kATAsTROFA

Néha már az az érzésem, hogy valahogy vonzom a hülyéket! De komolyan! Itt nem azokra a hülyékre gondolok, akik valóban hülyék, hanem azokra a szerencsétlenekre, akik egy valamilyen, sőt egyszerre több olyan elviselhetetlen tulajdonsággal, szerencsétlenséggel, viselkedési problémával, szokással rendelkeznek, amellyel az idegeimre mennek, és az őrületbe kergetnek.

Szerintem ezek az emberek annyira hülyék, hogy még saját magukat se tudják elviselni, ezért ahelyett hogy ellenének magukban és elbeszélgetnének a saját belső énjeikkel, ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy velem beszélgessenek, leszólítsanak, hozzám érjenek, megsimogassanak és beavassanak a szerencsétlen életükbe, hogy rám zúdítsák a világfájdalmukat, vagy elmeséljék életük legszebb pillanatait.

Nincs olyan hét, hogy ne találkoznék ilyen emberekkel. Ezek ott vannak mindenütt. Lesben állnak az áldozatra várva és egyszer csak egy kedves és jóhiszemű embert megtámadnak. Az a baj, hogy ezek olyan alattomosak, hogy sokszor elsőre nem látja meg az ember a foguk fehérjét, és jó polgárhoz híven, ahogy anyukájuktól tanulták egykor, teljesen önzetlenül segíteni akarnak ezeknek az embereknek. Hiba! Nem szabad! Már megtanultam.

Tilos felvenni a szemkontaktus! Ha már késő, tilos megkérdezni, hogy mi újság! Mert ezután elmesélik a fél élettörténetüket, rosszabb esetben előveszik a gyerekeikről készült képeket és sztorikat is. Tilos megkérdezni, hogy vagy. Ezek komolyan veszik a kérdést és elmesélik az összes műtétüket a lábgombásodástól kezdve, a szülésen át a vastagbéltükrözésig. De igazából teljesen mindegy, hogy te mondasz-e valamit, hogy odafigyelsz-e rájuk, mert ők mondják és mondják és mondják a magukét. A történeteknek, a siránkozásnak, a panasznak soha, de soha nem lesz vége!

Ott lapulnak a postán és csak egy tollat kérnek kölcsön, majd azon veszed észre magadat, hogy veled íratja meg az összes karácsonyi képeslapot. Melléd ülnek a buszon, és csak azt kérdezik meg nem tudod-e, hogy kell a telefonon kikapcsolni a hívószámkijelzést, mire az összes képet meg kell nézned az unokákról, ami a mobilban van a hozzá tartozó családi sztorikkal együtt, és nem enged leszállni, ahol te akarsz. Ott ólálkodnak a belvárosban, útbaigazítást kérve, majd veled cipeltetik a kosarukat az ellenkező irányba, mint amerre mennél. Ott ülnek az orvosi váróban, és tőled kérdezik, miért nincs rendelés, és máris fültanúja lehetsz a komplett kortörténetüknek. Vagy egyszerűen csak felhívnak a stúdióban, hogy van-e most játék, és miért nincs, és mikor lesz, és mit lehet majd nyerni, és miért nincs olyan játék, mint a rádióegerben, és keresünk-e takarítónőt, és miért nem, és ha keresnénk, mennyit fizetnénk neki, hogy fizetnénk hetente vagy havonta, és akkor mikor kezdhetek?

Mikor már végképp nem bírod tovább mosollyal, besokallsz, és azt mondod: Nem! Nekem ez nem jó! Fogd be! Leszarom! Kuss! Ne lépj bele a személyes terembe! Ne fogdosd az aurámat! Nem érdekel a tanácsod! Nem akarom, hogy megsimogass! Ne érj hozzám! Ne szólj hozzám! Ne puszilgass! Távozz tőlem Sá(n)tán!

Még akkor se szállnak magukba, hanem elkezdenek elemezni, hogy biztos valami bajod van. Biztos valaki megbántott. Biztos megjött, vagy nem kaptál otthon tegnap este faszt!

Hát nem! A gond nem velem van, hanem veletek! Hagyjatok békén! Ne mondjátok, hogy szerettek, sőt ne is szeressetek, mert én utállak benneteket. Maradjatok otthon. Kíméljetek meg magatoktól! Tanulmányozzátok az emberi együttélés szabályait, ne siránkozzatok, hogy titeket senki nem szeret és egyedül maradtatok, mert mind magatoknak köszönhetitek. A nagy szeretettel megfojtjátok a körülöttetek lévőket! Rátelepedtek a másikra! Nekem ti nem kelletek! Hülyék kíméljetek!

7-8. nap

Amikor megérkezésünk második napján befizettünk a Hurghada  City Tour-ra, még nem sejtettük, hogy ez a program lesz egyiptomi utazásunk legszebb napja. Az utat fél áron adták, ha befizettél kairói vagy luxori kirándulásra, ára 5 euró, vagyis 1480 Ft, amiért lássuk be a Taxi nem visz el Egerben a Vasútállomástól a Csebokszig.

Fél 10-kor indult a program. A szállodánkból 4-en mentünk, és mint minden programnál a recepció előtt vártuk a buszt az idegenvezetővel. Egy egyiptomi fiatal srác jelent meg, aki törte a magyart. Neve: Lido. Világos színű vászon Nike cipő, farmer és egy sportos kockás ing volt rajta. Ekkor még nem sejtettük, hogy ő Egyiptom legjobb idegenvezetője és nekünk abban a szerencsében lehet részünk, hogy a mai napot velünk tölti. Pedig az előző napokból kiindulva már nem voltak nagy elvárásaink.

Egy 12 személyes kisbusszal indultunk. Beültünk a buszba, és elmondta, hogy egy kilátó pontra megyünk, ahol találkozunk még néhány magyarral, akik más szállodából jönnek. Hurghada újabban épült részére mentünk, ahol a város nyüzsgő, de barátságos.

Város

Egy csodálatos magaslati partszakaszon álltunk meg, ahonnan be lehetett látni az egész tengert.Itt felvettük a többieket. Elmondta a programot, hogy hová fogunk ma menni, mit nézünk meg. Rögtön szimpatikus volt, hogy nem hallottam olyat, hogy itt 20 percet töltünk, ott 35-t.

Elvitt bennünket egy akváriumba, ahol ingyenes volt a belépő, csupán azért kellett fizetni 5 LE-t, ha fényképezni akarsz. Nem volt ott senki, csak mi. Bemutatta a halakat. Kb 20 akvárium volt, tengeri halakkal, rájával, teknősökkel, cápával és persze korallokkal. Igazából látott már ilyet az ember a Tropikáriumban is, de más azért, amikor felismeri azokat az élőlényeket, amikkel egy nappal korábban testközelben úszkált.  Mikor mindenki megnézett mindent, kimentünk a teremből az épület elé. Nem volt rohanás, szépen megvártunk mindenkit.

Hal

Egy „bazárba” mentünk, ami inkább egy áruházra hasonlított. Két szinten, minden terméknek fix ára volt, rajta vonalkóddal, számítógépes pénztár, számlával. Vásárolhattunk szuveníreket, jó minőségű fa emléktárgyakat, réztányérokat és kerámiákat, kiváló egyiptomi pamut ruházati termékeket, törölközőket, ágyneműket, selyemsálakat, tevebőr táskákat, ékszereket, fűszereket, vízipipát stb megfizethető áron. Mindegyik: Made in Egyipt. (Ennek az a lényege, hogy Horvátországban nem tudtam olyan szuvenírt venni, aminek az alján ne az szerepelne: Made in China) Mivel 100 LE felett vásároltunk így kaptunk ajándékba egy egyiptomi popzenéket tartalmazó CD-t.

Jacht

Innen elsétáltunk a kikötőbe, ahol rengeteg Jacht parkolt, a járda vörös térkövekkel volt kirakva, magas kandeláberekkel, pálmafákkal díszítve és szórakozóhelyek, bárok, kávézók csábították a turistákat. Közben sokat mesélt Lido a városról, személyes benyomásokat is, történeteket, hogy kik laknak itt, mennyibe kerülnek a lakások, mennyit keresnek az emberek. Megtudtuk, hogy Egyiptomban ingyenes az oktatás minden szinten (egyetemen is), és ösztönzik is az embereket arra, hogy tanuljanak. Egyiptom lakosságának fele mégis írástudatlan. A tanárok kevesebbet keresnek, mint az építő munkások (nálunk is). Nagyon alacsony a nyugdíj és sokan élnek havi 100 LE jövedelem alatt. (kb 4000 Ft)

Azt nem tudom, hogy mennyi a munkanélküliség Egyiptomban, de az feltűnt nekünk, hogy mindenhol rengetegen dolgoznak. Egy étteremben, ahol Magyarországon kb 2-3 pincér lenne, itt van 6-7. Lido elmondta, hogy ezek az emberek nagyon keveset keresnek, mert Egyiptomban bevett szokás a borravaló adása, igy ezek mind bele vannak kalkulálva a fizetésükbe. Például a túránk végén borravalót kellett adni a buszvezetőnek is. De pont ez a borravalóadás, és az alkudozás a feketegazdaság melegágya. Nagyok a különbségek, vannak a milliárdosok, akiknek szállodaláncaik és olajkútjaik vannak, és vannak a szegények. Vékony a középréteg. Bár Hurghadán a sok turista miatt sok embernek van munkája, megélhetése.

Úton a halpiac felé megálltunk egy építkezés előtt, ami Hurghada legnagyobb mecsete lesz. Kérdeztük, mikor lesz kész. Erre az Egyiptomban bevett választ kaptuk: SHA ALLAH, vagyis „Amikor Allah akarja”.

A halpiac kicsi volt, büdös, de barátságos, bár a mi HCCP rendszerhez szokott szemünkkel nézve félelmetes. Senki nem jött oda tukmálni az áruját, az árusok kivették a fagyasztójukból a hatalmas halaikat, mutogatták és odahívtak fényképezkedni. Csak úgy, nem azért hogy utána pénzt kérjenek a fotóé. Ja, és itt se volt egy turista se, csak mi. Mindenki kedves volt és közvetlen.  Sok helyi halászhajót is renováltak a halpiac közelében.

Mecset

Átsétáltunk egy Mecsethez. Ide nem lehetett bemenni, pusztán az ajtón nézhettünk be. Lido mesélt a muszlim vallásról. Elmondta, hogy napjában ötször imádkoznak. A munkahelyen, az iskolában, bankban, otthon és természetesen a mecsetben. (A szállodánk előtt is láttuk, hogy a rendőr leterítette a kis szőnyegét és térdre borulva imádkozott) Péntek az imanap, ez náluk munkaszüneti nap, sok üzlet, bank ilyenkor zárva tart.

A mecsetben középen imádkoznak a férfiak és a két szélén a nők. A mecsetbe csak tisztán lehet bemenni, ezért mind előtt van egy mosdóhely. Meg kell mosni az arcot, a lábat és a karokat, majd mezítláb lehet bemenni. A közös ima után, szentbeszéd következik, majd kérdéseket tesznek fel a muzulmán papnak (sajnos nem tudom, hogy hívják) az életükkel kapcsolatban, hogy mit hogyan csináljanak. Nagyon kötöttek és szigorúak a szabályaik, ezért kérdeznek meg mindent (pl: hogy melyik lábbal menjenek be a fürdőszobába). A muszlinoknak 4 feleségük lehet.

Lido kopt keresztény. (Az ország lakosságának 94 %-a muszlin, 6 %-a kopt keresztény). Ezután átmentünk egy kopt keresztény templomba. Ez egy sima egyszerűn kis kápolna volt, sokban hasonlított a mi katolikus templomainkhoz. Padok vannak, a falon szentképek és kereszt, oltár van és misekönyv, viszont nincs szenteltvíz. A nők a jobb oldalra, a férfiak a baloldalra ülnek. Vasárnap járnak templomba. A „kopt” szó jelentése görögül „egyiptomit” jelent. Az egyiptomi embereknél nagyon fontos a vallás szerepe, életvitelükben ez jelenti a törvényt.  Nekem ez fura, amikor nálunk szinte tabu téma valakinek a vallása és a fiatalok körében már-már az „égő” kategóriába tartozik templomba járni.

Kilátó

A csoportban hárman is voltunk nászutasok, így adott volt a kérdés Lidohoz, hogy ő nős-e. Mire azt a választ kaptuk: Nem hál’ Istennek. Megtudtuk, hogy náluk még mindig a család választja a feleséget és a fiatalok csak családjaik társaságában találkozhatnak. Ilyenkor természetesen mindenki a jobbik arcát mutatja és gyakorlatilag egy idegen embert vesznek el. Így inkább nem is házasodnak. Nem járnak szórakozni, csak külön helyre a férfiak és a nők. Nincs randi. Nem tudnak és nem is akarnak ilyen formában ismerkedni. Kicsit elkezdtem faggatni Lidot, hogy amikor a fiatalok nem értenek ezzel egyet, akkor miért nem lázadnak ez ellen. Mondtam, hogy nálunk se engedélyezett a házasság előtti „házasélet” mégis csináljuk. Erre azt a választ kaptam, hogy náluk nem lehet, mert nem engedi a vallás, és láttam a szemében, hogy nem érti, miről beszélek. Ekkor mondtam neki, hogy a mai fejlett korban, amikor a technika mindent lehetővé tesz, ne mondja nekem, hogy az interneten, chaten, közösségi oldalakon nem tudna ismerkedni, beszélgetni. Azt mondta, nem lehet, majd oda súgta Krisztián fülébe, hogy erről nem lehet beszélni. Vagyis én azt a következtetést vontam le, hogy ismerkedik ő, csak még maga előtt is szégyelli ezt bevallani, mert ez bűn.

A kopt keresztényeknek ugyan azok az ünnepeik, mint nekünk, csak a karácsonyt január 7-én ünneplik. Létezik náluk vegyes házasság, de csak kopt férfi vehet el muszlin nőt, fordítva nem. Ilyenkor a fiú gyerekek az apjuk, a lány gyerekek az anyjuk vallását viszik tovább.

Ebédelni mentünk. Az iszlám országában, egy diszkóba, aminek a neve Little Buddha Sushi bár és ott hamburgert ettük sült krumplival. Ezt az ellentmondást nehéz lett volna tovább fokozni. 🙂

Lidoval a Little buddha-ban

A következő állomásunk egy „parfümgyár” volt. Ez egy állami tulajdonban lévő szalon, amiről azt kell tudni, hogy termelt virágokból, gyógynövényekből készült olajokat készítenek itt, minden természetes anyag, és kézzel készül. A szalon úgy nézett ki, mint egy török kávézó. Két oldalon hatalmas apáca rácshoz hasonló díszített, faragott háttámlás padok (trónok) sorakoztak, amiken mintás szövött plüss kárpitozású párnák voltak, középen hasonló típusú üvegasztalok. Az asztalokon kis dobozba kávéőrlemény, amelynek olyan funkciója van, mint a borkóstolásnál a sajtnak, vagyis itt semlegesíti a szagokat. A padok felett végig vitrinekben, kézzel készült egzotikus formájú üvegcsék. Leültünk és kapásból arab kávéval és hibiszkusz teával kínáltak bennünket. (ingyen) Olyan volt az egész, mint egy árubemutató. Aki végig az „előadást” tartotta, úgy nézett ki, mint Vin Diesel hálóingben. Arabul és angolul beszélt, Lido tolmácsolt. Folyamatosan hozta a literes orvosi üvegben tárolt különféle olajakat, amelyeket a karunk egy meghatározott pontjára csöppentett. Folyamatosan mesélt róluk, hogy a milyen virágok, növények vannak benne és mire jók. Négy férfi és négy női illatot szagoltunk meg, majd következtek a gyógyhatású olajak: eukaliptusz, borsmenta stb. Ezeket vagy forró vízbe belekeverve, vagy a könyökünkre kenve szagoltuk, éreztük. Nagyon egzotikus volt az egész. Ezután jött az ár. 1 ml olaj 3 LE (120 Ft). Ami nem lenne drága, viszont a legkisebb kiszerelés, amit meg lehetett venni 100 ml, vagyis 12 000 Ft-nak megfelelő összegű egyiptomi font. Nem vettünk, gondolom, nem igényel magyarázatot a tettünk. De mások vásároltak helyettünk is, 6-8 üvegcsével. Végül is a Zepter edényt is van, aki megveszi 180 000 Ft-ért. Sajnos itt a fényképezőgép Krisztiánnál volt, így nem készült kép a parfümériában. 🙁

Még egy papiruszmúzeumba látogattunk. Beültünk a buszba, Lido mondta, hogy sajnos elég messze van a múzeum, úgyhogy hosszú lesz az út. Gyakorlatilag a busszal átmentünk egy kereszteződésen, kb 10 mp-et utaztunk. Ilyen vicces fiú volt ez a Lido. Bementünk a papiruszmúzeumba, ami legalább négyszer akkora volt, mint a Kairo-i. Alkudni sem kellett. Csönd volt és csak mi voltunk bent. Lido bemutatta a papirusz készítését. A falon, mint egy galériában fel voltak akasztva a papiruszok üveglap mögött, megszámozva és beárazva. Rögtön azzal kezdték, hogy 15 % kedvezményt kapunk az árakból és 3 db 60 LE kép vásárlása esetén a negyediket ajándékba jár. Ezek nagyobbak voltak egy A/4-es lapnál. Kaptunk „velkám drinket”, egy pohár hideg hibiszkuszteát. Vásároltunk 3+1 db papiruszt.

Eddig tartott a városnéző túra. Megköszöntük Lidónak az élményeket, és hogy mindezt megosztotta velünk, és megmondtuk neki, hogy köszönjük, hogy egyiptomi kirándulásunk utolsó előtti napját velünk töltötte, mert igy kellemes emlékekkel utazunk haza. Az volt a legjobb a Lidós napban, hogy az embernek az az érzése, hogy egy helyi srác megmutatja azokat a helyeket, amiket ő szeret, ahová ő jár, és úgy mutatja be a várost, és az ott élő embereket, ahogy ő látja és nem úgy, ahogy a könyvekbe meg van írva, a saját életébe engedett belátást, nem évszámokkal, adatokkal fárasztotta elménket. (Lido az ismerősöm a facebookon Waled Samir néven)

Supermarket

Az alábbi végkövetkeztetéseket vontuk le Egyiptommal kapcsolatban.

• A meleg elviselhető
• A tenger gyönyörű
• A szálloda megéri az árát, hisz ezt a szolgáltatást ilyen áron (150000 Ft/8 nap/fő repcsijeggyel) nem kapod meg Magyarországon egy **** szállodában. Jó a kaja, tiszták a szobák, a bárban akármit és akármennyit ihatsz. Vannak gyereknek és felnőtteknek szóló animációs programok egész nap. Fürödhetsz a medencében vagy a szálloda előtt található tengerben, közben koktélozhatsz, ehhez ingyen törölközőt és napágyat kapsz. Tehát semmi értelme kimozdulni a szállodából.
• Ne fizess be 6 és fél órás Kairói busz útra, hanem inkább nézz meg egy piramisokról szóló dokumentumfilmet a National Geographic Chanal-en. Kérj meg egy grafikus ismerősödet, hogy montírozza rá a fényképedet egy piramisos fotóra. Hidd el az egyiptomi múzeumokban már nincs semmi, mert minden Londonban van a British múzeumban. A piramis belülről nem olyan, mint a Múmia című filmben, hanem inkább az egri Vár alatti kazamatára hasonlít.
• Ne fizess be búvárkodásra, inkább snorkellingezz a parton, menj egy akváriumba, vagy nézz meg egy dokumentumfilmet a Vörös tenger állatvilágáról a Discovery Chanal-en.
• Márpedig a cigányok Egyiptomból származnak. Ha lenne egy jó cigány antropológus, biztos vagyok benne, hogy azt is levezetné és bebizonyítaná, hogy közvetlenül a fáraóktól, ebből következően Rá istentől származnak. Nem csak a kinézetük, de nonverbális és metakommunikációs jelzéseik is hasonlatosak: Beszélgetés közben a szemük sarkában csillog a sunyiság, túlságosan bizalmaskodóak, a gesztusaik kommunikáció közben, az egész alkudozásuk, ebből adódó mentalitásuk, ahogy az alvó gyereket a karjukba fogják és cipelik, az építkezési szokásaik (putrilét. Félkész épületekbe a falak közé felhúznak egy kötelet, arra pokrócokat, szőnyegeket dobnak és beköltöznek), ahogy kiülnek az utcára csoportosan lesni, a mocsok, ami körülveszi őket, tele vannak aggatva aranyakkal, a ház majdnem összedől felettük, de a parabola ott van minden épület tetején, testi külső habitusuk, mind a Magyarországon élő cigányokéval hasonlatos. Ezek nem lehetnek tanult viselkedési formák, csakis genetikailag kódoltak.
• Ne vegyél semmit a bazárokban, szuvenír boltokban, mert a repülőtéren a „Duty Free”-ben ugyan azt megkapod, talán még olcsóbban is.

Jó volt az nászút, de nem vágyok vissza Egyiptomba.  Max a szálloda, meg a tenger egy pár nap. Egy kis drinkeléssel, zabálással, no meg persze a fosás sem maradhat el. 🙂

…Utólag úgyis az egészet letagadom.
Ha kérditek idehaza: Na, milyen volt Afrika?
Aha-ha

Kata és Krisztián a nászutasok

6. nap

Nem a búvárkodás lett életünk kedvenc sportja. Sőt. Krisztán arra a szintre jutott, hogy nincs az a pénz, amiért ő még egyszer búvárruhát öltene, vagy belemenne a tengerbe. Na, nálam nem ennyire szörnyű a helyzet.

Az éjszaka nyugodtan telt. Kihevertük a tegnapi betegséget. Fújt a szél. Reggel 7-kor keltünk, öltözés, reggeli, fürdőruha, törcsi, vízalatti- és feletti fényképezőgép és indulás az Aquaris Búvárközpontba fél 9-re.  A központba dolgozik két magyar csaj is, ők is oktatók. Kaptunk egy magyar nyilatkozatot, arról hogy a felsorolt betegségekben nem szenvedünk, nem műtöttek semmire, nem folyik az orrunk, nem vagyunk semmire allergiásak, nem vagyunk depressziósak és nem szedünk semmilyen gyógyszert és nem vagyunk terhesek stb. Kicsit vicces volt, mivel szerintem nem él ember a földön, aki az ott felsorolt szempontokra mindenre nemet tudott válaszolni.  Természetesen ez csak formalitás.  Aláírtuk. Aztán arról kellett nyilatkozni, hogy nincs kiegyenlítő kamra a közelben, vagyis nem tudnak segíteni ha baj van, ezért saját felelősségünkre merülünk. Aláírtuk.  Megkaptuk a felszerelést: búvárruha, békatalp, maszk.

Tenger

A SEA OMAR 2 nevű hajóval utaztunk. Gyönyörű fehér kétszintes motoros hajó. Alul volt középen egy pad, arra voltak felszerelve a búvárpalackok, alatta és mellette kosarakba rakva a felszereléseink. Ebből a teremből nyílt két oldalt a WC, ami zuhanyzó is egyben. Szintén az alsó részen volt a szalon. Ez faborítású , szőnyeggel a padlóján, két oldalt párnázott padok, előttük rögzített asztalok. Az asztalok alatt termoszban forró víz, tea, csészék, nescafé, cukor, tejpor. A szalonból nyilt a konyha balra és a hűtőrész az italokkal jobbra. A vizes részről vezetett a lépcső a felső színre. Innen az orról kormányzott a kapitány. Két oldalt padok voltak végig. Ott ültünk mi is. Kb 20-an indultunk.

Mi a hajón

Az egyik oktató HANSI (egyiptomi, dagadt, sötét bőrű, erős arcszőrzetű fickó) angolul elmondta, hogy mit kell tudni a hajóról: nem mászkáljunk vizesen, mert elcsúszhatunk, a wc-be ne dobjunk semmit stb. Kaptunk gyógyszert tengeri betegségre. Krisztián émelygett egy kicsit. Elindult a hajó, és 40 percet utaztunk a korallzátonyig. Megjött a magyar oktató csaj, Ancsa. Ő elmondott mindent magyarul, és szolt, hogy menjünk le és a felszereléseknél bemutatja, hogy mit hogyan kell használni. Nyolc magyar turista volt a hajón. Bemutatta, hogy a maszkot, vagyis a búvárszemüveget fejünk közepére kell húzni, szorosan, hogy rátapadjon az arcunkra. A szemüveg elfedi az orrunkat is. A páramentesítés legjobb módja, ha beleköpünk előtte. Ha belemegy a víz, vagy bepárásodik, fel kell emelned a fejed és kifújni a levegőt az orrodon. A palack egy mellényre van szerelve, ami gombnyomásra felfújódik és leenged, ennek köszönhetően tudsz feljönni és a felszínen maradni.  A légző csutorát úgy kell a szádba venni,  hogy ráharapsz és az ajkaddal betakarod. Ez egyébként a vízben nem ennyire egyszerű, mert szinte izomból kell a fogaidat összeszorítni, hogy ne essen ki a szádból és még véletlenül se szabad grimaszolni vagy mosolyogni, mert befolyik a víz a szádba és a szemüveg alá. Ekkor erősen kell kilélegezni és a membrán kinyomja belőle a vizet, vagy megnyomni a csutora másik végét, mert akkor hirtelen jön a levegő, ami kiszorítja a vizet. Amikor merülsz félméterenként ki kell egyenlítened a füledet, mert úgy szorít, hogy ordítanál, de nehéz csutorával a szádban. Ezt úgy végezzük, hogy befogod az orrod és egy M betűt mondasz.

A víz alatt kézjelekkel kommunikálsz. Van az „oké”: a hüvelyk és mutató ujjaddal o betűt formálsz. Van a „valami gond van”: Nyitott tenyeredet forgatod jobbra balra és rámutatsz, amivel gond van. Ha a kezed ökölben van és a hüvelyk ujjadat felfelé tartod, az azt jelenti menjünk fel, ha lefelé, azt menjünk le. Ennyi. Sajnos nincs jel arra, hogy „félek” vagy hogy „ezt nem akarom csinálni”. Pedig hasznos lenne.

Itt még nem tudtuk mi vár...

Két oktató volt: HANSI és ACHMED (szintén egyiptomi) a vízben, Ancsa később jött be és a hajón maradtak ketten a személyzetből. Párosával mentünk le. A feladat az volt, hogy egy kötélen lassan leereszkedünk 5 m mélyre, fél méterenként egyenlítünk, majd vízszintes helyzetbe fordulunk és úszunk a korallzátonyhoz 25 perc múlva feljövünk.

Az első volt egy házaspár, a srác már merült korábban. A lány sajnos képtelen volt kifújni a levegőt a vízben, ezért inkább nem merült. Utána egy kövér srác jött volna a fiával, de mivel rosszul lett a kisfiú egy fiatal pár következett Gábor és Ildikó.
Utána mi. Mindketten nagyon féltünk. Krisztián a mélységtől én a cápáktól. Kis segítséggel belepréseltem magam a búvárruhába, ami egy elől zipzáras szivacsos-rugalmas anyagból készült kezeslábas, majd feltették a derekamra az ólomnehezékeket
(azt hittem leszakad a vesém tőle), majd a mellénnyel együtt a palackot. Felvettem a szemüveget és a békatalpat. Fel kellett állni. Olyan kurva nehéz volt, alig bírta a hajó szélére állni. Ott egy nagyot kellett lépni, és zsupsz bele az tengerbe. Az orrom a szám, a szemem telement vízzel, ráadásul félre is nyeltem, majd meg fulladtam mire felköhögtem. Legszívesebben már itt másztam volna ki. Oda jött Achmed, és mutatta, hogy lélegezzek a csutorán keresztül, tegyem a fejem a vízbe, majd odavitt a kötélhez. Otthagyott.

Katabúvár

Rettegtem. Visszaúszott Krisztiánért, mert ő ekkor ugrott bele a vízbe. Odajöttek hozzám mindketten és Ancsa is. Először csak azt csináltuk, hogy a csutorával a szánkban beletettük a fejünket a vízbe és lélegeztünk. Nagyon félelmetes volt meglátni a tenger feneket és a mélységet, ami alattunk van. Engem legjobban az rémített meg, hogy a búvárszemüvegben teljesen megszűnt a periférikus látásom. Nem láttam csak előre, ettől úgy éreztem beszűkül a tér. Ráadásul a szádon nem csak venni kell a levegőt, hanem ott is fújod ki. Ettől az összes buborék a pofádba csapódik, és pláne nem látsz semmit. Azt hittem megőrülök a félelemtől, biztos voltam benne, hogy majd felém jön egy cápa, vagy valami mérges rája és én még meg se látom, csak azt érzem, hogy rágicsálja az oldalam. Meg hát minek merülök, ha a buborékoktól nem látok semmit?! Ki vettem a fejem a vízből és mondtam Ancsának, hogy nem látok szart se. Mondta, hogy nyugodjak meg, vegyem le a szemüveget, köpjek be, vegyem vissza és tovább! Nézzek mindig az oktató szemébe. Újra nekifutottunk. Próbáltam megnyugodni és csak a légzésemre koncentrálni. Leeresztették a mellényeinket. Merültünk kb 20 cm. Krisztián felettem volt, Ancsával merült, én Achmeddal. Kérdezte oké? Én mutattam oké. Az orrára mutatott, ami azt jelentette egyenlítsek. Majd megint mentünk 30 centit, egyenlítettünk, majd újra 30 lefelé. Ekkor már nem láttam Krisztián lábát. Kicsit megijedtem, hogy hová tűnt és aggódni kezdtem, először érte, hogy mi lehet a baj, aztán magamért, hogy egyedül maradtam. Miért hagyott itt?! Hirtelen fel akartam menni. De Achmed mutatta, hogy oké és nyugi. Tudtam Krisztiánnal ott van Ancsa. Hát mély levegőket vettem és csak Achmedra figyeltem. Folyamatosan süllyedtünk. A fülemben hatalmas nyomást éreztem, azt hittem kiszakad a dobhártyám. Hiába egyenlítettem a bal fülem nyilallt, a levegővétel is nehéz volt. Valahogy nem tudtam igazán mély levegőt venni, csak folyamatosan a tartalék levegőre lélegeztem rá, és nem tudtam kifújni.

Megálltunk a kötél alján. 5 méter. Kérdezte: oké? Én mutattam, hogy a fülem fáj. Mutatta, hogy forduljak vízszintesbe, majd ússzunk. Rám nézett és mosolygott, magabiztosság sugárzott a tekintetéből, és éreztem, hogy bízhatok benne és azt tettem, amit kért. Abban a pillanatban, hogy vízszintesbe fordultam, kimentek a buborékok az arcomból, a fülem kipattant és már nem feszített, és a légzés is könnyebb volt. Achmed úgy szorította a kezem és húzott magához, mint egy anya a gyermekét, amikor át kell menni a forgalmas úttesten. Biztonságban éreztem magam és minden félelmem és kétségem elszállt. Nem maradt más csak a türkizkék, kristálytiszta fehér homokos, meleg vizű tenger a maga csodálatos korallzátonyával.  Nem volt egyszerű lábtempózni, mert folyton biciklizni akartam a lábammal, de nem haladtam előre, majd némi gyakorlással sikerült a búvárúszást felvenni.  Bal kezemet hűséges oktatóm szorította, jobbal pedig én a csutorát a számhoz, mert folyton ki akart esni.

Miután sikerült felednem diszkonform állapotomat, át tudtam adni magam a látványnak. Nem akartam elhinni, hogy ilyen van. Valahogy annyira csodálatos volt minden odalent, hogy azt gondoltam, te jó Isten hogyan tudtál ilyen gyönyörűt alkotni! Oly színek és formák, mintha valami art művész vásznát néznénk. Hihetetlen. Olyan halakat láttam és olyan mennyiségben, hogyha valaki korábban megmutatja egy képen, azt mondom: Márpedig ilyen állat nincs! Zebra csíkosak, szakállasak sárga vonallal a hátukon, neon színűek, vékonyak és hosszú orrúak, piros, zöld és sárga, rózsaszín és lila. Láttam bohóchalat és papagájhalat is. A korallok fehérek, sárgák és pirosak. A halak olyan nyugodtsággal és kecsességgel úszkálnak körülöttünk, mintha ott se lennénk. Eszegetnek, csipegetnek, érdeklődnek és olykor megriadnak. Az ember úgy érzi, mintha egy szépen berendezett akváriumban lenne. Nagyon közel úsztunk a korallokhoz és sziklákhoz és én attól féltem hozzájuk érek. Achmed folyamatosan üde volt, mutogatott, hogy merre nézzek, viccelődött, hogy milyen könnyen meg lehetne fogni, hisz egy karnyújtásnyira vannak és kivette a szájából a csutorát és eljátszotta, hogy bekapja a kishalakat.  Én mosolyogtam és víz ment a számba. Kiköptem. Aztán megfordultunk és vissza a hajóhoz. Letelt a 25 perc. Ott felemelkedtünk. Sajna a menetfelszereléssel nem tudtam kimászni. Le kellett magamról csatolni, majd a hajóról kiemelték én meg kikászálódtam a vízből. Eufória volt rajtam. Imádtam. Szívesen visszamentem volna, vagy maradtam volna még odalent.

Áradoztam Krisztiánnak, aki velem örült és sajnálta, hogy ő nem tudta ezt átélni velem.

Némi pihenő után a hajón ebédeltünk. Többnyire saláták voltak, sült krumpli, rizs, mediterrán saláta szerűség és felszeletelt hús szerűség. Olyan íze volt, mint a mirelit pipifasírtnak. Aztán megcéloztuk a következő merülő helyszínünket, kb 30 percet hajókáztunk. Napoztunk a felső szinten.

Hajó

Már itt parkolt 3 hajó. A miénket is kikötötték. Felkészültünk. Voltak, akik rögtön a vízbe ugrottak sznorkellezni. Sajnos nagyon fujt a szélt és hullámzott a tenger, így képtelenség volt sznorkellezni. Látszott a tenger alja, annyira kristály tiszta volt. Szinte nem is kellett a fejedet a vízbe rakni, akkor is láttad a csodát.

Nagyon izgatott voltam, már alig vártam, hogy mehessek. Tudtam, hogy csak azt az első 1 perc lesz kellemetlen, amíg süllyedünk, utána vízszintesbe fordulunk, és minden csodálatos lesz. Krisztián sajnos úgy döntött nem próbálkozik még egyszer, teljesen elment a kedve az egésztől. Úgy láttam csalódott magában és szomorú volt. Sajnáltam, hogy nem tudok rajta segíteni, de nem akartam ráerőltetni semmit, hisz tudom milyen a félelem.

Mivel nem volt párom én voltam az utolsó. Menetfelszerelés, nagylépés. Most már rutinos voltam, szerencsésen érkeztem a vízbe, az új oktatóm HANSI volt. Odajött hozzám, mondta, hogy tegyem a számba a csutorát és tegyem a fejem a vízbe, minden oké volt. Odaúsztunk a kötélhez, és minden ugyan úgy kellett csinálnom, mint az előbb. Ezt nem értettem, ha már egyszer végigcsináltam a szoktatást és az előbb már ment, minek megint. Már úszni akartam. Úgy gondoltam 1 perc alatt lemerülünk, egyenlítések és úszás és újra nézelődhetek.

De nem. Gyakorlatilag a lemerülés szakasza újra ugyan olyan szörnyű volt, mint az előbb. Ismét bepárásodott folyton a szemüvegem, nyomott a fülem, a pofámba ment az összes buborék, de nem törődtem vele, mert tudtam mindjárt vége lesz és úszhatok. De nem. HANSIval a merülés szakasza kétszer tovább tartott, mint korábban Achmeddal. Szinte 10 cm-ként haladtunk lefelé, egyenlítettünk, ami nem igazán sikerült, a buborékok ismét a pofámba voltak, bepárásodott a szemüvegem és Hansi folyton kérdezte, hogy oké? És mutattam, hogy oké, hogy haladjunk. Folyamatos légszomj gyötört. Végre valahára leértünk a tengerfenékre. Én vízszintesbe akartam fordulni, da Hansi azt akarta, hogy tegyem le a lábam a tengerfenékre és sétáljak, mert hogy az milyen vicces. De nekem nem volt az. Én úszni akartam. De ő erősködött, hogy sétáljak és nem értette, hogy én miért nem akarok sétálni.

Azért vazzeg, mert a pofámba van az összes buborék, amitől nem látok és nem tudok normálisan lélegezni. Na, már itt felhúztam magam, ami természetesen nem könnyítette meg a nyugodt lassú lélegzetvételt. De úgy voltam vele, na jó, sétálok, örüljél! Csak ússzunk már, mert ez nekem így nem jó.

Most azt akarta, hogy üljek le a tengerfenékre. Ezt annyira erőltette, hogy gyakorlatilag erővel lenyomott. Itt már olyan ideges voltam rá, hogy ha nem egy csövön keresztül lélegzek már leordítom a hajat a fejéről. És hiába mutogattam neki, hogy baj van, ő visszamutatta, hogy oké.

Na végre elkezdtünk úszni. Hansi szinte csak az ujjam hegyét fogta és úgy úsztunk egymás mellett, hogy ő fél méterrel magasabban úszott nálam, és olyan tempót diktált, amit én nem tudtam tartani. Majd meg fulladtam, nem tudtam normálisan lélegezni, nekem gyakorlatilag a lábaim folyton a földhöz értek, annyira lehúzott az ólom és nem tudtam feljebb úszni. Ugyanis a vízben a mélységedet a rajtad lévő mellénnyel tudod szabályozni, hogy mennyire fújod fel, de én azt nem tudtam kezelni csak az oktatóm. Hiába jeleztem neki, hogy nekem ez nem jó, és mennyünk feljebb, mert egyáltalán nem figyelt rám. Már teljesen rosszul voltam, olyan érzés volt, mintha hegynek felfele kellene futnod, náthásan, úgy hogy közben egy csövön tudsz csak lélegezni. Ja, és teljesen bepárásodott a szemüvegem, amitől semmit nem láttam. Na ekkor már rángattam a karját, és mutattam, hogy baj van, és menjünk fel. Felém fordult és mutatta, hogy forduljak hanyatt, ettől tisztult egy kicsit a szemüvegem, de még mindig majd meg fulladtam és zavart, hogy a tengerfenéken vagyok. Mutattam, hogy menjünk feljebb. Ő  mutatta, hogy lélegezzek lassabban. Én lélegeztem, de mutattam, hogy menjünk feljebb. Piszkálta a mellényem, majd feljebb mentünk.  Néztük a halakat és korallokat, de már kurvára nem érdekelt, csak az, hogy húzzunk már vissza és menjünk fel a felszínre, mert elegem van az egészből és utálom ezt a benga cigánygyereket, aki gyakorlatilag az életemmel játszik és én mindjárt megfulladok.

Mindig kérdezte, hogy oké? Én mutattam, hogy oké, mert tök mindegy volt mit mutattam nem történt semmi változás. Teljesen kimerültem mind fizikailag, mind mentálisan.  Halálfélelmem volt. Végre a zátony végére értünk megfordultunk és megláttam a hajó alján lógó kötelet. Megörültem, hogy végre megyünk fel. Megmarkoltam a kötelet és elindultam volna felfelé, de Hansi újra kitalálta, hogy milyen vicces a tengerfenéken ülni és üljek le és mutattam, hogy menjünk fel, ő meg mutatta, hogy üljek le. Letérdeltem, ami már csak azért is fasza volt, mert közben kibicsaklott a térdem (keresztszalag szakadásom van) és a felfelé vezető 5 métert és a hajóból való kimászást kibicsaklott térddel kellett megtennem. Ezek után, még a tenger fenéken ahelyett, hogy húztunk volna felfelé még el kellett játszani, hogy nagylevegőt veszünk a csutorából, majd kivesszük a szánkból és a vízbe fújjuk ki. Lövésem sincs ennek mi értelme volt, de már mindenre hajlandó voltam, csak menjünk végre fel, mert meghalok. Fél méterenként mentünk fel, ott megálltunk, vártunk egy kicsit, nézte az óráját, majd újra fél méter. Azt hittem sose érünk fel.

Krisztián ott várt a fedélzeten. Rögtön kérdezte milyen volt? Én mondtam: szar, és kibicsaklott a térdem. Lecsatoltam magamról a palackot, amit beemeltek a hajóba. Kimásztam, majd levettem a búvárruhát. Felmentünk az emeletre. Helyére tettem a lábam és elmeséltem Krisztiánnak mi történt odalent.

Kaptam egy papírt arról, hogy részt vettem egy Diving Intro kiképzésen, ezt beregisztrálják egy internetes adatbázisba. Ez arra jó, hogy 1 évig nem kell újra ilyen felkészítő oktatáson részt vennem.

Azt hiszem nem is akarok. Bánom, hogy másodjára is merültem, mert a nap rendkívül negatív élményt hagyott bennem. Régen féltem ennyire mint ma. Fáj a fülem azóta is, és a levegővétel is nehéz. Elfáradtam. Este nem kellett altatni.

Kata és Krisztián a nászutasok

5. nap

Ma mégsem voltunk búvárkodni. Nyomós okunk volt rá.

Az éjszaka szó szerint szarul telt. Sikerült mindkettőnknek összeszedni az itt őshonos gyorslefolyású, hasmenést okozó baktériumot. Egész este egymást váltogattuk a WC-n, szinte nem is aludtunk csak szenvedtünk.

Pedig mi készültünk erre, nem csak lelkileg, de fizikálisan is. Még az utazási irodában szóltak, hogy sajnos 10-ből 9 turista elkapja, mert mindenhol ott van a baci, és az európai szervezet nincs rá felkészülve. Azt javasolták, hogy minden étkezés előtt igyunk meg 2 cl házi pálinkát, mert az fertőtlenít. Mi hoztunk is Feri Bátyó Butitójából (kisüsti Vilmoskörte pálinka), és a biztonság kedvéért nagyobb dózist, vagyis 5 cl-t hörpintettünk fel! Sőt. Egy házaspár barátaink (Kriszta és Zoli) mondták, hogy idekint ANTINAL nevű gyógyszert kell venni (ez egy francia gyógyszer, antibiotikum szerű, hasmenést okozó megbetegedésekre való), és a biztonság kedvéért be kell venni belőle minden nap egyet. Szóval mi megvettük már első nap az ANTINAL-t (15 LE-ről lealkudva 10 LE-re) és minden nap szedtük. De sajna csak elért bennünket is a végzet.

Még este elhatároztuk, hogy reggel lemegyünk az AQUARIUS központba, és megmondjuk, hogy toljuk el egy napra a búvárkodást, mert így nem igazán fogjuk élvezni a dolgot.  Így is tettünk. Reggel nagy nehezen felkeltünk 7-kor, megreggeliztünk és megbeszéltük a dolgot velük. Mivel úgy néztünk ki mindketten, mint akin átment egy úthenger, gondolom nekik se volt kedvük egész nap minket pesztrálni. Természetesen megértők voltak, és ők is azt tanácsolták, hogy ma pihenjünk, kúráljuk magunkat és holnap reggel fél 9-re jöjjünk. Azt javasolták Krisztiánnak, hogy a náthája és az arcüreg problémájára igyon forró limonádét (inkább a teát választotta) és hogy szokja a sós vizet, mert lehet hogy a búvárkodástól vérezni fog az orra. Mert a sós víz az orrodat is tisztítsa! 🙂 Ettől Krisztián beparázott, ami érthető. Irtunk sms-t a idegenvezetőnknek a programváltozás miatt, majd visszamentünk a szobába. Bevettük a szükséges gyógyszerdózisunkat és visszabújtunk az ágyba aludni. Fél 1-ig aludtunk.

Étterem

Visszatérve a reggelire. Bevallom bűnöztem. Eltekintve az állapotomtól már untam az omlettet virslikével és a zabkását, ezért úgy döntöttem felfedezem a helyi péksütemények rejtelmeit. Bűnre lépésemre az is késztetett, hogy mérlegelve az éjszakai „méregtelenítő tisztítókúrát” a szervezetem nagymennyiségű szénhidrát után kiáltott. Elsétálva a pékárus pult előtt szinte láttam, hogy a porcukros, lekváros, pudingos péksüteményen az „EGYÉL MEG!” felirat rajzolódik ki. Nem tudtam nekik nemet mondani.  De nem bántam meg. Többnyire leveles tésztából készült pék sütik voltak különféle alakba megsütve, ismeretlen ízű lekvárral, őrülten édes vaníliapudinggal, porcukorral meghintve, vagy sajttal töltve. És ott volt Ő. A kedvencem. Úgy nézett ki, mint nálunk az aranygaluska, a tésztája is édes kelt tészta, formára is úgy volt rakva és rétegezve, mint az aranygaluska. Csak, amíg mi cukros, fahéjas dióval szórjuk meg, addig itt kandírozott citrus gyümölcshéjjal volt megszórva, és meg lehettet locsolni bársonyosan simogató meleg vaníliasodóval. Isteni volt. (ha most ez egy gasztroregény lenne ide beszúrhatnám az aranygaluskám receptjét kandírozott gyümölccsel)

Fél 1-kor felkeltünk, már jobban voltunk, felöltöztünk, lementünk a bárba kávézni, majd ebédelni. Ma a menüben azt vettük észre kissé, hogy magyar nap van. Ebédre volt resztelt máj. Esküszöm, hogy olyan volt, mint az anyukámé. Jó hagymás és majorannás. Nem volt kemény, jó szaftos volt és elolvadt az ember szájába. Vacsorára volt rántott csirkecomb párizsiasan, gombás marhapörkölt szerűség és nokedli. Úgy hívták: Plachky. Megfigyeltem, hogy sosincs disznóhús, se szalonna, vagy bacon. Felvágott is csak egyféle szokott lenni, bár az is olyan pástétom szerű, olyan, mint a tavaszi felvágott zöldségek vannak benne. De nincs sonka, vagy szalámi, esetleg kolbász. Az ortodoxok vagy a muszlimok nem esznek disznóhúst?

Desszertnek a szakács fagyit gombócozott. Mangófagyit. Finom volt, lehetett rá kérni csoki- vagy vanília öntete, mézet, fahéjat, kókuszreszeléket, sózatlan földimogyorót.

Napozás

Ebéd után lementünk a medencéhez napozni és úszkálni. Kb 5 óra körül búvárszemüveggel és csutorával sznorkelleztünk. Szintén a derékig érő vízben. Láttunk fekete-fehér csíkos halakat, sárgát, zöldeset, szakállasat, pöttyöset, csókos szájút, és rákot is, meg korallt.

Napnyugtáig napoztunk. Majd zuhany és bár. Sajnos egy csomó német turista érkezett tegnap, velük a csend és a nyugalom kicsekkolt a szállodából. Ezek olyan hangosak és szarnak a másikra. Vagyis nem ezek, hanem ők. A medencénél üvöltöztek, ugráltak, és vízilabdáztak, ami nem lett volna baj, ha a labda nincs többet a parton a napozók között, mint a vízben.

A bárban animációs program volt a gyerekeknek. Ami tök jó nekik, és a szüleiknek, akik lekamerázhatják, ahogy aranyhajú szemük fénye egy bohóckalapos meleg cigánygyerekkel ugrándozik és üvölt. Minekünk már nem annyira happy. Sőt. Zavaró.

Na így készül a homokteve

A  főépület bejáratánál van egy fickó, aki színes homokból készít szuveníreket. Sajnos mi se tudtuk  kikerülni, mivel minden nap ott megyünk el előtt legalább 6szor. Nagyon élvezetes nézni, ahogy csinálja. Fog egy szép kb 4 dl-es kancsó alakú üveg edényt, amibe egy tölcsér segítségével színes homokokat szór, és rétegez, majd egy bicikliküllő (célszerszám) segítségével formákat, mélyedéseket helyez a homokba. A teve, piramis, pálmafa, naplemente formák már nagyon  mennek neki. Tölt, igazit, szór, tömörít, majd a végén valami ragasztó szerű anyagot (állítása szerint tevetejet) önt a végére, amibe még homokot szór. Megköt és kész. Lehet alkudni.

Amúgy kb 3 perc alatt csinál meg egy ilyet. Szerintem csukott szemmel is menne. 🙂

Engem leültetett maga mellé, és úgy csinálta, hogy én fogtam a küllő végét és ő formázott. Izgalmas volt és jó üzleti fogás. Krisztián mondta neki, hogy nagyobb pálmát csináljon. Na, ez feladta neki a leckét. A kész pálmafa úgy néz ki, mintha valami űrszörny lenne a Nyolcadik utas a halálból. Végül is megvettük, a nevünket is ráírta. 150 LE-ről lealkudtuk 135 LE-re, de még ezt is sokaltuk, ezért adott ajándékba még 2 kicsit, amiben teve van naplemente háttérrel.

Jelenleg már ágyban fekszünk, én gépelek, Krisztián a Csontember című filmet nézi angolul, arab felirattal.

Közkívánatra az alábbi adatokkal búcsúzom. Ma reggel 34 celziuszfok volt, a medence vize 31 fokos, a Vörös Tengeré 29 fok. Felhőt nem láttunk az égen.

Puszi nektek:

Kata és Krisztián a nászutasok

4. nap

A mai nap pihenéssel telt, amit a szállodában töltöttünk. Mivel ma nem sok minden történt, ezért a szállodáról írok nektek egy kicsit.

pálmák

Reggel kilenc után felkeltünk, fájt minden porcikánk a tegnapi erőltetett menet után. Krisztán kissé megfázott, fáj a torka, és a gyomra se az igazi. Tízig van reggeli, ezért összeszedtük magunkat és lementünk enni.

Már korábban is írtam, hogy jó a kaja. Igazából mi attól féltünk hogy majd ilyen sungi-bungi szószok lesznek és meghatározhatatlan kinézetű és eredetű ízek. Pozitívan csalódtunk, mert nagy a választék, minden ízletes és többnyire sikerül is felismerni őket. Ja meg ki is van írva angolul. Vannak helyi szószok, zöldségek (bár az ízük és az állaguk nem pont olyan, mint nálunk), gyümölcsök (mézédes Hevesi görögdinnye), halételek, fasírt szerű húsok (csütörtök este volt egy madárka egészben megsütve, amit nem tudtunk beazonosítani, kisebb volt mint egy galamb, de nagyobb mint egy fürj).

Udvar

De vannak a nemzetközi konyha specialitásai: grillcsirke, bolognai spagetti, staek, lasagne, görög saláta. Köretek és a levesek nagyon finomak és változatosak. A csirkehúslevestől elkezdve minestrone (olasz zöldségleves) levesig, különféle krémlevesek és minden féle. Köretek a rizs minden színben (fehér, vörös, barna) és kombinációban, van egy tésztájuk, ami úgy néz ki, mintha 2 cm-re tört cérnametélt lenne megpirítva, mint a tarhonya, ezt teszik levesbe is, és rizshez is keverték, illetve szósszal is tálalták. Krumplit fűszeresen, főve, sütve, egészben, kockában, héjában sütve, alufóliában sütve kapros szósszal, reszelve sajttal és még sok formában. 

Sütik

Mindig van desszert. Na ezek mind helyi jellegűek, isteniek. Nagyon édesek és tömények. Különféle piteformában sült kever tésztájú édességek. Többnyire banánnal, kókusszal, datolyával, kandírozott citrus gyümölcsökkel készülnek. Illetve különféle kompótok, ezek is banán, mangó, datolya, narancs.

Minden étkezés büfé jellegű és kb 15-20 féle étel közül lehet választani. Változatosak a pékáruk is, bár szinte mindegyiken van szezám vagy lenmag. Fehér vagy barna lisztből készülnek. Mindig vannak saláták és sajtok

Van egy pult, ahol helyben készít a szakács valamit. Pl: reggelente tojást süt. Van 3 rezsó és három serpenyőben elkészíti amit kérsz. Van hagyma, sajt, paradicsom és valami mix, amiben felvágottak vannak. Odamész, mondod, hogy: disz end disz tu eggsz, omlet pliz és csinálja! Készítene szegény tükörtojást is, ha tudnám az hogy van. Mirroreggs? Talán. 🙂

Délben valamit grillez és azt kaszabolja fel neked. Ma grillcsirke volt, odamentem, és mondtam, hogy csiken pliz, majd mutattam neki, hogy a két combját szépen kanyarintsa le, és helyezze a tányéromra. Thenksz.

Vacsorára tésztát szokott csinálni. Ott van előtte egy csomó zöldség (padlizsán, uborka, hagyma, paradicsom, zöldfűszerek, bab, paradicsomszósz, sajtok, gomba), valamint darált hús, sonka, stb és a serpenyőjében összeállítja a tésztát, amit kérsz.

Szobánk

Rengetegen dolgoznak a szállodában. Minden alkalmazott zárt cipőben, élre vasalt sötét szövetnadrágban és emblémázott pólóban van. Úgy néznek ki, mintha egy laza golfpartyra indulnának. A pólóik különböző színűek, attól függően, hogy mi a dolguk és gondolom a rangjuk. A recepciósok zöldben vannak, reggel, amikor bemegyünk az étterembe odajön hozzánk egy kékpólós, hogy asztalt mutasson nekünk, majd jön egy krémszínű pólós, aki felveszik az italrendelésünket, és szintén krémszínű szedi le az asztalt, majd terít meg. Fehér pólósok folyamatosan szaladgálnak egyik kezükben teával, a másikban kávával és öntik a csészédbe, amit kérsz. Fura ez a tea ügy, mert nincs citrom, ezért gréfruittal isszuk a teát.

part

Vannak barna pólósok, azok takarítanak a szobákban, szürke pólósok az étteremben. Ja és vannak fehér pólósok, akiknek a nadrágjuk is fehér ők adják a törölközőt a medencénél és a parton.

Szúnyog nincs, csak légy, bár azok se olyan szemtelenek, mint nálunk. (Bár Krisztián szerint igen). Van egy tizenéves cigányképű fiú, aki fehér köpenyben járkál az előtérben (a köpenyben úgy néz ki, mint a beteghordók az egri korházban) és van nála egy szerkezet, ami olyan, mint egy teniszütő, rózsaszín-zöld színű. Ezt megsuhintja a légy közelében, és a szerkezet gyakorlatilag elektrosokkolja a legyet. Kissé ijesztő és fura hangot ad ki. A srác ezt csinálja egész nap, olyan nyugodtsággal, mintha ott se lennénk. Elneveztük légydoktornak.

Medence

Ma ahogy mondtam pihentünk. Krisztián fent a szobában, én lent a medencénél leheveredtem egy napágyra úgy, hogy deréktól felfelé nem ért a nap és olvastam napnyugtáig. És rájöttem, hogy ez a jó házasság titka, hogy én se kényszerítem Krisztiánt arra, hogy a melegben a napon döglődjön és ő sem engem arra, hogy a szobában kuksoljam és nézzem, hogy ő betegen szenved. Mindketten jól éreztük magunkat külön is. Csináltam pár képet a szállodáról.

Bár

Nemrég voltunk lent vacsorázni. Az egyik magyar csajnak ma volt a szülinapja, ezt ki is írták az „üzenő falra” az ebédlőben és a konyhások nagy csinnadratta kíséretében, énekelve (gondolom a helyi boldog szülinapot kántálták), dobolva, felköszöntötték, megtáncoltatták, és kapott egy happy borthsday-es tortát gyertyával. Nagy élmény volt, és figyelmesség a szálloda részéről.

Krisztián este még csobbanni akart a medencében, de szóltak, hogy valami vegyszert tettek a vízbe.

Holnap búvárkodni megyünk, ezért vettünk egy vízalatti egyszer használatos fényképezőgépet. Az árus úgy nézett ki, mint Deni de Vito csak feketében, még a járása is olyan volt. 115 LE-ről lealkudtuk 95 LE-re. Remélem tudunk vele képeket készíteni.  Krisztiánra azt mondta úgy néz ki, mint egy holland. A végén azért elmondta az árus, hogy holnap lesznek nagyon jó órái is, majd menjünk venni, és úgy köszönt el: csá csumi csá.

snorkell

Ja, tanultunk egy új szót: sznorkellezés. Ez az a tevékenység, amikor csutorával és búvárszemüveggel kémleled a vizet.

Most megyek, mert Krisztián a szobában vár, én meg a bárban iszogatok. Majd megpróbálok holnap is írni.

Puszi: Kata és Krisztián a nászutasok.

2-3 nap.

A pénteken rendkívül sűrű és fárasztó volt. Kairóban voltunk. Ez Hurghadától, ahol most vagyunk 450 Km-re van. Ennek megfelelően hajnali 2:15 kor indultunk.

Csütörtök este hastánc bemutató volt a színpadon, ami olyan hangos volt, hogy nem nagyon tudtunk tőle aludni. Ezt a klímás alvást se tudjuk kitapasztalni, mert egyszer majd meg fagyunk, ha lekapcsoljuk meg melegünk van.

Csütörtök este még naplemente előtt búvárkodtunk szemüveggel és csutorával a parton. Hatalmas élmény volt, mert a térdig érő vízben ellepett bennünket egy tenyérnyi halakból álló halraj. Kissé fura, mert olyan volt mintha ők kíváncsibbak lettek volna ránk, mint mi rájuk.

Gyíkocska

Volt este egy állatka az erkélyünkön, egy tapadókorongos gyíkocska, aminek hiányzott egy lába és a farka. Nem tűnt támadónak, de jobbnak láttam egy borítékkal lehajítani  az erkélyről. 🙂

Szóval 22-kor lefeküdtünk és fél 2-kor keltünk.  3 liter ásványvíz, naptej, hideg-meleg ruha, kalap, fényképezőgépek bepakolva. A recepción kaptunk elemózsia csomagot és kávét. Idegenvezetővel lecsekkoltunk, majd buszba be. Még két szállodánál megálltunk. Tele lett a busz. Az út 6 és fél óra volt. Többnyire megpróbáltuk végigaludni. A buszban 18-19 fok volt. Kissé túllötték a klímát. Krisztián meg is fázott. Egyszer álltunk meg Kairó előtt egy benzinkútnál pisilni. Ezzel a pisimegállásokkal kapcsolatban az volt az érzésem, hogy valami bunda van benne, mert a buszon is volt wc, mégis állandóan megálltunk pisilni 1-2 LE-ért. (Az egyiptomi pénz az Egyiptomi Font,  váltópénze a piaszter, 1 Egyiptomi Font kb 40 Ft, rövidítése LE, amit mi elneveztünk lóerőnek 🙂 A papír pénzen egyik oldalon angolul, a másikon arabul van írva, a fémpénzen csak arabul, szóval azzal úgy vágnak át, ahogy akarnak). A wc-k tiszták, kulturáltak, minden márványból van és mindenhol pihe-puha 3 rétegű wc papírt adnak, sőt Kairóban 2 LE wc árában még, ha kérsz tampont vagy betétet is kaphatsz.

Már az első megállónál gyanús volt nekem az idegenvezetőnk, mert úgy kezdte: 10 percre állunk meg, egyeztessük óráinkat, most nálam 8óra 34 van, tehát 8 óra 44-kor mindenki legyen a buszon. És ez ment egész nap. Pedig én azt gondoltam, hogy turisták vagyunk, nem katonák.

A Nílus

Beértünk Kairóba. A város hatalmas volt és koszos, 6-8 sávos utak mindenhol, hatalmas épületek. Szinte minden épület félkész állapotban volt, és nem tudtuk eldönteni, hogy most építik, vagy rombolják. Munkásokat nem láttunk a házakon. Voltak társasházak, amiknek csak a közfalai voltak meg, és csak minden 3-4. lakást fejezték be. És voltak, amikbe úgy félkész állapotba beköltöztek. Barlanglakók. Hatalmas forgalom volt, az utakon lehetett látni főleg japán autókat, de lada, dácia, niassan is feltűnt. Az utak kitűnő állapotúak, sok a rendőr a városokban, akik karabéllyal járkálnak. És rengeteg a túristabusz. Mindenki dudál. Átmentünk a Níluson, gyönyörű volt. A városban  láttunk nőket is, és igazi arab kinézetű férfiakat, gyerekeket. A nőkön mindegyiken van kendő. Vannak, akik tetőtől talpig feketében, az arcuk és a kézfejük is befedve és vannak, akiknek csak a fején látható kendő. A fiatalok, teljesen ugyan úgy öltözködnek, mint mi, farmerba, adidas cipőbe, topban, csak mindegyiknek a fején van egy kendő, és hosszú ujjú fekete passzos blúz van a top alatt. Ezek már színesek és selyemből készültek. A lányok szépek, és világos bőrűek, kissé kalácsképűek, és mosolyognak, barátságosak.

Piramis

Kairóba először a piramisoknál álltunk meg. Az idegenvezető a buszban eldarált és az orra alatt elmotyogott mindent a piramisokról, amiből természetesen senki nem jelzett meg semmit. A buszunk behajthatott a piramisok közé, mert vittünk magunkkal rendőrt. (Aki inkább úgy nézett ki, mint valami testőr, szürke elegáns öltönyben, fekete ingben, fehér nyakkendőben, makkos cipővel, az övén annyi kütyü volt, mint batmannek, magas jóvágású cigányképű fickó volt, én először azt hittem, hogy valami diplomata.)

Teve+ Krisztián

Amikor a városból megpillantottuk a piramisokat, nagyon izgatott lettem, viszont amikor ott álltunk mellette valahogy elmaradt a „whau érzés”. Valószínűleg azért, mert rengeteg turista volt és árus. Mindenhol a hülye szobraikat és kendőiket árulták. Voltak tevések is. Az egyik teljesen ránk telepedett és mindenáron azt akarta, hogy fényképezzük le, majd leszállt a tevéről és Krisztiánt fel akarta tuszkolni rá, már majdnem összeverekedtek,  mire Krisztián adott neki 20 LE, hogy elmenjen, még üldözött bennünket a büdös tevéjével, hogy még fizessünk, mert engem is lefényképezett Krisztián  a teve előtt. Azt hiszem, a képen látszik is, hogy mennyire élveztem a dolgot. Még 10 LE kellett adnunk, hogy békén hagyjon.

Szóval, az idegenvezetőtől 60 percet kaptunk arra, hogy megnézzünk 3 piramist, az egyikbe bemenjünk, a másikat megmásszuk, és a Bárka múzeumot megtekintsük, szabad foglalkozás keretében. (Bár mi azt

Én és a Teve

hittük, hogy együtt megyünk be a Bárkába és a kispiramisba, ezért ezt kihagytuk ) Csak 40 perc volt, amíg egy piramis megkerültünk és felmásztunk rá. De fotóztunk egy csomót.

Majd felmentünk egy dombra a busszal, ahonnan jól lehet látni mind a három piramist és fényképeztünk. 10 percet kaptunk.

Ezután busszal átmentünk a Szfinkszhez. Ez jóval kisebb, mint a piramisok, és egy romtemplomon keresztül lehet

Piramisok

oda jutni mellé. Azt mondta az idegenvezető, hogy itt 40 percet fogunk eltölteni. Pisiszünettel kezdtünk, majd az idegenvezető után loholva átverekedtük magunkat a tömegen és a töménytelen áruson, megálltunk egy gödör előtt a templomban, ahonnan kiemelték valami fáraó szobrát és a turisták pénzt szoktak bele dobálni, mert van vele kapcsolatban valami babona, amit nem értettem, mert a fickó az orra alatt dünnyögte.

Szfinksz

Egy oszlopos teremben megálltunk, ahol annakidején a balzsamozást végezték, majd átpréseltük magunkat egy szűk folyosón és a tömegen majd mondta, hogy akkor 15 perc múlva találkozzunk a busznál. Ekkor kb  11 óra lehetett, 40 fok és a nap égetett. Én gondoltam mindenre és vittem magammal naptejet, amivel már korábban bekenőcködtünk, de volt aki már itt agyonégett. Fotók, átverekedés az árusokon, és a turistákon, majd vissza a buszhoz.

Megálltunk egy papirusz múzeumnál. Amiben az a vicc, hogy minden harmadik épületre ki van írva, hogy papirusz múzeum. Ez egy kb 30 m2 terem, ahol az idegenvezető bemutatta hogyan készül a papirusz és mondott róla sztorikat, majd lehetett vásárolni. Mert igazából a „papirusz múzeum” egy galéria szerűség, ahol a kiállított darabokra ki van írva ár, és lehet és kell is alkudozni és vásárolni. Biztos vagyok benne, hogy az idegenvezető százalékot kap ezekből, mivel 30 percet töltöttünk el itt, vagyis mi és a fél busz csak 10, mert nem volt kedvünk vásárolni. Nem mondom, mert szép papiruszok voltak, de amikor megláttam a Mona Lisa-t papiruszra festve meg kérdőjelezetem ezek valódi értékét és úgy éreztem ez inkább giccs, mint

Papirusz múzeum

„műtárgy”. A papiruszmúzeumban nők voltak az alkuszok.

Majd elmentünk ebédelni egy étteremben. Három csillagos étterem volt, a pita kenyeret lent sütötték a kemencében. Felmentünk az emeletre, itt volt megterítve nekünk. Kaptunk előételnek pita kenyeret, szezámkrémet, padlizsánkrémet, lilahagymát és még valami paprikakeveréket. Úgy gondoltuk nem kísérletezünk ezekkel a szószokkal. Főételnek kaptunk rizst, sült krumplit és roston sült csirkefalatokat vagy halat vagy fasírt szerű húskeveréket. Én csirkét, Krisztián halat evett. Nagyon ízletes, omlós volt a hús, nem volt kiszáradva, se túlfűszerezve, friss petrezselyemmel és korianderrel szórták meg. Desszertnek piskótakockát kaptunk, amin valamilyen krémes cukormáz csokiszósz és málnaszörp szerű öntet kavargott.

Ezután elmentünk az Egyiptomi Nemzeti Múzeumba. Itt tilos fényképezni. Mindent átvilágítanak, hogy véletlenül se vigyél be semmit. Az idegenvezetőnk 1 órás (meg)vezetést tartott. Ezt a hangzavar elkerülése érdekében úgy oldják meg, hogy mindenki kap egy mikroportot, amit a csoport frekvenciájára állítanak, így hallod, amit az idegenvezető mond. (A fényképezőgépeket kamerákat be kell rakni egy kosárba, amit elzárnak. ) A fülhallgató steril, új, csak a készüléket cserélik. Eddig se volt semmi, amit az idegenvezetőnk csinált, mert inkább káosz volt amit művelt, mint vezetés. A buszba se tudott soha rendesen artikulálni és a mikrofonba érthetően beszélni, na most feladták neki a leckét azzal, hogy mikroportba kellett beszélnie. Nyomikámnak sikerült a mikrofont úgy felerősítenie magára, hogy pont a gégéjéhez rakta, tehát folyamatosan egy torz, gégehangot hallottunk a fülhallgatónkba. Egy értelmes mondatot nem tudott összerakni, amiben egyeztetni tudta az alanyt az állítmánnyal. Ugrált a mondataiban időben és térben, elkalandozott és folyamatosan a bemagolt évszámaival és adataival fárasztott bennünket. Ráadásul egy kb 170 cm-is 70 kg teljesen átlagos nemlétező humorú embert képzeljetek el, aki folyton eltűnt a tömegben. Na Krisztiánnal kb egy fél óráig bírtuk, majd mikor már majdnem nem bírtam magammal, hogy szép magyar szokás szerint el nem küldjem az idegenvezetőt a jó kurva anyjába, otthagytuk a csoportot, és ketten bejártuk a múzeumot. Itt megjegyezném, hogy a múzeum bejárására 1 óra alatt annyi esély van, mint a magyar szépművészeti múzeum bejárására 1 óra alatt. Vagyis nulla, szerintem 3 óra is kevés lenne.

A kiállított szarkofágok és hasonló kincsek gyönyörűek, de a múzeum mocskos, poros, a vitrinek piszkosak, sérültek, sötétek. Ez csalódás volt. Kissé olyan, mintha egy vasúti pályaudvar épületében járkálnánk. És nem mintha Egyiptom és a fáraók kincsei között.

A fülünkben folyamatosan hallottuk az idegenvezetőnket. Egyszer csak azt hallottuk, hogy: akkor most mindenki adja ide a mikroportját, amit visszaviszünk és cserébe megkapjuk a leadott fényképezőgépeket. Viszont azt nem mondta, hogy ekkor és ekkor találkozunk itt. Mi rögtön elkezdtük keresni a csoportot és a kijáratot, de nem találtuk őket sehol és reménykedtünk abban,  hogy feltűnik hogy 2-vel kevesebb mikroport van, és lesz annyi eszük, hogy bemondják a mikroportba hogy hová menjünk.

Nem volt. Túl nagyok voltak az elvárásaink. Kimentünk, és ismerőst kerestünk. Kb 5 perc és a pánik előtt megpillantottunk két ismerős magyart. Odamentünk hozzájuk, hogy hol van és mikor a találkozó. Nem tudták, de azt igen, hogy már keresnek minket, mert így, hogy hiányzik két mikroport nem adják vissza a fényképezőgépeket. Sajnos már nem tudtunk visszamenni, mivel a jegyünk le volt kezelve. Ekkor megláttunk egy ismerős srácot a múzeumon belül, odaszaladtunk hozzá és a kerítésen keresztül beadtuk a mikroportot. Minden oké volt megtaláltuk a csoportot és ők is visszakapták a fényképezőgépeket.  Na itt a múzeum előtt is rengeteg papiruszt árultak, nem lehetett őket levakarni.

Úgy volt, hogy még elmegyünk egy bazárba, de már senki nem akart, fáradtak voltunk és hazafelé még ránk vár 6 és fél órás buszút. Így is itt az a szokás, hogy mindenhol alkudozni kell, még a gyógyszertárban és a boltokban is, nem nagyon vannak fix árak.

Indultunk haza, én aludtam egy órát.

Hazafelé egyszer álltunk meg. Kb este 10-re értünk a szállodába. Majd éhen haltunk. 11-től volt késői vacsora. Kaja és alvás reggel kilencig.

Ma pihenünk, Krisztán megfázott és én is úgy érzem magam mintha másnapos lennék. Szerintem nem normálisak, akik busszal mennek Görögországba. Ez a 6 és fél óra is kinyírt bennünket, de összességében minden nagyon szép volt, jók a programok, csak sok a köcsög. 🙂

Puszi: Kata és Krisztián a nászutasok.