A Szerző Archívuma

(I. rész - Pár gondolat, előszó a pénteki tüntihez)

Többen kérdezték, hogy ha már elméletileg nem is virul, de legalább él az  oldal, miért nem adunk hírt a jelenleg is folyamatban lévő, Dohánygyár  nevezetű kulturális központ létrehozása kapcsán felmerült hercehurcáról.  Minket leszámítva ugyanis eme ügytől harsog az egri sajtó minden egyes  orgánuma, erről cikkez boldog boldogtalan, ezt beszélik talán még a piacról  teli kosárral hazafelé siető, kisnyugdíjból élő nagymamák is egymás közt,  fejüket rosszallóan csóválva és jajgatva.


Vádolták is eme hiányosság miatt  csapatunkat mezei lustasággal, felmerültek a fideszközeliség aljas rágalmai és  nem utolsó sorban egyszerűen bélyegeztek minket undorító, elitista  pöcsfejeknek. Nos kérem, meg kell nyugtatnom a nem túl népes olvasótábor  minden egyes tagját, hogy eme vádpontok mindegyike alaptalan, leszámítva talán  az utolsót, ámbár ez zavar minket a legkevésbé.

Nincs itt kérem arról szó, hogy bármiféle ellenérzéssel viseltetnénk ama  ötlettel kapcsolatban, mely szerint a tizennégy és harminc év közti egri (és  Eger környéki) lakosságnak csakúgy szüksége van egy olyan helyre ahol  összeülhet, beszélgethet, kiélheti kreatív hajlamait és kieresztheti a gőzt,  mint ahogyan szüksége van a városvezetést képviselő, öltönyös hullarablóknak a  drága borospincékre és átlag lakosok számára megfizethetetlen éttermekre.  Fiatalnak és kreatívnak lenni egyszerre talán a legjobb dolog a világon, ha  pedig támogatják is benne az embert, hát a határ a csillagos ég. Arról sincs  szó, hogy különösebb szimpátiával viseltetnénk Eger város vezetősége iránt,  hiszen lássuk be, ez mégiscsak nevetséges lenne részünkről. Azonban ha  megengedik, nagy vonalakban összefoglalnám az üggyel kapcsolatban, gondolkodó  egri fiatalként agyamban megfogant, apró, ám azért mégis aggasztó kételyek  rövid listáját.

Kezdjük az elején. Lelkesnek lenni ugyebár remek dolog, csak mint megannyi  mást, kicsiny otthonunkban már azt is megszokhattuk, hogy minden csoda három  napig tart, az átlag egri fiatal lelkesedése vadul lobogó máglyából  meglehetősen hamar csap át hamuban szunnyadó, kialudni készülő parázzsá az  esetek többségében. Ahogyan remekül működtek pár évig az általuk sűrűn  látogatott szórakozóhelyek, olyan ütemben le is lettek amortizálva, egyenes  arányosságban romlott a minőségük és csökkent a látogatók szellemi  színvonalának és igényességének egyébként kezdetekkor talán nívósnak is  nevezhető mércéje. Ezzel az egésszel célzok arra, hogy szép dolog valamiért  kiállni, valamiért harcolni, csak aztán ha elérjük célunkat, foglalkozni is  kell a munka learatott gyümölcsével, nem pedig egyszerűen hagyni megrohadni.  Egy olyan hely fenntartásához, amely a fiatalság minden rétegét megpróbálja  szórakoztatni és kultúrával lekötni, nem éppen lehet a semmiből fenntartani.  Szarból mondhatni nehéz várat építeni, ám a világtörténelem során már nem egy  embernek sikerült, ellenben ha jól belegondolunk, a semmiből azért mégiscsak  lehetetlen.

Másodsorban gondoljunk az egykor volt Ifjúsági Házra, melynek (belsős  információink szerint) pótlására szolgálna az Agria Park területén  elhelyezkedő irodaépületbe tervezett Dohánygyár. Előbb említett intézménnyel  kapcsolatban emlékeim száma meglehetősen csekély, habár ha visszagondolok,  jártam ott a tizenakárhány év alatt úgy két kiállításon meg három koncerten.  Meg a büféjükben is ettem egyszer-kétszer valami fasza dolgot. Nem túl sok.  Valljuk be, a megboldogult "szórakoztatókomplexum" meglehetősen sekélyes  kulturálódási lehetőséget biztosított fennállásának utolsó éveiben, és éppen  ezért, engem a Dohánygyár ügye is aggaszt kissé. Pláne amiatt, hogy az  javarészt a koncertlátogató "underground" arcok próbálnak kiállni mellette,  ami ugyebár sokakat arra enged következtetni, hogy a Dohánygyár, mint  kulturális közeg, leginkább az olyan helyekre fog emlékeztetni, ahol  mindenféle remek underground koncerteket lehet összehozni, el lehet majd  kerülni a belépő kifizetését és össze-vissza lehet locsolni a kannásbort.  Pedig nem.

Undergroundot építeni ugyanis állami pénzből és támogatásból nem lehet.  Szürreális lenne, mondhatni olyan, mint amikor valaki a békéért bombáz, vagy  épp (elnézést a kifejezésért) szüzességért baszik. Nyilvánvalóan szép és  dicséretes egy olyan hely ötlete, ami teret biztosít a fiatalok kulturált  szórakozásához és kreativitásuk kiteljesedéséhez, és nyilvánvalóan szükség is  van rá. Ellenben  rettentően szánalmasnak tartjuk azokat a "forradalmár"  elemeket, akik az interneten hőbörögnek azért, mert állambácsi csatlósai  megvétózták a lázadási lehetőségeiket, és a város pocskondiázásával,  elhagyásra történő buzdításával töltik minden idejüket. Nekik mindössze annyit  üzennénk, hogy a lehetőség adott. Poros pincéjüket, padlásaikat, telküket  takarítsák ki, és szervezzenek bejelentetlen, illegális koncerteket.  Ordibálják az utcákon csapatostól vonulva, hogy "Kézigránát kell!", meg hogy  "Mindenki tetű!", mint ahogyan azt képes volt az előttük felnőtt generáció is  megtenni minden tiltás ellenére. Hallassák a hangjukat, és ne pusztán a  közösségi oldalak és fórumok árnyékvilágában, meg előre bejelentett  demonstrációk keretein belül. Legyen bennük valami tökösség, ha már fasza  gyerekeknek bélyegezték magukat. Meglehet, hogy a város rendfenntartó szervei  kevésbé fogják ezt jó szemmel nézni, ám legalább lesz tétje a dolgoknak. Lesz  miért lázadni. És akkor talán a városvezetés is jobban átgondolja, hogy  akarja-e a fölösleges hepajkodást, vagy inkább segítő kezet nyújt.

Végezetül pedig, ha nem csak a szélsőséges "underground arcok" táborát vesszük  figyelembe, meglehetősen furcsának tartjuk azt is, hogy a szórakozni vágyó  fiatalok mindössze a nemlétező lehetőségek ellehetetlenítése ellen emelik fel  a hangjukat. Ez ugyebár nyilván szép dolog, csak ha jobban belegondolunk, a  város több olyan kulturális programoknak helyet biztosító intézménnyel is  rendelkezik, melyek programjai jó ideje már megreformálásért ordítanak. Vegyük  például a város szívében díszelgő színházat, melynek programja egy ideje már  annyira silány, hogy jómagam, mint művészetkedvelő ember, legalább két éve nem léptem át a kapuját. Remek könyvtárunk is van, ahol bármekkora  buzgalommal kerestem bizonyos kiadványokat, sehogy sem akadtam a nyomukra,  ugyanis mint kiderült, nem is tartják őket. Ez, kérem, szintén tarthatatlan  állapot! Szabadtéri demonstráció keretein belül igazán megmutathatnánk, hogy  nívós színházi előadásokra és minőségi szórakoztató irodalomra is szüksége van  a helyi fiatalságnak, nem csak a könnyűzenére meg a hepajkodásra!

Na de cinizmust, szarkazmust, iróniát és minden egyéb, negatív megnyilvánulást  félretéve: Támogatjuk egy kreatív kulturális központ létrehozását, támogatjuk  a vele járó kezdeményezéseket, ellenben nem támogatjuk az apátiát, sem pedig a  kultúra álcája mögé bújtatott, értelmetlen, építő jelleggel legkevésbé sem  bíró züllést. Szeretnénk azt, hogy ha már a szóban forgó hely létrejön, abban  az esetben egy politikailag teljes mértékben független, pusztán a kultúrára és  szórakozás oltárán áldozó komplexum legyen, mely a város minden kreatív fiataljának egyenlő esélyekkel biztosít bemutatkozási lehetőséget, és egyetlen  kis csoport sem sajátíthatja ki magának. Olyan nagy kérés lenne ez? Ugye, hogy  nem! Mi igazán szeretnénk, hogy nektek jó legyen, ellenben maradunk továbbra  is az elégedetlenség hangja, ahogyan azt tizenévesen megtanultuk és jól az  agyunkba véstük, "nyitott szemmel, fenntartással" fogadva és kezelve minden  elénk rakott ötletet.

Tovább