak 40 perc volt, amíg egy piramis megkerültünk és felmásztunk rá. De fotóztunk egy csomót.

Majd felmentünk egy dombra a busszal, ahonnan jól lehet látni mind a három piramist és fényképeztünk. 10 percet kaptunk.

Ezután busszal átmentünk a Szfinkszhez. Ez jóval kisebb, mint a piramisok, és egy romtemplomon keresztül lehet

oda jutni mellé. Azt mondta az idegenvezető, hogy itt 40 percet fogunk eltölteni. Pisiszünettel kezdtünk, majd az idegenvezető után loholva átverekedtük magunkat a tömegen és a töménytelen áruson, megálltunk egy gödör előtt a templomban, ahonnan kiemelték valami fáraó szobrát és a turisták pénzt szoktak bele dobálni, mert van vele kapcsolatban valami babona, amit nem értettem, mert a fickó az orra alatt dünnyögte.

Egy oszlopos teremben megálltunk, ahol annakidején a balzsamozást végezték, majd átpréseltük magunkat egy szűk folyosón és a tömegen majd mondta, hogy akkor 15 perc múlva találkozzunk a busznál. Ekkor kb  11 óra lehetett, 40 fok és a nap égetett. Én gondoltam mindenre és vittem magammal naptejet, amivel már korábban bekenőcködtünk, de volt aki már itt agyonégett. Fotók, átverekedés az árusokon, és a turistákon, majd vissza a buszhoz.

Megálltunk egy papirusz múzeumnál. Amiben az a vicc, hogy minden harmadik épületre ki van írva, hogy papirusz múzeum. Ez egy kb 30 m2 terem, ahol az idegenvezető bemutatta hogyan készül a papirusz és mondott róla sztorikat, majd lehetett vásárolni. Mert igazából a „papirusz múzeum” egy galéria szerűség, ahol a kiállított darabokra ki van írva ár, és lehet és kell is alkudozni és vásárolni. Biztos vagyok benne, hogy az idegenvezető százalékot kap ezekből, mivel 30 percet töltöttünk el itt, vagyis mi és a fél busz csak 10, mert nem volt kedvünk vásárolni. Nem mondom, mert szép papiruszok voltak, de amikor megláttam a Mona Lisa-t papiruszra festve meg kérdőjelezetem ezek valódi értékét és úgy éreztem ez inkább giccs, mint

„műtárgy”. A papiruszmúzeumban nők voltak az alkuszok.

Majd elmentünk ebédelni egy étteremben. Három csillagos étterem volt, a pita kenyeret lent sütötték a kemencében. Felmentünk az emeletre, itt volt megterítve nekünk. Kaptunk előételnek pita kenyeret, szezámkrémet, padlizsánkrémet, lilahagymát és még valami paprikakeveréket. Úgy gondoltuk nem kísérletezünk ezekkel a szószokkal. Főételnek kaptunk rizst, sült krumplit és roston sült csirkefalatokat vagy halat vagy fasírt szerű húskeveréket. Én csirkét, Krisztián halat evett. Nagyon ízletes, omlós volt a hús, nem volt kiszáradva, se túlfűszerezve, friss petrezselyemmel és korianderrel szórták meg. Desszertnek piskótakockát kaptunk, amin valamilyen krémes cukormáz csokiszósz és málnaszörp szerű öntet kavargott.

Ezután elmentünk az Egyiptomi Nemzeti Múzeumba. Itt tilos fényképezni. Mindent átvilágítanak, hogy véletlenül se vigyél be semmit. Az idegenvezetőnk 1 órás (meg)vezetést tartott. Ezt a hangzavar elkerülése érdekében úgy oldják meg, hogy mindenki kap egy mikroportot, amit a csoport frekvenciájára állítanak, így hallod, amit az idegenvezető mond. (A fényképezőgépeket kamerákat be kell rakni egy kosárba, amit elzárnak. ) A fülhallgató steril, új, csak a készüléket cserélik. Eddig se volt semmi, amit az idegenvezetőnk csinált, mert inkább káosz volt amit művelt, mint vezetés. A buszba se tudott soha rendesen artikulálni és a mikrofonba érthetően beszélni, na most feladták neki a leckét azzal, hogy mikroportba kellett beszélnie. Nyomikámnak sikerült a mikrofont úgy felerősítenie magára, hogy pont a gégéjéhez rakta, tehát folyamatosan egy torz, gégehangot hallottunk a fülhallgatónkba. Egy értelmes mondatot nem tudott összerakni, amiben egyeztetni tudta az alanyt az állítmánnyal. Ugrált a mondataiban időben és térben, elkalandozott és folyamatosan a bemagolt évszámaival és adataival fárasztott bennünket. Ráadásul egy kb 170 cm-is 70 kg teljesen átlagos nemlétező humorú embert képzeljetek el, aki folyton eltűnt a tömegben. Na Krisztiánnal kb egy fél óráig bírtuk, majd mikor már majdnem nem bírtam magammal, hogy szép magyar szokás szerint el nem küldjem az idegenvezetőt a jó kurva anyjába, otthagytuk a csoportot, és ketten bejártuk a múzeumot. Itt megjegyezném, hogy a múzeum bejárására 1 óra alatt annyi esély van, mint a magyar szépművészeti múzeum bejárására 1 óra alatt. Vagyis nulla, szerintem 3 óra is kevés lenne.

A kiállított szarkofágok és hasonló kincsek gyönyörűek, de a múzeum mocskos, poros, a vitrinek piszkosak, sérültek, sötétek. Ez csalódás volt. Kissé olyan, mintha egy vasúti pályaudvar épületében járkálnánk. És nem mintha Egyiptom és a fáraók kincsei között.

A fülünkben folyamatosan hallottuk az idegenvezetőnket. Egyszer csak azt hallottuk, hogy: akkor most mindenki adja ide a mikroportját, amit visszaviszünk és cserébe megkapjuk a leadott fényképezőgépeket. Viszont azt nem mondta, hogy ekkor és ekkor találkozunk itt. Mi rögtön elkezdtük keresni a csoportot és a kijáratot, de nem találtuk őket sehol és reménykedtünk abban,  hogy feltűnik hogy 2-vel kevesebb mikroport van, és lesz annyi eszük, hogy bemondják a mikroportba hogy hová menjünk.

Nem volt. Túl nagyok voltak az elvárásaink. Kimentünk, és ismerőst kerestünk. Kb 5 perc és a pánik előtt megpillantottunk két ismerős magyart. Odamentünk hozzájuk, hogy hol van és mikor a találkozó. Nem tudták, de azt igen, hogy már keresnek minket, mert így, hogy hiányzik két mikroport nem adják vissza a fényképezőgépeket. Sajnos már nem tudtunk visszamenni, mivel a jegyünk le volt kezelve. Ekkor megláttunk egy ismerős srácot a múzeumon belül, odaszaladtunk hozzá és a kerítésen keresztül beadtuk a mikroportot. Minden oké volt megtaláltuk a csoportot és ők is visszakapták a fényképezőgépeket.  Na itt a múzeum előtt is rengeteg papiruszt árultak, nem lehetett őket levakarni.

Úgy volt, hogy még elmegyünk egy bazárba, de már senki nem akart, fáradtak voltunk és hazafelé még ránk vár 6 és fél órás buszút. Így is itt az a szokás, hogy mindenhol alkudozni kell, még a gyógyszertárban és a boltokban is, nem nagyon vannak fix árak.

Indultunk haza, én aludtam egy órát.

Hazafelé egyszer álltunk meg. Kb este 10-re értünk a szállodába. Majd éhen haltunk. 11-től volt késői vacsora. Kaja és alvás reggel kilencig.

Ma pihenünk, Krisztán megfázott és én is úgy érzem magam mintha másnapos lennék. Szerintem nem normálisak, akik busszal mennek Görögországba. Ez a 6 és fél óra is kinyírt bennünket, de összességében minden nagyon szép volt, jók a programok, csak sok a köcsög. 🙂

Puszi: Kata és Krisztián a nászutasok.