Egyéb Archívum

  • Nincs jobb programod a hétvégére? Menj el verekedni!

    Nincs jobb programod a hétvégére? Menj el verekedni!

    Nem elégítenek ki az irodalmi estek, a méregdrága borszalonok, a Gödör hányásbűzös aurája, vagy az elképesztően sematikus, semmitmondó fellépőkkel operáló FesztEger? Netalántán a kedvenc boltod is zárva lesz vasárnaponként az Agria Parkon belül, és nem tudsz kedvedre nézelődni, lézengeni, szórni a kemény munkával megkeresett forintjaidat? Sebaj, nincs okod a búsulásra, van ugyanis megoldás, mi találtunk neked egy kiváló programot Eger belvárosában! Idd le magad a sárga földig, és húzzál elfelé verekedni!!!4



    Rendhagyó "megemlékezés" Egerben

    Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2015. március 15-én 3 óra 30 perc körül, miszerint az egri Széchenyi úton lévő egyik vendéglátóhelyen több személy hangoskodik, verekedik.A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a vendéglátóhelyen egy egri férfi szóváltást követően többször arcon ütötte a sértettet, majd távozott.


    Olvashattuk ma délelőtt a Heves Megyei Bűnügyek Facebook oldalán a közleményt. A magyar virtus március 15.-e alkalmából kiütközni látszott, az elkövetőt pedig azóta elkapták és garázdaság alapos gyanúja ellen emeltek ellene vádat. Nos, ez így van rendjén. Az eset azonban mostanság nem egyedi, sőt, volt ennél már az elmúlt hetekben sokkal rosszabbra is példa.

    Múlthéten egy fiatal hölgy számolt be közösségi profilján arról, hogy a Széchenyi utca kellős közepén, a McDonalds épülete előtt verte öccsét majdhogynem félholtra egy maroknyi suttyó. Ez esetben nem egy egyszerű, duhajkodni vágyó panelproliról, hanem 8-10 fős, szervezett bandáról volt szó, akik az áldozattól nem tulajdonítottak el semmit, csupán brahiból, rendkívül unfair körülmények között fogták, és jól helybenhagyták. Az esetről azóta különösebb szó nem esett a sajtóban, erről arra merünk következtetni, hogy az egri rendőrkapitányság nagyon elfoglalt lehet, ugyanis még azóta sem kerítették kézre az elkövetőket. Még annak ellenére sem, hogy a Széchenyi utcában olyannyira sok térfigyelő kamera van, hogy már két kezünkön alig bírnánk megszámolni azokat.

    Nos, mi itt a szerkesztőség berkein belül tökéletesen megértjük és támogatjuk az egészséges bunkóságot bizonyos mértékig, de ami sok, az azért már mégis csak sok! A verekedés, kérem, az két férfiember között, kiegyenlített erőviszonyok között zajlik, és az ilyesféle barbár szórakozást folytató, elmebeteg hordákat reményeink szerint a sitten fogják hamarosan hajoltatni a szappanért és száraz pénisszel erőteljesen farbatoszni. Addig is, amennyiben nincs jobb programunk, ne legyünk restek! Kerekedjünk fel, nézelődjünk, és kérdezősködjünk. Ha pedig egyetlen embert is meglátunk valahol az említett szarjankók közül, ne sajnáljuk az energiát, és verjük ki belőle még a szart is! Hasonlóan járhatunk el kukákat borigató, táblákat döntögető, telefonfülkék üvegét betörő fiatalokkal szemben is. A lényeg, hogy legyünk mindig gentleman-ek, és kizárólag a párbaj fair szabályai szerint, úrias módon verjük be az orrukat, és tegyük helyre gondolkodásmódjukat!

    Kellemes, hasznosan töltött hetet kívánunk minden egyes olvasónknak!

    Tovább

  • ÜDVÖZLÜNK PATYOMKINBAN! – avagy Miújság a Széchenyi utczában? #02.

    ÜDVÖZLÜNK PATYOMKINBAN! – avagy Miújság a Széchenyi utczában? #02.


    -Hé, testvérem, figyelj már! Dobj már meg egy szál cigivel, léccives!

    Magas, tagbaszakadt, ködös tekintetű figura próbál megállítani a jól bevált dumával a Tűzoltó téri buszmegállóban. külseje rendezetlen, feje tar kopaszra nyírva. Amennyiben a tipikus „ELŐTTE – UTÁNA” drogprevenciós plakátoknak létezne egy közbülső szakaszt bemutató, a végső stádiumba történő eljutás folyamatát ábrázoló periódusuk, akkor valahogy így tudnám elképzelni az azt szemléltető képről visszaköszönő egyént. Ezt az embert cseppet sem nevezném olyan alkatnak, akit szeretnék a testvéremnek tudni, vagy úgy egyáltalán bármiféle rokoni kapcsolatot szívesen ápolnék vele.

    -Bocs, ne haragudj, nem dohányzok!

    Terelem le a pofátlanul aurámba mászó kérdést és amilyen gyorsan csak lehet, már sétálok is tovább előre betervezett útvonalamon. Egyébként is sietek, késésben vagyok egy előre régen megbeszélt, fontos találkozóról. A hátam mögül még néhány hangos, méltatlankodó kifejezést kapok kíséret gyanánt, ám ez már nem érdekel, a hitetlenkedést és a válogatott sértéseket ugyanis elnyomja a megállóba éppen beérkező helyi járati busz öblös motorzaja. Az úttesten átérve körbenézek és a látványra ami elém tárul, nem éppen mondhatnám, hogy szívderítő. 

    Amikor legutóbb gyalogszerrel tartottam hazafelé ugyanezen az útvonalon (ami ugyebár történetesen a belvárosi sétálóutca folytatása) utam során tizennégy üres ingatlant számoltam össze, köztük lakóházakat, üzlethelységeket, egy egykori orvosi rendelőt , egy teljes iskolaépületet és két, valaha szebb napokat is megélt  szórakozóhely lassú pusztulásnak átadott, szomorú maradványait. Azóta valamicskét változott a helyzet, nyílt ugyanis az egyik megszűnt kisbolt helyén egy új használtruha-üzlet, és két temetkezési vállalat is az utcába költözött, persze csak a miheztartás végett, hogy az ember mégis tudja merre jár, hol a helye. Szemetet hord a szél, málladoznak a falak, össze-vissza van firkálva ilyen-olyan kriksz-krakszokkal minden második ház oldala. Mindez alig pár méterre a Széchenyi utca elejének vidám forgatagától, ahol az éttermek kitelepült asztalainál önfeledt lengyel turisták iszogatják frissen vásárolt esernyős koktéljaikat és tömik magukba az aranyáron mért, gyorsfagyasztott alapanyagokból készült ételek íncsiklandozó kavalkádját.

    Nem vagyok én irigy, ne értsen félre senki. Legalább ennyi élményük legyen, ha már úgy döntöttek ide látogatnak, erre az egész belváros hónapok óta úgy néz ki, mintha ufótámadás érte volna, vagy legalábbis egy becsapódó meteor sújtotta katasztrófaövezet lenne. Azzal is tisztában vagyok, hogy a turizmus szép kis summát hoz a városnak minden évben, ezért is fontos a városrehabilitáció éppen zajló, idegőrlő tevékenysége, ellenben abban már nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ami jelenleg rendíthetetlenül épül és szépül az miattunk történne. Hogy majd nekünk lesz jobb egyszer ettől az egésztől.

    A tervek szerint hamarosan átadásra kerül a megújult Dobó tér, nemsokára járható lesz a hónapokig feltúrt állapotban lévő, porban fürdetett és sárban áztatott belváros. Szép lesz, steril és teljesen EU-konform. Már csak akkor lehetne modernebb, ha a néhány megmaradt barokk épületet is eltúrták volna a francba, és helyettük kaptunk volna vasbetonból felépített, üveggel és műanyaggal bevont futurisztikus falansztereket. Most már persze mindegy, a lényeg az, hogy hamarosan javarészt olyanok leszünk mi is, mint bármely más, normális európai település. Szépen, lassan (de annál biztosabban) kezdünk felzárkózni a nagybetűs Nyugathoz, belemosódunk a mindenki által áhított és ajnározott képbe, onnantól kezdve pedig nem lesz, nem lehet több problémánk. Hiszen beolvadni jó.

    Na persze azt ne várjuk, hogy majd egycsapásra javulnak az életkörülmények,  vagy épp varázsütésre több munka terem csak úgy a föld mélyéről. Ez az istenverte, lepukkant  dzsánki ugyanis ugyanígy itt áll a buszmegállóban, nyújtja felém mocskos markát, és fenyegetően vágja fejemhez, hogy nagyon jól tudja azt, hogy én valójában dohányzom, csak túlzottan sóher vagyok ahhoz, hogy adjak neki egy rohadt szál cigarettát. Pedig évekkel ezelőtt leszoktam. Habár néha elgondolkodom azon, hogy újra rá kellene gyújtani, mert itt úgyis csak megdögleni lesz érdemes lassan. Szomorú, de ez van.

    Ez az egész hely nem más, mint egy látszatbirodalom, egy modern Patyomkin Európa szívében. Szépül a belváros, épül a renomé, én meg örülhetek annak, hogy nem késelnek meg egy rohadt szál cigiért a buszmegállóban. Tavaly két ismerősömet is érte rablótámadás, az egyikőjüket innen alig háromszáz méterre verték félholtra egy sötét hajnalon, míg egy másikat a város szívében vertek fejbe a leszálló éj leple alatt. Nem baj, a lényeg az, hogy újrakövezték a Dobó teret, meg hogy van egy összképbe gyakorlatilag beilleszthetetlen, alig használt parkolóházunk a piaccsarnok tövében. Óriási szükségünk volt már rá, köszönjük szépen!

    Nem csoda, hogy fiatalok és idősebb, agilis polgárok egyaránt fejvesztve menekülnek innen. Hiába vagyunk az ország egyik legszebb, legvonzóbb , illusztris történelemmel felvértezett vidéki városkája, ha egyszerűen annyi a fontos hogy korszerűek, hogy modernek és Európa-kompatibilisek maradjunk. Hogy mégtöbb turista költse nálunk önfeledten a súlyosabbnál súlyosabb pénzösszegeket. Túl kellene végre látni a belváros álságos csillogásán és eljutni az északi lakótelep cukormázas rózsaszín festékkel bevont, rothadó betoncelláin, aztán mérlegelni, mégis mi lenne a legjobb döntés, ami talán előre mozdíthatná a valóban itt élő, lélegző, robotoló embertömeg életét és nem napról napra a bizonytalanságban dagonyáztatna tízezreket. El kellene gondolkodni, hogy valóban fontos volt-e nekünk egy steril műkővel kirakott, végletekig modernizált főtér, vagy pedig célszerűbb lenne azzal foglalkozni, hogy a fiatalok és munkaképes felnőttek minél kisebb számban hagyják el otthonukat és keltsék tovább rossz hírét lassan amúgy is meglehetősen kétes megítélésű városunknak. Mert ugyan a negatív reklám is reklám a javából, ellenben a kilátástalanság, a szegénység, meg a bűnözés egyáltalán nem jó cégér egyetlen településnek sem. Egy olyannak pedig, ami az ezerötszázas években az ország utolsó védőbástáyájának kiálthatta ki magát, meg pláne nem.

    Szórakozás Egerben? Vagy egyáltalán aggodalmak nélküli, gondtalan élet? Menj már… Örülj, ha a Tűzoltó téren bandázó rosszarcúak nem verik ki a szart is belőled azért, mert nem voltál hajlandó nekik cigit adni, mikor ők szépen kérték és még testvérükké is fogadtak… Hát hová tűnt belőled a régi, jó közösségi szellem, apám!? Ez itt az európai kultúra utolsó védőbástyája, ami réges-régen elveszett. Ez itt már évtizedek óta a nagybetűs kelet, az ország hamisan csillogó csúcsdísze, a modern idők látszat-városa. Üdvözlünk Patyomkinban, reméljük van elég pénzed, ugyanis hamarosan megújul a belváros, és lesz bőven látnivaló!

    dr.gonzo

    Tovább

  • KEDVENC EGRI FALFIRKÁINK #01.

    KEDVENC EGRI FALFIRKÁINK #01.

    fotó: https://www.facebook.com/FeketeValerSior
    A graffiti szó hallatán sokunknak vandál hülyegyerekek értelmezhetetlen kriksz-krakszai ugranak be elsőre, míg mások a modern művészet egyik fellendülőben lévő, még őszintének nevezhető ágát látják az exhibicionista fiatalok utcán, vonatokon, metrószerelvényeken vagy épp eldugott vasúti vonalak mentén elhelyezett színes, nyakatekert rajzaiban.

     Így vagy úgy tekintünk is az önkifejezés eme modern formájára, a lényeg, hogy a társadalmi felfogás a nyolcvanas évek vége-kilencvenes évek eleje óta óriásit változott, fejlődött eme urbanizálódó társadalomban elkerülhetetlenül feltűnő jelenséggel szemben, kezd szélesebb körökben elfogadottá, egyfajta művészeti szubkultúraként integrálttá válni. Sokan éppen ezért megfeledkezni látszanak arról, hogy a kilencvenes évek első fele, a nyugati utcaművészet berobbanása és elterjedése előtt miért is ragadtak annyian Neolux festékszórót, alkoholos filctollat, zsírkrétát, vagy bármi más, kezük ügyébe kerülő, nyomhagyásra alkalmas eszközt.

     Most induló sorozatunknak nem célja a bemutatni a város földalatti homályban rejtőző utcaművészeinek minőségi munkáit, de még csak a telefonfülkéken, postaládákon és megannyi egyéb felületen feltűnő kézjegyek hátrahagyóival sem kíván foglalkozni. Célja viszont megmutatni azt, hogy a véleménynyilvánítás, valamint önnön létezésünk világ felé való bizonyításának vágya az internet korában sem veszett ki az átlagemberből, és ugyebár mi más lenne legalkalmasabb fórum az önkifejezésre, ha nem az utca, ahol nap-mint-nap mindnyájan megfordulunk? 
     A modern világban, ahol már mindenki művész, és mindenkinek kijár a maga tizenöt perc hírneve, ne feledkezzünk meg azokról sem, akik tisztán, érthetően, egyfajta naiv bájjal szeretnének nekünk a névtelenség fátylába burkolózva üzenni valamit. Jöjjön hát most néhány furcsa, megmosolyogtató, figyelemfelkeltő, öncélú, vagy egyszerűen érthetetlen üzenet, az utca emberétől!



     01. AZ ELFELEDETT NEJLONZACSKÓ ESETE AZ ÉRSEKI PALOTA MÖGÖTT


    Kedves barátunk nyilván roppant frusztrált lehetett az este korábbi óráiban történt események miatt, hiszen ahol éppen járt, ott kapta elő zsebéből fekete tintával töltött filctollát, hogy megossza a nagyvilággal, mily' szerencsétlenül is járt ama bizonyos nejlonzsákkal. Érdemes megfigyelni a homéroszi mondatot kezdő "E" szócskát, melynek köszönhetően akkor is behatárolhatnánk, hogy a kép Eger gyönyörű városában (vagy környékén) készült, ha fogalmunk sem lenne arról, hogy a felirat az érseki palota hátsó bejárata felé található.


    02. KLASSZIKUS FIGYELMEZTETÉS A VIADUKT PILLÉRÉN

    Volt idő, mikor a környéken lakók figyelmét valóban fel kellett arra hívni, hogy ne végezzék nagydolgukat a híd robosztus betonpilléreinek lábánál, és hát ha nem volt más módszer, a rendszerető lakó gerillaakcióba kezdett, s jómaga próbálta beleverni a tisztaságra kevésbé érzékeny társai fejébe azt, hogy mit illik, s mit nem szabad. Ehhez nem is volt másra szüksége, mint egy pár méterrel odébb fillérekért megvásárolható, Neolux márkájú festékszóróra, s máris úgy érezhette, tett valamit a társadalom jó útra térítésének érdekében. Egyfajta lakótelepi szuperhősről van tehát jelen esetben szó, akinek kilétét lassan több, mint húsz éve homály fedi, de egy biztos: Maga után hátrahagyott, társadalmi jócselekedetére méltán lehet büszke, hiszen mióta eme ikonikussá vált felirat a hidat a magasba emelő betonlábak egyikét ékesíti, azóta valóban kevesebben piszkítottak a viadukt alá! 








      03. ÁLLATIAS ÖSZTÖNÖK KINYILVÁNÍTÁSA EGY ROMHÁZ BELSEJÉBEN

    Az egykor a vasútállomás épületével szemben álló, mára javarészt lerombolt, egykori borkombinát épületének egyik elhagyatott helyiségében leltünk eme roppant őszinte kinyilatkoztatásra. Csak a legjobbakat tudjuk kívánni a vágyait falra applikáló művésznek, és tiszta szívünkből reméljük, hogy azóta sikerült véghez vinnie a hőn áhított cselekvéssort!

    04. GENNYTURMIX A PUSZTASÁGBAN

    Persze nem csak a város szívében találkozni az önkifejezés vágyának túlcsordulásával küszködő személyek munkáival. Itt van ez a remek kis kép, egyenesen a semmi közepéről, egy vasúti híd oldaláról. Ha többet szeretnétek róla megtudni, IDE KATTINTVA találtok még fotókat, és egy rövid leírást












     05. IJESZTŐ JÓTANÁCS A VIADUKT OLDALÁN

    "SZIVÉT ÓVATOSSAN VEDD KI!" Habár a helyesírás nem tökéletes, az üzenet mégis ijesztő (pláne azt tekintve, hogy egy ködös, ittas éjszakán hazafelé sétálva fedeztem fel a viadukt eldugottabb oldalán) és kissé elgondolkodtató. Kinek a szívét? Miért? És mióta lehet ez ott, kérem? MI FOLYIK AZ ÉSZAKI LAKÓTELEP KAPUJÁNÁL!? Válaszokat követelünk!
















    06. ERŐSZAKRA VALÓ FELHÍVÁS A MEGBOLDOGULT EGRIX KLUBBAN

    Mai, modern, szabadszájú társadalmunkban oly nehéz már felforgatónak nevezhető, megbotránkoztatónak tartott szlogeneket festeni a falakra. Kit ráz már meg egy jó kis anarchiázás? Ki a francot érdekel az egyház gyalázása? Ezt csinálja mindegyik útszéli hülye, kérem! Művészünk azonban itt nagyon jól belenyúlt a sűrűjébe, és kiválóan alkalmazta a sokkolás eszközét! Persze a helyesírás ez esetben sem az igazi... Illetve úgy fogalmaznék, nem teljes mértékben tisztázott, az alkotó mire is gondolt a falra vitel közben. "Nőverés"-re, mint "a gyengébbik nemhez (elnézést a politikailag inkorrekt kifejezésért...) tartozó személy bántalmazására" vagy épp "nő verés"-re, mint..., hát, úgy nem is igazán tudom... Ez persze nyilván puszta művészi árnyaltság, mely által az alkotó gondolkodásra készteti a művét szemlélő érdeklődőt. Tömény zsenialitás!
    Azonban sajnos egyike azon kiváló munkáknak, melyeket élőben már nem valószínű, hogy meg lehet tekinteni.

    07. LAKÓTELEPI ŐSZINTESÉG

    Ukrán válság? Szíriai öldöklés? Lángoló Argentína, éhező négerek? Érdekli a fenét! A kisembernek is lehet véleménye, az ő életére jóval nagyobb hatást gyakorló dolgokról, kérem. "A felvonó a lépcsõházban javításra szorul, A szomszéd lánya szemtelen, a jobboldal meg nyomul!"

    08. A RAJONGÓ


    Emlékszünk esetleg a '75-ös, ifjúsági film, a Le a Cipővel! klasszikus firkájára? "Gazsi bácsi lótetű!", hirdette a felirat. Ezzel ellentétben pedig...

    09. SZÍVSZORÍTÓ VALLOMÁS

    Gyönyörű, példás lezárása egy lakótelepi kapcsolatnak. Kedves ex-miniszterelnökünk sem mondhatta volna ki szebben a végszót.
    10. SZEMÉLYES KEDVENCEM

    Ukrán válság és szolidaritás ide vagy oda, úgy látszik, észak-keleti szomszédainkkal a kilencvenes évek elején azért nem volt annyira felhőtlen a viszony. A tarajos fejjel együtt zseniális, amennyiben nem létezik (vagy létezett valaha) ilyen néven punkzenekar, követelem, hogy valaki azonnal alapítsa meg velem!
    A fotót egyébként a Volán telep falánál készült, ami (tudtunkkal) a kilencvenes évek végéig mint graffiti legálfal is üzemelt, azonban egy ideje csak ilyen, és ehhez hasonló csemegéket találni rajta.

     

     
     SOROZATUNKAT HAMAROSAN FOLYTATJUK!

    Amennyiben bárki szeretne Eger bel- vagy külterületén található firkát küldeni számunkra, tegye meg komment vagy e-mail formájában (bradleybuddy@gmail.com), és mi forrásmegjelöléssel megjelentetjük. Mára lefestett, lekopott, elfeledett feliratok is jöhetnek!

     (Jelen összeállítás képeinek gyűjtésében a Nép Hangja csapata volt segítségünkre)

    Tovább

  • Csakazértis FasztEger!

    Csakazértis FasztEger!

    Nyilván mindnyájan értesültetek a múlthét folyamán arról a remek hírről, mely szerint FesztEger néven (mily' ötletes, mily' eredeti!) új zenei fesztivál indul kis városunkban. Miről is van szó pontosan?


     Nos, igazából mi sem tudjuk... FesztEger, Csakazértis zene! olvashatjuk ugyanis a hangzatos címet az egriprogramok.hu fesztivált beharangozó írásában, ám a "cikk" még vajmi keveset tudat magáról a kezdeményezésről.
     Egyelőre mindössze annyi nyilvános, hogy az első, háromnapos megmozdulás már alig két hónap múlva, idén május közepén esedékes, egy egri szervezőcsapat, valamint (ha az információmorzsákból összerakott következtetéseink helyesek) a Szigetes Gerenday "hetijegyetötvenezerértacsórómagyarfiatalnak" Károly jóvoltából.

    A valószínűsíthetően csillagászati költségvetés mellett az események már csinos, visszaszámlálós honlapja is van, egy valami azonban hiányzik, az pedig nem más, mint maga a program. Nos, kíváncsian várjuk a fejleményeket!
     Vajon hány elcsépelt, ezerszer hallott magyar előadó fogja tiszteletét tenni városkánkban? Hány, ezer éve lejárt "külföldi húzónév" vezeti meg a "minőségi muzsikára" fogékony, "kultúraszomjas" közönséget?
    Hány csókos "feltörekvő underground" előadó kap majd esélyt a fellépésre haverságból, vagy ezért-azért cserébe? És persze mindezért milyen zsíros összegeket kíván legombolni az "egri fiatalok" pénztárcájából a kultúrmaffia?

      A későbbiek során készítünk egy fesztiválbingós játékot, melyben az összes olyan előadót feltüntetjük, akiknek a megjelenésére az alábbi paramétereknek megfelelően számítunk. Amint nyilvánosságra kerül a program, lehet ikszelgetni a jobbnál jobb, frissebbnél frissebb művészneveket, és izgulni, ki nyeri meg a fődíjat!

     Egyébiránt az eseményhez beharangozó plakát és helyszín már van (hol máshol, mint az überdrága, extrém  módon túlértékelt Bolykinál?), tűkön ülve várjuk a többit!

    Ivan Ivanovics Maszopszkij

    Tovább

  • Mi újság a Dohánygyárral?

    Mi újság a Dohánygyárral?

    Nyilván mindnyájan emlékszünk még a nyár elején lezajlott, meglehetősen nagy port kavart kultúrbalhéra, melynek során látszólag két fél, az egri fiatalok és az egri városvezetés álltak szemben egymással és vívták meg véres csatájukat. Bátor, eltökélt, céljaikért életüket is feláldozni képes ifjú lázadók, szemben az unalmas, szürke, öltönyös emberek tömegével, akiknek célja, hogy elvegyenek tőlük mindent, ami csak egy kicsit is boldogabbá varázsolhatná az életet eme szürke, poros kis városkában számukra. Lángoló utcák, felborogatott kukák, kövekkel bevert kirakatok, együtt skandált jelszavak. Ja, hogy nem is így történt?
      
    "Az egri Agria Park bevásárlóközpont egyik épületében, az egykori Dohánygyár volt igazgatósági épületében hamarosan megnyitjuk a város új és izgalmas kreatív kulturális központját. A Dohánygyárban zenészeknek próbatermet, művészeknek műtermet biztosítunk. Az épületben kialakítunk egy klubot, ahol koncertek, előadások, kulturális események lesznek. A Dohánygyárban egy jó kis kávézó/kocsma is helyet kap majd." 
      Ez a lelkesítő bemutatkozás olvasható még ma is a kútba fúlt kulturális központ számára létrehozott facebook oldalon

    A szöveg különösen szívet melengetően és reménykeltően hangzott még az idei év tavaszán, ám mint azt  mindnyájan tudjuk,  a dolgok  a bíztató kezdetek után pusztán pár hét leforgása alatt kellemetlen fordulatot vettek.
    "Egerben a helyi fiatalok nagyot álmodtak, egy helyi művészeti és kreatív-inkubátorházat a város díjnyertes plázájának egyik kihasználatlan épületében. Csakhogy úgy tűnik, a helyi önkormányzat belecsap egy magáncég és egy egyesület által már szinte megállapodott kulturális fejlesztésbe. Emiatt pedig jelen állás szerint mégsem valósul meg Egerben a Dohánygyár Kreatív Kulturális Központ."
     Olvasható a Dohánygyár számára létrehozott facebook oldal megszületése után alig pár héttel később a koncertblog nevezetű oldal által megjelentetett cikkben

     Az ügy természetesen óriási port kavart, az incidensről cikkezett az összes helyi sajtótermék, országos szinten pedig a hvg.hu is lehozott egy rövidebb írást a témában. A kedélyek erősen felkorbácsolódtak, úgy tűnt, a fiatalokat összekovácsolja az unalom és szürkeség elleni tenni kívánás ereje. Háborogtak, tüntettek, aktívnak látszottak.

    A legnagyobb kétségbeesés közepette a Dohánygyár projekt, mint alig pár héttel később kiderült, mégis zöld utat kapott, a városvezetés valamiért meggondolta magát, és addigi terveit megváltoztatva mégsem költöztette irodáit a korábban elképzelt helyre, ám erről meglepő módon bizonyos sajtóorgánumok elfelejtettek cikkezni..
     "Csapataink tárgyalásban állnak az Agria Park vezetőségével, és kijelenthetjük, hogy a mai megbeszélés eredményes volt és bizakodásra ad okot. Az Agria Park továbbra is a korábbi feltételek mentén gondolkodik és nyitott az együttműködésre. Az Önkormányzat részéről is pozitív üzenet jött. Most már - úgy néz ki - elkezdhetünk komolyan melózni a Dohánygyár Kreatív Kulturális Központ megvalósításán. Végre." 
     Olvashattuk június hetedikén, azaz lassan négy hónapja a hivatalos facebook oldalon, ám azóta semmi hír. Csend van.

    Az egri fiatalok egyetlen darab békés tüntetés után, amely jobban hasonlított egy kerti partyra, mintsem elégedetlenséget kifejező megmozdulásra, feladták a harcot, és belenyugodtak abba, hogy ebben a városban úgysem lesz soha semmi, mert itt a szemét fasiszta vezetés ellehetetlenít mindent. Az persze egyikőjüknek sem fordult meg a fejében, hogy tegyen valami érdemlegeset, próbáljon cselekedni, és a közösségi oldalak virtuális mocsarán kívül is hallassa a hangját. Hiszen elmenni egyszerűbb. Megannyi fórumon olvastam az "ez egy szar hely, el kell takarodni" és "Egerben a fű se nő" jellegű hozzászólásokat és be kell valljam, kissé fáj a szívem.
    Fáj, mert ez a generáció képtelen tenni magáért bármit is. Az egyetlen békés tüntetést is a seggük alá kellett pakolni, hogy elmehessenek, átbulizhassanak egy délutánt, majd pedig mikor a templom tornya elüti a tíz órát annak rendje és módja szerint hazamessenek, és mielőtt az anyuci által megvetett, puha ágyban aludnának egyet, azért még hőbörögjenek egy sort az interneten és  a hibákat legkisebb mennyiségben sem magukra vállalva mutogassanak, mindig, szigorúan a másikra. Mert ők sosem hibásak.

     És van is ebben valami... Hiszen aki nem tesz semmit, azt hibáztatni sem lehet, ám nagy valószínűséggel változtatni sem fog a dolgok menetén soha.
     Na de nem baj.... Megszökni még mindig egyszerűbb, mint megszokni, hiszen napjainkban már demokrácia működik, a határok nyitva állnak, a megteremtett jólét pedig már csak egy karnyújtásnyira van tőlünk. És mennyivel egyszerűbb kinyújtani a karunkat aztán pedig letépni a gyümölcsöt, mint magot ültetni, fát nevelni, majd élvezni a saját termést. Mert itt minden szar. Nyilván Dobóék is így gondolták 1552-ben, nem?...

    Sajnáljuk, hogy a kulturális központ terve füstbe ment, habár, mi előre láttuk ezt. Mindössze arra lennék kíváncsiak, miért történt így, ahogy? Mi lesz a jövőben? Mi újság a Dohánygyárral, és azokkal az óriási hangú fiatalokkal, akik látszólag kreatívok, lelkesek, ám valójában csak a sült galamb szájukba történő pottyanására várnak? Miért nem lángol a városháza, miért nem készülnek a szamizdat kiadványok és miért nem zajlanak a földalatti rendezvények?

    Ja, mert ahhoz meg kellene mozdítani a kisujjunkat...


    dr. gonzo


    Tovább

  • "Költözzön el Egerből!" PÁLYÁZAT! második rész

    "Költözzön el Egerből!" PÁLYÁZAT! második rész

    Unalmas kispolgár Ön, aki semmi másra nem vágyik minthogy dolgozhasson? Többgyermekes
    családapa, akinek szerettei ellátása, utódai boldogságának biztosítása a legfontosabb? Maradi, műkedvelő bigott talán, akinek városunk barokk jellege többet nyújt a megújuló, modern építményeknél? Netalántán minőségi szórakozásra áhítozó fiatal, aki többre vágyik annál, minthogy hetente egyszer diszkóba menjen, majd  fejét legális és illegális tudatmódosító szerek garmadával teletömve a hazaúton jól összetörjön valamit? Egy csepp sorsközösséget sem érez az utcasarkokon dohányárut kéregető, agresszív beavatkozástól sem visszariadó, munkakerülő ifjakkal?

    Ebben az esetben sajnálattal kell közölnünk, hogy a Jóisten akarata által rossz városba született... De ne csüggedjen, van megoldás!

    KÖLTÖZZÖN EL EGERBŐL!

    Ösztöndíjas programunk keretein belül lehetősége nyílik az ország legcsodálatosabb helyeinek meglátogatására! Éljen a méltán híres dalban egyenesen csodálatosnak aposztrofált fővárosunk legmenőbb, leg élet- és húgyszagúbb kerületeiben, ahol fekete és fehér, szegény és még szegényebb kart karba öltve verik agyon vagy késelik meg egymást! Robotoljon valamelyik méltán híres, nagylelkű multinacionális vállalat alkalmazottjaként napi tizenkét órában! Haljon éhen máshol, hiszen itt nem illik a városképbe!

    Vagy talán igazi nagyravágyó álmodozó Ön, aki nem elégszik meg a gyönyörű hazánk által tálcán felkínált lehetőségekkel? Ebben az esetben is van megoldás, hiszen programunk igazi külföldi körutazást szervez a számára! Csak egy lépés választja el Önt és családját minden magyar honpolgár dédelgetett álmától, a karriertől egy osztrák étterem konyháján, vagy épp egy londoni szálloda karbantartói fülkéjében, partvisok és felmosórongyok közt! Amennyiben úgy érzi, felhívásunk felkeltette érdeklődését, s a fentebb megfogalmazott követelményeknek Ön tökéletesen megfelel, ne habozzon! Nincs más teendője, mint megosztani eme írást ismerőseivel pár elmés mondat társaságában, melyből láthatjuk, mennyire maradi kispolgár, gondos édesapa, vagy épp szofisztikált fiatal ön, és máris nyerhet!

    A nyeremény összege magába foglalja az utazás (duplán) visszatérítendő árát, egy kedélyes seggberúgást, néhány kellemetlen mondatot, és két fővárosi import bloggert, akik az Ön véren és verejtéken termett adóból írnak kedélyes zagyvaságokat dübörögve fejlődő városkánk nyugatot meghazudtoló haladásáról és virágzásáról!

    Ne habozzon hát! Csodás alku ez, mellyel mindenki jól jár!
    Ön is, Mi is, nem utolsó sorban pedig a városunkat elözönleni kívánó, pénzes seggfejek, akik cseppet sem törődnek a hétköznapi életet élő honpolgár legkevésbé sem érdekes sorsával! A lehetőség adott, éljen hát vele!

    KÖLTÖZZÖN EL EGERBŐL!

    Tovább

  • "Költözzön el Egerből!" PÁLYÁZAT! első rész

    "Költözzön el Egerből!" PÁLYÁZAT! első rész

    Formabontó, öntudatos lázadó-e ön? Hiszi-e, hogy kicsinyes, sekélyes ötletei és tervei egyediek, kreatívak, nyomot hagyhatnak a történelem megállíthatatlan folyásán? Hiszi-e, hogy nem a valódi tehetség tökéletes hiánya, hanem pusztán Eger városának álmos, fáradt, kispolgári levegője gátolja a kiteljesedésben, a hírnév megszerzésében? Talán többre is tartja önnönmagát százaknál, ezreknél, tízezreknél, teljes mértékben alaptalanul?



    Lelt már kéjes örömöt, érzett már perverz kielégülést szülőföldje ostorozása, köpködése közben? Érezte úgy, mintha az aljas kispolgárok idejétmúlt normái valósággal megbéklyóznák? Az éjszakai pihenés iránti, érthetetlen vágyakozás, a tisztaság és a rend szeretete, a letűnt korok nagy alkotóinak s alkotásainak tisztelete? Mindezek mellé még az aktív cselekvés tökéletes hiánya sem áll öntől távol? Embertársai meg persze mindezért kiközösítik, megvetik, kinézik önt abból a közegből, ahová a mi Urunk minden jóakaratát összeguberálva lepottyantotta még sok évvel ezelőtt, ugye?

    Amennyiben igen, mostantól nem kell aggódnia! Soha többé nem fog kisebbségi érzéstől szenvedni, kiközösítéstől rettegni, nem kell tovább tűrnie a megaláztatásokat, s mi több: ujját sem kell mozdítania azért, hogy bármi is változzon! Ugyanis van egyszerűbb megoldás!

    KÖLTÖZZÖN EL EGERBŐL!


    Ösztöndíjas programunk megannyi, szebbnél szebb, remeknél is remekebb történelmi városka vendégszeretetét kínálja a távozni vágyó fiataloknak s időseknek egyaránt!
    Fedezze fel az Ózd és Salgótarján által kínált szórakozási lehetőségeket, élvezze a közbiztonság kifogástalan mivoltát, járja körbe az őket körülvevő, festői települések sokaságát! Kalandozzon Gyöngyös vagy épp Hatvan történelmi belvárosában, tekintse meg Mátészalka korunkat meghazudtoló fejlődését! S ha mindezt kevésnek találná, látogassa meg Európa egyik legnagyobb olvasztótégelyét, az otthonos vizeletszaggal átitatott, mocsoktól csöpögő, identitászavarban szenvedő, egykoron csodálatos Budapestet, a nagybetűs NYUGAT ugródeszkáját, ahonnan már igazán csak egy lépésre van minden magyar honpolgár dédelgetett álma, a karrier egy osztrák étterem konyháján, vagy épp egy londoni szálloda karbantartói fülkéjében, partvisok és felmosórongyok közt.

    Amennyiben úgy érzi, felhívásunk felkeltette érdeklődését, s a fentebb megfogalmazott követelményeknek ön tökéletesen megfelel, ne habozzon! Nincs más teendője, mint megosztani eme írást ismerőseivel pár elmés mondat társaságában, melyből láthatjuk, mekkora felvilágosult lázadó is ön (pl. "Fúj, ez a város geci, el kell innen menni azonnal bazmeg!!!") és mi azon nyomban elkönyveljük önt egy igazi seggfejnek, aztán már mehet is Isten hírével!

    Csodás alku, s mindenki jól jár!
    Ön is, Mi is, nem utolsó sorban pedig a szebb napjait visszasíró, hazánkat támadó idegenek hadjáratától végsőkig védő, utolsó végvár, Eger városa!
    Ne habozzon hát!


    KÖLTÖZZÖN EL EGERBŐL!

    Tovább

  • Dohánygyár

    Dohánygyár

    (I. rész - Pár gondolat, előszó a pénteki tüntihez)

    Többen kérdezték, hogy ha már elméletileg nem is virul, de legalább él az  oldal, miért nem adunk hírt a jelenleg is folyamatban lévő, Dohánygyár  nevezetű kulturális központ létrehozása kapcsán felmerült hercehurcáról.  Minket leszámítva ugyanis eme ügytől harsog az egri sajtó minden egyes  orgánuma, erről cikkez boldog boldogtalan, ezt beszélik talán még a piacról  teli kosárral hazafelé siető, kisnyugdíjból élő nagymamák is egymás közt,  fejüket rosszallóan csóválva és jajgatva.


    Vádolták is eme hiányosság miatt  csapatunkat mezei lustasággal, felmerültek a fideszközeliség aljas rágalmai és  nem utolsó sorban egyszerűen bélyegeztek minket undorító, elitista  pöcsfejeknek. Nos kérem, meg kell nyugtatnom a nem túl népes olvasótábor  minden egyes tagját, hogy eme vádpontok mindegyike alaptalan, leszámítva talán  az utolsót, ámbár ez zavar minket a legkevésbé.

    Nincs itt kérem arról szó, hogy bármiféle ellenérzéssel viseltetnénk ama  ötlettel kapcsolatban, mely szerint a tizennégy és harminc év közti egri (és  Eger környéki) lakosságnak csakúgy szüksége van egy olyan helyre ahol  összeülhet, beszélgethet, kiélheti kreatív hajlamait és kieresztheti a gőzt,  mint ahogyan szüksége van a városvezetést képviselő, öltönyös hullarablóknak a  drága borospincékre és átlag lakosok számára megfizethetetlen éttermekre.  Fiatalnak és kreatívnak lenni egyszerre talán a legjobb dolog a világon, ha  pedig támogatják is benne az embert, hát a határ a csillagos ég. Arról sincs  szó, hogy különösebb szimpátiával viseltetnénk Eger város vezetősége iránt,  hiszen lássuk be, ez mégiscsak nevetséges lenne részünkről. Azonban ha  megengedik, nagy vonalakban összefoglalnám az üggyel kapcsolatban, gondolkodó  egri fiatalként agyamban megfogant, apró, ám azért mégis aggasztó kételyek  rövid listáját.

    Kezdjük az elején. Lelkesnek lenni ugyebár remek dolog, csak mint megannyi  mást, kicsiny otthonunkban már azt is megszokhattuk, hogy minden csoda három  napig tart, az átlag egri fiatal lelkesedése vadul lobogó máglyából  meglehetősen hamar csap át hamuban szunnyadó, kialudni készülő parázzsá az  esetek többségében. Ahogyan remekül működtek pár évig az általuk sűrűn  látogatott szórakozóhelyek, olyan ütemben le is lettek amortizálva, egyenes  arányosságban romlott a minőségük és csökkent a látogatók szellemi  színvonalának és igényességének egyébként kezdetekkor talán nívósnak is  nevezhető mércéje. Ezzel az egésszel célzok arra, hogy szép dolog valamiért  kiállni, valamiért harcolni, csak aztán ha elérjük célunkat, foglalkozni is  kell a munka learatott gyümölcsével, nem pedig egyszerűen hagyni megrohadni.  Egy olyan hely fenntartásához, amely a fiatalság minden rétegét megpróbálja  szórakoztatni és kultúrával lekötni, nem éppen lehet a semmiből fenntartani.  Szarból mondhatni nehéz várat építeni, ám a világtörténelem során már nem egy  embernek sikerült, ellenben ha jól belegondolunk, a semmiből azért mégiscsak  lehetetlen.

    Másodsorban gondoljunk az egykor volt Ifjúsági Házra, melynek (belsős  információink szerint) pótlására szolgálna az Agria Park területén  elhelyezkedő irodaépületbe tervezett Dohánygyár. Előbb említett intézménnyel  kapcsolatban emlékeim száma meglehetősen csekély, habár ha visszagondolok,  jártam ott a tizenakárhány év alatt úgy két kiállításon meg három koncerten.  Meg a büféjükben is ettem egyszer-kétszer valami fasza dolgot. Nem túl sok.  Valljuk be, a megboldogult "szórakoztatókomplexum" meglehetősen sekélyes  kulturálódási lehetőséget biztosított fennállásának utolsó éveiben, és éppen  ezért, engem a Dohánygyár ügye is aggaszt kissé. Pláne amiatt, hogy az  javarészt a koncertlátogató "underground" arcok próbálnak kiállni mellette,  ami ugyebár sokakat arra enged következtetni, hogy a Dohánygyár, mint  kulturális közeg, leginkább az olyan helyekre fog emlékeztetni, ahol  mindenféle remek underground koncerteket lehet összehozni, el lehet majd  kerülni a belépő kifizetését és össze-vissza lehet locsolni a kannásbort.  Pedig nem.

    Undergroundot építeni ugyanis állami pénzből és támogatásból nem lehet.  Szürreális lenne, mondhatni olyan, mint amikor valaki a békéért bombáz, vagy  épp (elnézést a kifejezésért) szüzességért baszik. Nyilvánvalóan szép és  dicséretes egy olyan hely ötlete, ami teret biztosít a fiatalok kulturált  szórakozásához és kreativitásuk kiteljesedéséhez, és nyilvánvalóan szükség is  van rá. Ellenben  rettentően szánalmasnak tartjuk azokat a "forradalmár"  elemeket, akik az interneten hőbörögnek azért, mert állambácsi csatlósai  megvétózták a lázadási lehetőségeiket, és a város pocskondiázásával,  elhagyásra történő buzdításával töltik minden idejüket. Nekik mindössze annyit  üzennénk, hogy a lehetőség adott. Poros pincéjüket, padlásaikat, telküket  takarítsák ki, és szervezzenek bejelentetlen, illegális koncerteket.  Ordibálják az utcákon csapatostól vonulva, hogy "Kézigránát kell!", meg hogy  "Mindenki tetű!", mint ahogyan azt képes volt az előttük felnőtt generáció is  megtenni minden tiltás ellenére. Hallassák a hangjukat, és ne pusztán a  közösségi oldalak és fórumok árnyékvilágában, meg előre bejelentett  demonstrációk keretein belül. Legyen bennük valami tökösség, ha már fasza  gyerekeknek bélyegezték magukat. Meglehet, hogy a város rendfenntartó szervei  kevésbé fogják ezt jó szemmel nézni, ám legalább lesz tétje a dolgoknak. Lesz  miért lázadni. És akkor talán a városvezetés is jobban átgondolja, hogy  akarja-e a fölösleges hepajkodást, vagy inkább segítő kezet nyújt.

    Végezetül pedig, ha nem csak a szélsőséges "underground arcok" táborát vesszük  figyelembe, meglehetősen furcsának tartjuk azt is, hogy a szórakozni vágyó  fiatalok mindössze a nemlétező lehetőségek ellehetetlenítése ellen emelik fel  a hangjukat. Ez ugyebár nyilván szép dolog, csak ha jobban belegondolunk, a  város több olyan kulturális programoknak helyet biztosító intézménnyel is  rendelkezik, melyek programjai jó ideje már megreformálásért ordítanak. Vegyük  például a város szívében díszelgő színházat, melynek programja egy ideje már  annyira silány, hogy jómagam, mint művészetkedvelő ember, legalább két éve nem léptem át a kapuját. Remek könyvtárunk is van, ahol bármekkora  buzgalommal kerestem bizonyos kiadványokat, sehogy sem akadtam a nyomukra,  ugyanis mint kiderült, nem is tartják őket. Ez, kérem, szintén tarthatatlan  állapot! Szabadtéri demonstráció keretein belül igazán megmutathatnánk, hogy  nívós színházi előadásokra és minőségi szórakoztató irodalomra is szüksége van  a helyi fiatalságnak, nem csak a könnyűzenére meg a hepajkodásra!

    Na de cinizmust, szarkazmust, iróniát és minden egyéb, negatív megnyilvánulást  félretéve: Támogatjuk egy kreatív kulturális központ létrehozását, támogatjuk  a vele járó kezdeményezéseket, ellenben nem támogatjuk az apátiát, sem pedig a  kultúra álcája mögé bújtatott, értelmetlen, építő jelleggel legkevésbé sem  bíró züllést. Szeretnénk azt, hogy ha már a szóban forgó hely létrejön, abban  az esetben egy politikailag teljes mértékben független, pusztán a kultúrára és  szórakozás oltárán áldozó komplexum legyen, mely a város minden kreatív fiataljának egyenlő esélyekkel biztosít bemutatkozási lehetőséget, és egyetlen  kis csoport sem sajátíthatja ki magának. Olyan nagy kérés lenne ez? Ugye, hogy  nem! Mi igazán szeretnénk, hogy nektek jó legyen, ellenben maradunk továbbra  is az elégedetlenség hangja, ahogyan azt tizenévesen megtanultuk és jól az  agyunkba véstük, "nyitott szemmel, fenntartással" fogadva és kezelve minden  elénk rakott ötletet.

    dr.gonzo

    Egyébként lesz holnap egy ilyen megmozdulás, amiről ha tehetjük, tudósítani fogunk: kreatív kulturális központ a Dobó téren (habár a fejlécben szereplő, "minőségi rétegzene" kitételnél nyilván kíváncsiak leszünk arra, mégis ki dönt arról, hogy mi számít minőséginek - a szerk.)

    Tovább

  • Orális szex az Agria Volán járatain

    Orális szex az Agria Volán járatain

    avagy szopassuk mégjobban az utasokat

    Huzamosabb idejű, a fővárosban történő tartózkodásom alatt megszoktam, hogy a közlekedésnek bizony ára van. Éppen ezért nem is vásároltam soha vonaljegyet. Természetesen nem mondom, hogy ebből kifolyólag nem adódott semmilyen jellegű problémám, na de itt persze pusztán apró-cseprő dolgokra kell gondolni. Például jegy és bérlet teljes hiánya végett a metróvonalakat nem vehettem igénybe, így az általam meghatározott célállomásra minden esetben a földalatti közlekedés kiszűrésével kellett eljutnom. Azonban szerencsére útvonalaim megtervezésében ilyen esetekben kiváló segítséget nyújtott a bliccelők egyik remek segédeszköze, a BKV Zrt. útvonalkészítő alkalmazása. Felszíni tömegközlekedési jűrművel történő utazás esetén semmi másra nem kellett figyelnem, kizárólag a megállóban álldogáló, rikító színű láthatósági mellényt viselő alakokra, s ha észrevettem egyet-kettőt ezekből a roppant kellemetlen személyekből, hát semmi más dolgom nem volt, mint komótosan leszállni az adott megállóban és megvárni a következő járat érkezését.

    Mindezen magánjellegű információk megosztásával arra szeretnék kilyukadni, hogy a háromszázhúsz forintos jegyárat már Budapesten is irreálisan drágának tartottam, pedig ott Egerhez képest elég jelentős távolságok vannak, ráadásul ötpercenként indul busz a város minden pontjára, jár villamos, jár troli, HÉV, na meg metró és az éjszakai közlekedést már ugye ne is említsük. Ehhez mérten tehát miért ne találjam drágának az itthoni, háromszáz forintos jegyárat? Mit is kapok eme pénzösszegért cserébe, melyet akár egy korsó sörre is költhetnék egy barátaimmal töltött, kedélyes este folyamán ahelyett, hogy a beépített légkondicionálást teljes mértékben mellőző, koszos és büdös Volán járatokon nyomorogjak az ingyen utazó, szatyrukban hordós káposztát, fokhagymás kolbászt vagy épp hatnapos tetemeket szállító nyugdíjas hölgyek közt?

    Egyszerű a válasz: A nagy semmit és talán még annál is jóval kevesebbet. Nem elég ugyanis,hogy az év eleji menetrend-módosítással több, hasznos járatot is véglegesen töröltek, vagy ritkították közleledésüket, az Agria Volán Zrt. a tanév végének elérkeztével arra hivatkozva, hogy csökken az utasforgalom, még több járat megszüntetését helyezte kilátásba. Joggal, gondolhatnánk, hiszen ha nincs utas, minek az a sok busz? Sajnos mint potenciális busszal közlekedő csóró, a "nincs utas" kitételnek nap mint nap az ellenkezőjét tapasztalom. Ráadásul a hétköznap délelőttök folyamán nem elég az átlagos nyomorgás, a Volán mintha direkt orális szexre is akarná kényszeríteni az egyszeri, utazásért súlyos összegeket fizető állampolgárt, a délutáni vagy esti forgalomban javában közlekedő, nagyobbnál nagyobb csuklós járatok helyett, valami érthetelten oknál fogva előszeretettel alkalmaz fele akkora, csukló nélküli verziókat. Ami télen sem kellemes, nyáron pedig egyértelműen maga a pokol.

    Persze távol álljon tőlem az egyszerű proli mindennapos hőbörgése. Hogy büdös van, hogy meleg van, hogy kevés a járat, sok a nyugdíjas, tahók az ellenőrök és náluk is nagyobb tahók a buszsofőrök. Tahóság témakörében az utasokat sem kell ám félteni, de ez már egy másik történet. Én mindössze egyetlen dologra lennék kíváncsi: Miért háromszáz forint a buszjegy egy olyan városban, ahol tulajdonképpen nincsenek igazi távolságok, ahol a buszjáratok száma egyre csökken, és ahol igazából az összes ellenőrt ki lehetne rúgni a fenébe, ugyanis évek óta kizárólag érvényes bérlet vagy jegy felmutatásával lehet a járművekre felszállni? Hová megy ez a pénz?

    Na de mindegy is, hiszen úgysem fogok választ kapni soha. Na meg amúgy is érvénytelen bérlettel utazok már legalább három éve...

    Tovább

  • Urbán Folklór

    Urbán Folklór

     (az eredeti cikk a Mocskos Hudini blogon jelent meg, 2010.-ben)

    Gyakran indulok itthonról hosszú sétára a délután vagy az este folyamán, csak úgy puszta élvezetre való törekvéstől vezérelve. Hamarosan ismét így fogok tenni. Itt a külváros kiskertekbe csomagolt nyugalmában még annyit sem tud magával kezdeni az ember hétköznap esténként, mint valahol egészen máshol.. Meg hát egy kis mozgás sohasem árt, egyébként is lélekemelő és egészséges dolog. Ma pedig különösen foglalkoztat valami.


    "Ez a város létező probléma."

    Ezt, az első ránézésre értelmetlennek tűnő sort találtam a minap girbe-gurba vonalakkal a jegyzetfüzetembe firkantva, és tulajdonképpen csak sejteni tudom, hogy miért is írhattam fel pár nappal ezelőtt. A pontos okon tűnődtem, mikor is hirtelen arra gondoltam, hogy ha már ott van, valamit akár ki is lehetne belőle hozni. Elkezdtem kibogozni gondolatmenetem kusza szálait, és így jutottam el egészen mai témánkig, a városrehabilitációig, a Panel Programig, más megközelítésből nézve az évtizedekkel ezelőtt kitolt ürülék cukormáz alá rejtésének bosszantó tevékenységéig. Induljunk hát útnak, minek vesztegetnénk tovább az időt?...

    Ahogy kiérek a főútra, rögtön látom, hogy a mai sem lesz egy mozgalmas éjjel. Gyalogost sem közel, sem távol nem látni, és mindössze ötpercenként egyszer száguld el mellettem egy autó. A város jellegzetes, narancssárga fényei lepik be az utcákat, valamiféle melankolikus ködöt borítva mindenre, melléjük pedig még a jelzőlámpák is kitartó, narancssárga fénnyel villogva erősítik bennem azt a képzetet, hogy ez a város szomorú. Szomorú, ámde titokzatos és vonzó, annak ellenére is, hogy sohasem volt, és valószínűleg nem is lesz egy metropolisz. Olyan hely ez, ahol éjjel még a rendőrautó is narancssárga villogással lopódzik mögénk, hogy aljas módon rajtunk üthessen, bármi rosszban is sántikálnánk. Én persze épp nem sántikálok semmi rosszban, miért is tenném?... Leülök hát egy közelben lévő, pirosra mázolt, szocreál időket idéző padra és pár percig csak nézek magam elé. Itt élek mióta csak megszülettem, valahogy mégis egyre hidegebbnek, idegenebbnek tűnik ez az egész élettér. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi is lehet ennek az oka. Talán az, hogy felnőttem, talán az elvágyódás... Aztán rá kellett jönnöm, hogy egyik sem, hiszen rengeteg dolog köt ide, és hát máshol sem sokkal jobb... A válasz máshol bújkál, de engedjétek meg, hogy magyarázatként Dosztojevszkij "Fehér Éjszakák" című művéből idézzek:

     "Nagyon jól vagyok a házakkal is. Ha az utcán megyek, elibem siet mindenik, rám néz valamennyi ablakával és azt mondja:
    "Jó napot! Hogy van? Nekem hál' Istennek semmi bajom. Májusban emeletet kapok."
    Vagy: "Hogy-mint szolgál az egészsége? Engem holnap reparálnak."
    Vagy pedig: "Majd hogy le nem égtem. Szent atyám, beh féltem."
    De nem egyformán szeretem ám mindnyáját; vannak kedvenceim. A legjobb barátaim közt van egy, mely nyáron kúrába adja magát az építész kezébe; persze hogy mindennap eljárogatok majd az utcájába, megnézni, hogy nem gyógyítják-e túlságosan; mert hej, azok a doktorok... Isten óvja!
    Sohasem fogom elfelejteni az esetemet egy igen csinos gyenge-rózsaszín házacskával; kicsike kőház volt s mindíg olyan nyájasan nézegetett reám és olyan megvetően az otromba és esetlen szomszédjaira, hogy szinte örültem, valahányszor a közelébe kerültem. A mult héten egyszer ismét arra járok s amint barátom felé tekintek, panaszos szavát hallom: "Sárgára mázolnak! A tolvajok! A barbárok! Nem kímélik semmimet, se oszlopaimat, se párkányomat..."
    Ez az én barátom valóban sárgul, mint a citrom. Mintha csak epeömlése lett volna! Azóta aztán feléje sem mertem menni a szegény elcsufitott háznak, melyet az alvilág színével borítottak be.
    Megértheted már most, olvasóm, mikép vagyok én egész Pétervárral ismerős."


    Ez a város a barátom. A házai rengeteg emléket őriznek, ám amikor izlésficamos tervezők gyalázzák meg a lehető legborzasztóbb pasztell színekkel a falaikat, akkor úgy érzem kezdenek elfordulni tőlem. Az urbánus giccsbe burkolózva, gőgösen tornyosulnak fölém, régi barátjuk fölé, és teljesen semmibe vesznek. Lekezelnek, ellöknek maguktól. Egy város nem feltétlenül attól lesz szép, hogy minden sarkon más színben pompázik. Nem lesz emberközelibb sem. Számomra hányingerkeltő, mikor meglátok egy tízemeletes házat, négy, egymástól teljes mértékben elütő színben "tündökölni". Emlékszem az egyik kopott panelház oldalára festett graffitikre, amelyek valahogy minden reggel jobb kedvre derítettek egy picit a maguk naív bájával. Pedig a ház vakolata repedezett, mocskos volt, ez a pár rajz pedig  mégis valahogy emberközelibbé tette az egészet, mosolyt tudott csalni az arcomra. Urbán folklór volt ez számomra, több mint tíz évig, rengeteg emléket őrzött, míg el nem pusztította ezt is a Panel Program. És mi maradt helyette? A narancssárga "tökéletesség", a homogenizáció, a beolvadás a többi közé. Számomra ez sokkal nagyobb vizuális környezetszennyezés, hiszen a városunk elveszíti azt, ami valójában. Amivé az emberek teszik. Kiveszik belőle az élet, a pezsgés, egy lesz a többi, steril lakókörnyezet közül. Ha utazásra adom a fejem, nem azért szeretnék utazni, hogy mindenhol ugyanazt lássam, hiszen minden város más és más kellene hogy legyen. És itt nem feltétlenül a műemlékekre gondolok, hiszen nem azok jelentik a város igazi életterét, sokkal inkább a lakóházak és középületek, hiszen ezek a folyton változó, pezsgő kultúra részei. És mivel az emberek is mások és mások mindenhol, ezért az életterük is más, és épp ez az, ami szemet gyönyörködtető és érdekes. Ehhez mérten mit látok ma? Ugyanazok a gumitéglával kirakott játszóterek, ugyanazok a térkövezett utcák, ugyanazok a csillogó, üvegfalú plázák és irodaházak, és ugyanazok az unott arcú, közönyös emberek mindenhol. Beolvadtunk a többi közé. Szép lassan elveszik az összes emlékünk, elveszik a barátaink, elveszik a valódi életterünk. Egy olcsó, meglehetősen szacharin ízű cukormázzal vonják be a történelmünk egy (meglehetősen nagy) darabját. Hiszen a panelházak kora is történelem, bármennyire nem is vagyunk büszkék erre bármennyire is szeretnénk elrejteni ezt a korszakot.

    Persze tudom, hogy vannak a olvasók közt, akik máshogy gondolják ezt, lehet, hogy ez csak az én személyes, szubjektív problémám, túlzottan szentimentális vagyok már megint. Hát legyen, sétáljunk tovább a panelrengetegből egyenesen a belváros szívébe, és nézzünk meg egy talán nagyobb rétegre kiterjedő, objektívabb problémát, szintén a városrehabilitáció kérdésköréből. A Dobó tér és a belváros újratervezése... Míg más országokban rengeteg helyen törekszenek arra, hogy a történelmi helyek megőrizzék történelmi mivoltukat, addig ez a város ismét a steril beolvadást választja, és modernizálja a saját szívének számító Dobó teret. Újrakövezik, kibővítik, lesz mélygarázs, elkerül a lovasszobor, és szép, tucat-uniós kisvárossá avanzsálunk majd mi is. Bravo! Javasolhatom talán, hogy amint elkészültünk a Dobó tér rehabilitálásával, helyezzünk Dobó István kardja helyére egy népek barátságát hírdető polkorrekt zászlót, illetve rögtön vegyük célba  a várat is, és fessük kórház-zöldre, mint a külvárosi panelek 90%-át? Úgyis idejét múlta már a rusnya, tufaköves külseje! Esetleg ajándékozzuk a Kepes-famíliának, mint ahogyan tettük ezt nemrégiben az egy ideje már a giccses "Művészetek Háza" néven futó ifjúsági házzal is, elvéve azt azoktól, akiket hosszú éveken át megilletett, a város fiataljaitól.

    Egyre több barátom távozik el szívünk mélyén szeretett kisvárosunkból. A fővárosba és külföldre egyaránt, és bevallom, nem először gondoltam már én sem életemben az elvándorlásra. A mi hibánk lenne? Kétlem. Nem is feltétlenül egri tendencia ez, az egész országra jellemző. Ám ennek a témának a boncolgatása már nem tartozik eme írás kérdéskörébe, talán majd máskor. Inkább hazamegyek, és álomba merülök azzal a keserédes hittel, hogy legalább nem az én hibám, habár tudom ez nem nyugtatja meg az annak idején idegen megszállókkal hősiesen harcot vívó Dobó István szellemét, akinek szobra a hamarosan átalakítás alá kerülő téren, mikor senki sem látja, leengedi kardját egy pillanatra és letöröl majd egy súlyos, bronz könnycseppet meggyötört arcáról.

    Tovább