kerékpárút fejlesztés Archívum

  • Miskolcig tekerhetünk

    Miskolcig tekerhetünk

    Véget ért a Kerékpárral a Bükkön át – kerékpárral a városon át nevet viselő projekt. A 800 millió forintos beruházás során létrejött egy közel 11 kilométeres kerékpárúthálózat a megyeszékhelyen, s a Bükkön keresztül immár egészen Miskolctapolcáig lehet kerekezni

    Tovább

  • Kerékpárút bejárás

    Kerékpárút bejárás

    Az egri kerékpárút hálózat észak-déli gerincvonalának kiépítése közel 780 millió forintból valósult meg. Az eddig a városban szigetszerűen elkészült részeket most összefűzték jelzett, illetve épített kerékpárút szakaszokkal, így egy összefüggő, körülbelül 11 kilométeres egybefüggő szakasz készült el. A helyszíni kerékpáros bejáráson, majd az azt követő sajtótájékoztatón mutatták be az elkészült kerékpárutat.

    Tovább

  • Kerékpárút és mederrendezés

    Kerékpárút és mederrendezés

    A városon átvezető kerékpárút egyes szakaszainak műszaki átvétele már korábban elkezdődött. Az uniós projekttel párhuzamosan folyó, saját forrásból finanszírozott kiegészítő beruházások, így a Mária és a Knézich utca közötti patakmeder rendezés miatt ezen a részen még dolgozik a kivitelező.

    Tovább

  • Épül a kerékpárút lajosvárosi szakasza, a kapubejárókat is kialakítják

    Épül a kerékpárút lajosvárosi szakasza, a kapubejárókat is kialakítják

    Megfelelő ütemben halad a kerékpárút építése, a munkák zömét most a lajosvárosi szakaszon végzi a kivitelező- mondta Molnár László, a polgármesteri hivatal beruházási csoportjának vezetője. A szakember kérdésünkre hozzátette: a kapubejárókat is megépítik, nem lesz olyan udvar, ahová ne tudna majd beállni autójával a tulajdonos. A munkálatok felgyorsításához egy másik kivitelezőt is megbíztak.

    Tovább

  • Kerékpárút aszfaltozás Felnémeten

    Kerékpárút aszfaltozás Felnémeten

    Az épülő kerékpárút hálózat északi, felnémeti részén ezen a héten nagy részt végeztek az aszfaltozással. Mindkét újonnan épített hídszerkezetre rákerült a járófelület is.

    Tovább

  • Új egri hidak

    Új egri hidak

    A hétvégén beemelték a kerékpárút felnémeti szakaszán a két új híd acél áthidaló elemeit. Mivel ezen a részen a betonozás szinte mindenütt elkészült, a híd járófelületének kialakítása után akár az aszfaltozást is elkezdheti a kivitelező. Közben a vasútállomás környékén már felvitték a felső, kopó felületet is a kerékpárútra.

    Tovább

  • Készül a kerékpárút

    Készül a kerékpárút

    A városi kerékpárúthálózat bővítése több helyen is látványos szakaszához érkezett. Északon a hidak kivételével szinte mindenütt elkészült az utak betonalapja. A belvárosi részen van ahol már elkezdték a burkolat lerakását. A Deák Ferenc úttól a Sas útig a betonalapra több helyen rákerült az első aszfaltréteg. Délen, a K2-es és a Szalóki út kereszteződésénél is aszfaltoznak.

    Tovább

  • Kerékpárút – déli rész

    Kerékpárút – déli rész

    A várost átszelő kerékpárút hálózat déli része nagy részt a Mátyás király út két oldalán fut majd. Itt már kevesebb a hely, mint az északi vagy akár a belvárosi részeken. Nem egy esetben együtt jelölték ki a gyalogos és kerékpáros útszakaszokat. A kivitelezés során itt kell a legtöbb problémával megbirkózniuk a kivitelezőknek. Várhatóan ez a szakasz készül el a legkésőbb, október végére.

    Tovább

  • Bükki kerékpárút – belvárosi szakasz

    Bükki kerékpárút – belvárosi szakasz

    Az Egert észak-déli irányban átszelő kerékpárút az országos fő kerékpárút része, Bükki kerékpárút elnevezéssel. A 10 km-es, városon átvezető rész középső, hozzávetőlegesen 5 km hosszú szakaszának egy része már évekkel korábban elkészült. A most kiépülő új kerékpáros útszakaszokkal együtt ezeket is fel kell újítani.

    Tovább

  • Kerékpárút: két új híd készül

    Kerékpárút: két új híd készül

    Miután novemberben zárul a kerékpárúthálózat bővítése, tíz kilométeres, összefüggő kijelölt, illetve épített kerékpárúton közlekedhetnek majd a biciklisek Egerben. A felnémeti részen már több helyen kialakították a nyomvonalat, készül a Tárkányi- és az Eger-patakon átvezető híd. Valószínűleg ez az északi rész készül el a leghamarabb.

    Tovább