Ma uszodában voltunk. Férjecském Zefetes munkaviszonyából adódóan ingyen jár az uszodába, ráadásul még be is vihet magával plusz egy főt. Ezt kihasználva gyakorta látogatja is a medencét egy meleg barátjával, de most én stoppoltam le a sportolási lehetőséget. Motivációmban semmilyen szilveszteri fogadalom nem játszott szerepet arra vonatkozóan, hogy fogyni szeretnék, hiszen az én alakom tökéletes. Sokkal inkább az ösztökélt, hogy egyre jobban fáj a hátam, melyért a női kézitáskának álcázott 3,1 kg-ot nyomó (most mértem le) bőröndöt és a mozgásszegény életmódomat hibáztatom.
Szóval még sohasem voltam a mi Bitskey uszodánkban. Ezért előre megkérdeztem Krisztiánt, hogy mi a rend, hogy kell bemenni, milyen szabályok vannak. Ő mondta, hogy az öltöző előtt le kell venni a cipőt, berakni egy bokszba. Majd a néninek adni valami igazolványt, vagy telefont, amiért ő ad kulcsot, bár van, amikor a kártyát kéri el, majd mondja, mi kell neki. Akkor bemész az öltözőbe mezítláb, vagy felveszed a papucsod, köszönsz, megkeresed a szekrényed, átöltözöl és az öltözőn keresztül jössz ki a medencéhez. Bár, megjegyezte, hogy a női öltözőben még nem volt, lehet, hogy ott másként van.
Én a mester utasításai szerint cselekedtem. Az öltöző előtt levetettem a cipőmet, betettem egy rekeszbe, megkérdeztem a kulcsos nénit, hogy mit adjak, mire ő rögtön kiszúrta, hogy szűz vagyok, és mondta, hogy megmutatja, hogyan működik a rendszer. Kaptam kulcsot, majd bevezetett az öltözőbe, (köszöntem) megmutatta melyik a szekrényem (ez nagyon hasznos, hiszen a matekórán még nem jutottunk el 100 feletti számokig), majd mondta, hogy itt tudok levetkőzni, ott a zuhany, itt a wc, amott meg ki lehet menni.
Nem pisilünk nyilvánosan!
Na, itt jött az, amire nem voltam felkészülve. Engem úgy szocializáltak, hogy mi nők, nem pucérkódunk egymás előtt és zuhanyfüggöny mögött tusolunk. Nem azért, mert szégyenlősek vagyunk, vagy prűdek, hanem mert nem illik. A legszentebb szentélyemet nem teszem ki közszemlére egy női öltözőben. De hát itt nincs öltözőfülke, vagy kabin, csupán szekrények és padok.
No de hát, ez a rend, meg hát felnőtt ember vagyok, nem csinálok ebből problémát. De ami ezután következett arra nem voltam felkészülve. Egy csapat hájas öregasszony jött be az öltözőbe, akik úgy gondolták, hogy nekik már igazán nincs mit takargatnivalójuk, ezért nem is teszik, méghozzá pont annál a padnál, amelynél én öltöztem. Még ezt a sokkot is igyekeztem feldolgozni, amikor is tovább fokozódott a reggeli izgalom. Premier plánban ott terpesztett a két méteres körzetemben a valamikori középiskolás némettanárom, aki már az én időmben is a nyugdíjkorhatárt súrolta, és hiába próbáltam nem odanézni, nyilvánvaló volt, hogy a testén már semmi sincs ott, ahol lennie kéne. Idén lenne a 10 éves érettségi találkozóm, de a tanárnővel való összejövetelt valahogy nem ebben a pózban képzeltem el. Nem gondoltam, hogy valaha meg kell érnek, hogy ezt az asszonyt lássam bundában. Kihasználva a lehetőséget, hogy talán korából fakadóan már nem lát, nem ismert fel és el van foglalva testnyílásai újrahidratálásával, az úszósapkámat és úszószemüvegemet felkapta slisszoltam ki a zuhanyzóba. (hiszen felirat figyelmeztet, hogy a medence használat előtt tusolj le!) Itt függöny híján egy újabb méretes és ráncos tomporba botlottam, majd gyorsan egy hideg zuhanyt vettem, és már rohantam is ki az medencetérbe, ahol végre lehűthettem az öltöző okozta sokk hatásait.