-Nehéz volt otthagyni az erdőt?- hangzik a kérdés az itthoniaktól.
-Nagyon – vágjuk rá mindketten.
Törzsgyökeres heves megyei létemre az utóbbi időben igen kedves a szívemnek Zala megye.
Kezdődött azzal, hogy a férjem családjának egy része Keszthelyen lakik, és gyakran látogatjuk meg őket. Na, meg mostanában már a zalaegerszegi éterben is hallható a hangom reggelenként. Így kissé úgy érzem a megye életének részévé váltam. Mert hát ki látná jobban a megye nyüzsgését, mint egy újságíró. Érdekes ez az érzés. Valahogy melegséggel tölt el, amikor a zala megyei vadászbálról számolhatok be a hírekben, vagy arról, hogyan takarmányoznak a zalai erdőkben, illetve amikor Keszthelyre hívnak agancsmustrára. De az is mosolyt csal az arcomra, amikor olyan zalai településnevet mondok a traffipax információk között, ahol gyakran megfordultunk.
Kissé hazudtam az elején, mert nem is annyira családlátogatóba járunk Zalába, mint inkább vadászni. Hisz, ennek köszönhetem vadásszá válásomat. Helyesen nem is ennek, hanem inkább neki: férjem keresztapjának, Zoli bácsinak, és a sarvalyi élményeknek. Mindent, amit a vadászatról, a cserkelésről, a vad iránti tiszteletről, a vadetetésről, a szélről és a vadászlázról tudok, ott tanultam és tapasztaltam. Az összes trófea a falamon, Zala megyéből való. Ott avattak fácán- és bakvadásszá, ott lőttem első szarvasbikámat, disznómat és őzsutámat, ott hibáztam el lövést és fáztam át éjszakákat, ott értek csalódások és örömök, melyek mind velejárói a vadászatnak.
Az erdő tavasszal a legszebb, amikor éled. Tele van illattal, színekkel és fénnyel. Előbújnak a medvehagymák, melytől a levegőnek pörkölt szaga van. A vadak levedlik téli bundájukat, az őzek vörösek és barkásak, a szarvasok homokszínben pompáznak. Megkezdődnek az udvarlások, visszatérnek a költöző madarak, kikelnek a bábok, rügyeznek a fák, élettel telik meg az erdő.
A nyár forró és száraz, a szúnyogok csípnek, az éjszakák hűvösek és elképesztően csillagosak. A földek ínyencségeket kínálnak az állatoknak, a gazdák nem túl nagy örömére. Kihívás őket az erdőben tartani. A vadak későn járnak a szóróra, hosszú virrasztásra sújtva a vadászt, a hajnali cserkelések pedig koránkeléssel gyötrik őket. De hát erről szól a vadászat. Áldozatokat kell hozni a zsákmányért.
Az ősz az egyik legforgalmasabb évszak. A földeket learatták, az erdő viszont terített asztal lakóinak. A makk, a dió, és a gesztenye, az erdő gyümölcsei beérnek és lepotyognak. Szarvasbőgés, barcogás, hallgatózás, bírálat, agancsmustra. Itt kerülnek terítékre a legértékesebb és legjobb trófeák. Itt mutatkozik meg a tél keménysége, a takarmányozás eredménye, a vadgazdák odaadása, az állomány szabályozása.
A disznóhajtások ideje, a tél zárja be a vadászidényt. Az erdő ilyenkor, kopár, szürke, mégis gyönyörű. Havas. A vad nehezen talál élelmet, korán útnak indul. Meleg bundája megvédi a csípős fagyoktól, árnyalata segít az elrejtőzésben. Ő nem, csak a vadász fázik a lesen. Az ujja odafagy a puskára, de tudja a korán lenyugvó nap eredményesen érhet véget. Már csak egy kis vadászszerencse kell.
Ezek után, hogy ne lenne nehéz ott hagyni a zalai erdőket. Szeretünk Sarvaly…