A szegedi buli

Üdvözlet Emberek! 🙂

Sajnos a vasárnapra tervezett indulás csúszott egy kicsit, elsősorban amiatt, mert hétfőn hajnali 6-kor ért haza a zenekar. 😀 De itt vagyunk, teljes valónkban, és igyekszünk bemutatni minél széleskörűbben a zenekar életét. 🙂

A vasárnapi szegedi buli meglepően jól sikerült. Eleinte féltünk tőle kissé, mert február végén egy szabadtéri buli azért hordoz magában kockázatot. Reggel 8 körül pakoltunk be egy 6 személyes KIA márkájú gépjárműbe, amit ezúton is szeretnénk megköszönni a JP ’98 Kft.-nek. 🙂 Tankolás és különböző útravalók megvásárlása után (reggel 8kor egy üveg bor és egy üveg Vilmos a Sparban eléggé meglepte a pénztáros lányt :D) elindultunk a közel 4 órásra tervezett útra. Nem szokásunk unatkozni, ez most is így volt, Levi, Ádám és Andris felváltva szolgáltatta a zenét egy Hama adapterrel meghenkelt autórádióból. 🙂

Pár pihenő után fél 2 körül meg is érkeztünk Szegedre, a Dóm térre. Mivel sehol nem volt színpad, azért egy picit megijedtünk. Mint kiderült, a rendezvényt átrakták a Klauzál térre. Nagynehezen  beverekedtük magunkat a térre, ahol megtudtuk, hogy a másik 2 betervezett zenekar lemondta az aznapi fellépést. Biztos fáztak. Mi baj lehet, legfeljebb többet játszunk. 🙂 Szép nyugisan fölpakoltunk, behangoltunk. Nem kellett nagy hangerő, kicsi volt a tér is, meg a cucc se volt nagy. 3-kor percre pontosan elkezdtük a produkciót. Annak ellenére, hogy nagyon hideg volt, nagyon élveztük a koncertet. A színpadon volt 2 hősugárzó, ami azért sokat használt, viszont a keverőnél állva nem kicsit elfagytak az ujjaim. 🙂 A közönségnek nagyon tetszettek a számok, igencsak tapsoltak a szünetekben, bár lehet csak azért mert fáztak. 🙂 Szokás szerint a Mahalával kezdtek, és a Shit Discoval zártak a srácok. Érdemes volt végignézni az arcokon, mikor felcsendült a The Oceans-től a Movin’, Cruisin’ . 😀 Miután lement a buli, szabályszerűen megrohamozták Andrist a CD-re éhes nézők. Összebarátkoztunk ismét pár jófej szegedi lakossal, közvetlenül a koncert után nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. 🙂

Miután sikeresen lement a fellépés, kezdődhetett az est hátralévő része, a jól megérdemelt ünneplés. 🙂 Volt pár egyetemista lány ismerősöm Szegeden, akiktől informálódtunk, merre találhatóak jóféle vendéglátóipari alegységek (kocsmák). Betévedtünk egy Sárkány nevű helyre, ami elég igényesnek bizonyult, talán túlságosan is. 😀 Itt megbeszéltük a koncertet, a további fellépéseket, dumáltunk a lányokkal, akik rendkívül vendégszeretőek voltak, így a kolijukban folytattuk az eszmecserét az est további részében. Az egykoncertes turné vége igencsak jól sikerült, a lányok kínálgattak minket minden földi jóval, amit ezúton is szeretnénk nekik megköszönni. 🙂 Este 11 óra fele már igencsak éreztük a fáradtságot, úgyhogy eldöntöttük, hogy elindulunk hazafelé, mert sejtettük, hogy párszor meg kell, hogy álljunk:) 2 óra felé fölértünk Pestre, itt Ádám és Andris kiszállt, én pedig, a technikus-sofőr-szakács-mindenes, Gergővel, Levivel, és egy kedves hölgy ismerősömmel folytattam tovább az utat. Fél 5-kor kipakoltunk, leszállítottuk az autót, és félig kómásan hazamentünk aludni:)

Összességében egy jó bulit tudhatunk magunk mögött, a közönség lelkes volt, jópáran megálltak a hideg ellenére is. Reméljük, hogy a közeljövőben ellátogathatunk ismét Szeged városába 🙂

A következő koncertre március 4-én, pénteken kerül sor az Agria Parkban a II. Junior Expo keretein belül, mindenkit várunk szeretettel! 🙂

Addig is további jó hetet, és ne feledjétek, okos pilóta nem katapultál alagútban! 😀

Üdv: Benji

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

2 Responses to A szegedi buli

  1. avatar Bartha Zoli szerint:

    Boldog Születésnapot Andris!!

  2. avatar dezső szerint:

    Semmi baj a buli rá ér.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*