nyál-loeH, avagy mindig lesznek butalányok

Reggel Joshi-bátyámmal ébredtem. Mármint hogy, a reggeli készülődésem alatt a Mokkában bejátszottak egy részletet a Fem3 műsorából, ahol Joshi bátyám megkérdezte, az évek óta felszívódott  Kelemen Annácskától, hogy mi a fenének csináltatott magának ilyen gusztustalan szájat. Mire Annácska bűnbánó tekintettel, mintegy felnőttesen kiöntötte a lelkét a sorselemzőnek: most már mennyire bánja a plasztikázást, és ő maga is utálja, a hatalmas melleivel együtt. Buta volt és felelőtlen, és a sztáréletben is csalódott.

Napközben elég nagy híréhségben szenvedtünk a rádióban. A heti (nem létező) influenza helyzeten és a narancssárga szélen kívül csak a tér kétdimenziós ábrázolásának képzőművészeti problémái témában tartott előadás anyagának megírása „szórakoztatta” kolleginámat.  Ezért úgy gondoltam szétnézek a neten, mások milyen hasonlóan izgalmas témákkal töltik meg a hasábokat.  Így akadtam rá a nyál-loeH szépségversenyre! Most biztos furán hangzik, hogy két nő unaloműzésből bikinis lányokat nézeget, de hát na.

A reggeli Annácska interjú jutott az eszembe. Ő is biztos így kezdte!

Mert, hogy az egy dolog, hogy a többségük olyan bűn ronda, hogy zacskót kéne húzni a fejére és nyaktól lefelé is, de hogy ennek fejében gusztustalan, előnytelen bikinikben, tangában és ízléstelen göncökben olyan pózokat vesznek fel, amik már a vicc kategóriájába tartoznak, az már tényleg megér egy strófát. Némelyik, olyan fejet vág, hogy nem tudom elképzelni, hogy szerencsétlen fotós milyen instrukcióval próbált kihozni valamit a lehetetlenből, aminek ez lett az eredménye. És könyörgöm, ezeknek nincs anyjuk, aki azt mondja nekik, hogy 15 évesen ne feszítsél egy konszolidált megyei hírportál oldalán csupasz seggel, mert apád kollégái is látják!

És, ugye, ez egy verseny, amire lehet szavazni. És nem azt látom, hogy száz felhasználó névvel háromóránként klikkel magára, hogy nyerjen. Hanem azt, hogy szavazatok száma nulla. Legalább annyi esze lehetne, hogy magára szavaz!

Lehet, hogy ezek a lányok is azt mondják majd egyszer, hogy csalódtak a sztáréletben! Hát, úgy tűnik mindig lesznek Annácskák…

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

One Response to nyál-loeH, avagy mindig lesznek butalányok

  1. avatar Attikámotok szerint:

    importált lányok, nem helyiek. más megyében indultak, ott szavaznak. mi nem szavaztatunk, ezért nem is szavaznak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*