„Fegyvert rántok!”

Vannak olyan traumatikus élmények az ember életében, amelyek napok, hetek elteltével körvonalazódnak a gondolatainkban, addig pedig tudat alatt gyötörnek bennünket.

Történt ugyanis körülbelül másfél hete, hogy egyedül ültem az egri MSZP megyei irodában, amikor a vezetékes telefont felvéve egy kétségbeesett férfihang kért bebocsátást, már a kapu elől.

Én épp a Munkát, kenyeret! éhségmenet megyei állomásainak szervezésével voltam elfoglalva, a pánik mértékét így nem éreztem át első körben, telefonon keresztül.

Néhány perc elteltével megjelent az irodában egy 50-60 év közötti alacsony, de jókötésű férfi, kerek arcának feszült vonásai rögtön elárulták, nagy a baj.

Természetemből adódóan – szerencsére – ilyen helyzetben dafke viselkedem, tehát magamat és a másik embert is a nyugalom lehető legnagyobb fokára próbálom terelni, és a kiegyensúlyozottság látszatát próbálom kelteni – holott lehet, hogy belül tombolok.

Leültettem, és cirka fél órás összefüggéstelen regélést követően, én – belül – kétségbeesetten próbáltam összerakni a történetet, hogy a megfelelő segítségnyújtást tudjam ajánlani.

A férfi fia számára kért segítséget, akit a kormány (sokakhoz hasonló módon) kisemmizett, földönfutóvá tett, keresetét a nullára vitte szinte, adósságai rendezésére nincs módja.

Sajnos számtalan ilyen, és ehhez hasonló tragédiával fordulnak hozzánk nap, mint nap a lakosok. De ez más volt.

Itt már megjelent a kétségbeesés azon formája, ami lassacskán rávetíthető az egész magyar társadalomra. Ez a nyomorból adódó agresszió.

Az ügyvédi megoldás – mint a segítség egy formája – nem számít elegendőnek, de talán valamiféle nyugodtságot eredményezett a beszélgetésünkben. Nem tartott sokáig. A férfinek – mint mondta – borsodi mivolta nem engedi a helyzetbe való belenyugvást, elkeseredettsége nagyobb annál, minthogy ígéretekkel beérje.

„Fegyvert rántok, ha nem segítenek!” – közölte. Ilyenkor a legnagyobb önkontrollal rendelkező embernek is összeszorul a gyomra, és a helyzet súlyosságán túl, immár a testi épség, a szituáció pontos felmérésének kényszere is úrrá lesz rajtunk.

Szerencsére az efféle – adrenalin túltengéses – szituációkban is működik a dafke üzemmód, és ijedtségemet palástolva humorral próbáltam elütni az elhangzott mondat komolyságát. Szerencsére ez egy bizonyos fokig működött, de éreztem, hogy kevés lesz a humor.

Folyamatosan az járt a fejemben, hogy „hova jutottunk?”, hogy bejön egy ember az irodámba és végső elkeseredettségében képes lenne fegyvert ragadni azok ellen, akik megnyomorították a családja életét.

Igen, sajnos itt tartunk. És ő „csak” egy ember volt, de vannak több százezren.

Azóta egy, a barátnőmmel történt mai beszélgetés hozta felszínre ezt az emléket, és valahol választ is kaptam a 1,5 hete tartó nyugtalanságomra.

Abban viszont biztos vagyok, hogy a férfi, aki nálam járt, a mai napig nem nyugodott meg, hiszen az általam ajánlott ügyvédi segítségnyújtás nem olyan gyors és hatékony, mint amilyen gyorsan és hatékonyan romba döntötte az Orbán-kormány az életét, elvette a gyermeke és a családja pénzét, tett földönfutóvá egy komplett családot.

Ma a Munkát, kenyeret! éhségmenet is egy rendkívül vérzivataros napon van túl. A leghosszabb szakasz volt a mai Gyöngyös-Hatvan táv, és a legzordabb nap is a mai volt. Reggel indulás után nem sokkal rögtön egy-két résztvevő lábsérülése nehezítette a haladást, őket Horton ellátta az ügyeletes orvos, ráadásul ezzel együtt a menet kísérő autója is lerobbant Hort előtt a 77-es kilométerkőnél.

Megható és hatalmas erőt adó dolog volt az, amikor a horti, lőrinci, és hatvani barátaink, tagjaink, vezetők együtt nyújtottak segítséget a bajbajutottaknak. Sőt, a facebookon közzétett helyzetjelentéseknek köszönhetően az ország több pontjáról is indult segítség.

Talán a legmeghatóbb az volt, amikor Sárosi Karcsi, lőrinci kollégám büszkén és meghatódottan újságolta, hogy egy család, apa, anya, két pici gyermekkel Tóalmásról indult el miután értesült a bajról, és mindenféle földi jóval felszerelkezve érkeztek Hortra, ahol igyekeztek ők is segítséget nyújtani. Pedig biztos, hogy az ő zsebükből is ezreket vett ki az Orbán-kormány.

Ezt az utóbbi gyönyörű példát tartsa mindenki a szeme előtt akkor, amikor összefogásról beszélgetünk.

MG