Egerben, a Felnémeti Közösségi Házban tartott előadást hétfőn Ferge Zsuzsa szociológus.
Több kérdést is feltett népes hallgatóságának Ferge Zsuzsa szociológus, akadémikus a Felnémeti Közösségi házban hétfőn délután, amire néma csend volt a válasz.
A kiváló előadó egyébként a SZETA Egri Alapítványának felkérésére tartott előadást azon a nyílt napon, amelyen az Észak-magyarországi civilek a a munkaerőpiaci reintegrációért című pályázati program részleteit ismertették.
A szakember, aki a társadalmi szolidaritásról beszélt, megkérdezte például, hogy középkorú közönségének tagjai közül, ki az, aki úgy érzi, hogy méltányos nyugdíjban részesül, ha eléri a korhatárt. Kíváncsi volt arra is, ki gondolja úgy, hogy a mai magyar társadalom szolidáris bármelyik kiszolgáltatott helyzetben lévő réteggel.
Feltette a kérdést, hogy ki érzi rendben lévőnek a közbeszerzések jelenlegi folyamatát, illetve, hogy miként reagálna egy igazán szolidáris társadalom például a trafikbotrányra, amikor is 50 ezer ember korábbi megélhetését tették tönkre egy tollvonással, hogy helyette ötezer kormányszimpatizáns ember boldogulhasson.
Miután kérdéseire nem érkezett válasz, az előadó az idevezető folyamatot is felvázolta. Emlékeztett arra, hogy 1990 után rövid időn belül egymillió embere veszítette el munkahelyét és létbiztonságát. Közülük néhány százezret nyugdíjba kényszerítettek. A mezőgazdaság átszervezésével, az ipar gyors privatizálásával tovább romlott a magyar munkavállalók helyzete. A munkaerőpiacon azoknak volt némi esélye, akik diplomával, vagy valamilyen szakmával rendelkeztek, ám az alulképzettek teljességgel kiszorultak a foglalkoztatásból.
Máig meg nem oldott probléma, hogy ráadásul a magyar átlagbérek messze alatta maradnak az európai uniós béreknek. Így fordulhat elő, hogy ma a négymillióra tehető munkahelyből csupán kétmillió ember jövedelme biztosít átlagos, vagy e feletti jövedelmet.
A közmunkaprogrammal az a baj, hogy magyon drága foglalkoztatási forma, ám nem hatékony, nem garantálja a mobilitást, se a szegénységből való kitörést. A mélyszegénység hazánkban 600 ezer embert sújt, 4,2 millió ember pedig a létminimum alatt él. A legnagyobb vesztesek a gyerekek, ami azért tragédia, mert nemzetközi tanulmányok igazolják, hogy a szegénység nemcsak nyomorít, hanem butít is. A tanulmányi eredmények például szoros összefüggésben állnak az étkezéssel, az otthoni életszínvonallal.
Ha egy gyerek nélkülözni kénytelen, az egész élete rámehet, hiszen rosszabbak az életkilátásai, gyakrabban és hamarabb lesz beteg.
Ha ezeken a folyamatokon nem sikerül változtatni, húsz, harminc év múlva rendkívüli árat kell fizetni az egész társadalomnak.
B. K.
