választás Archívum

  • Időközi választás Ostoroson

    Időközi választás Ostoroson

    Böjt László független jelölt, a jelenlegi alpolgármester nyerte az időközi választást Ostoroson. A település új polgármestere nagy aránnyal győzött, 526 szavazatot szerzett.

    Tovább

  • Közösen a fejlődő Ostorosért

    Közösen a fejlődő Ostorosért

    Olyan közösséget szeretne építeni, amelyben az emberek büszkék arra, hogy ostorosiak, nem akarnak onnan elköltözni – mondta Tietze Nándor. A Jobbik polgármesterjelöltje lakossági fórumon ismertette fejlesztési programját. A településen február 7-én tartanak időközi választást.

    Tovább

  • Szűrővizsgálatok Egerszalókon

    Szűrővizsgálatok Egerszalókon

    Szűrővizsgálatokat tartottak Egerszalókon. Dr. Tóth Katalin, aki a május 17-i időközi polgármesterválasztáson független jelöltként indul, az esetleges rejtett betegségekre és a szűrések fontosságára hívta fel a figyelmet kampányrendezvényén. A programjai között szerepel a munkahelyteremtés és a gyógyturizmus is. Elmondta, Tőgyi Gábor munkásságát szeretné folytatni.

    Tovább

  • Összefogás és fejlődés

    Összefogás és fejlődés

    Az összefogást és a fejlődést szem előtt tartva 10 pontos programot állított össze Varga István, a Fidesz-KDNP által támogatott egerszalóki független polgármesterjelölt. A Tőgyi Gábor halála miatt tartott időközi választáson induló önkormányzati képviselő, borász, többek között a gyógyturizmus fejlődését, az úthálózat bővítését tűzte ki célul.

    Tovább

  • Kognitív disszonancia – regisztráció

    Kognitív disszonancia – regisztráció

    lista.jpgGiró-Szász András a választási regisztrációról:

    "A regisztráció semmiféle korlátot nem jelent, csupán a lehetőséget biztosítja, hogy a választók elmehessenek szavazni."

    Ízlelgessük csak! Elmehessenek... Akkor ezek szerint mégiscsak van valahol egy akadály, nem?

    Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Kitekintő – lakcím, népesség, regisztráció, ráció

    Kitekintő – lakcím, népesség, regisztráció, ráció

    Hírek szerint a jegyző fogja felkeresni a választókat a regisztrációs időszakban, hogy regisztráljanak. Már ha szeretnének egyáltalán választani 2014-ben.  Rogán Antal fideszes frakcióvezető kijelentette, hogy a lakcím-nyilvántartá...

    Tovább

  • Őszi hulló kékcédulák

    Őszi hulló kékcédulák

       Nagyüzemi választási csalások lehetőségét veti fel az, ha a választási regisztráció bevezetésével párhuzamosan megszüntetik a központi lakcímnyilvántartást. A regisztráció bevezetésével teljesen kaotikussá válna a vála...

    Tovább

  • Regisztráció és együttműködés

    Regisztráció és együttműködés

    Karácsony Gergely Egerben tartott sajtótájékoztatóján és az azt követő lakossági fórumon bírálta a regisztráció bevezetését illetve részleteket árult el az Együtt 2014 Mozgalommal való együttműködés lehetőségeiről is.  Az ...

    Tovább

  • Új választókerületi határok?

    Új választókerületi határok?

    Az új országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat alapján megrajzoltuk a javasolt körzetek határát.Az ogy. képviselők száma végül 199 lesz. Marad a vegyes rendszer (tehát egyéni és listás mandátumok is leszn...

    Tovább