fórum Archívum

  • Egy másik valóság

    Egy másik valóság

    Egy másik valóság címmel rendezett regionális drogügyi konferenciát a Kábítószer Egyeztető Fórum. Az előadások azzal foglalkoztak, napjainkban hogyan érinti a fiatalokat a probléma.

    Tovább

  • Fórum a közbiztonságról

    Fórum a közbiztonságról

    Cél, hogy minden településen működjön polgárőrség – többek között erről esett szó a Heves megyei Bodonyban szervezett közbiztonsági fórumon. Az idén 25 éves polgárőrség képviselői, a társszervek és a megye polgármesterei egyeztettek arról, hogyan lehetne még erősebb a közbiztonság.

    Tovább

  • Elfogadták a Civil Fórum programját

    Elfogadták a Civil Fórum programját

    A következő fórum programját tárgyalta meg a Civil Kerekasztal. A testület márciusi ülésén Habis László polgármester a városban működő egyesületek közreműködését kérte az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kidolgozásában.

    Tovább

  • Lakossági Fórum Egerszalókon

    Lakossági Fórum Egerszalókon

    Lakossági fórumot tartott Varga István, a Fidesz-KDNP által támogatott, független polgármesterjelölt Egerszalókon. A településen vasárnap időközi választás lesz, mert Tőgyi Gábor polgármester februárban elhunyt. Főként a kerékpárútépítésről és a megújításra váró faluközpontról kérdezték a jelöltet. A fórumon részt vett Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője és Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

    Tovább

  • Egri Civil Fórum

    Egri Civil Fórum

    Évet értékeltek a civilek, 89 civil szervezet képviseltette magát az Egri Civil Fórumon. Elhangzott, hogy idén is megszervezik Eger Ünnepét. E mellett együttműködési megállapodást kötött az Egri Civil Kerekasztal és a Média Eger Nonprofit Kft.

    Tovább

  • Felnémeti hírek

    Felnémeti hírek

    Rázsi Borond, az egri 12. választókerület egyéni képviselője 2014. november 19-én, szerdán 17:00-kor a Pásztorvölgyi Iskolában lakossági konzultációt tart a 2015. évi almári, bervai, felnémeti és pásztorvölgyi fejlesztések és felújítások ügyében.
    Javaslatokat a razsi.botond@ph.eger.hu e-mail címre lehet küldeni!

    ********

    Vátjuk együtt a karácsonyt Felnémet karácsonyfájánál! Gyújtsuk meg együtt a Felnémeti Advent első gyertyáját a könyvtár előtt 2014 november 30-án, vasárnap 14:00-kor!

    ********

    2014-11-16.gif

    Forrás: EGRI MAGAZIN 2014. november

     

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Tisztelt felnémeti lakos!

    Tisztelt felnémeti lakos!

    koz.jpgA Kovács Jakab utca és a József Attila utca között, a posta mellett húzódó, a felnémeti rehabilitáció keretében 2005-ben létesített kerékpáros és gyalogos közzel kapcsolatban az a lakossági kérés merült fel, hogy az önkormányzat vagyonvédelmi okokból és az alacsony kihasználtsága miatt zárja le.


    E témában 2013. március 28-án, csütörtökön 17:30-tól a Pásztorvölgyi Iskola aulájában lakossági fórumot tartok, melyre minden érintettet tisztelettel hívok és várok. A fórum tájékoztató és nem pedig ügydöntő jellegű.

    Tisztelettel:
    Rázsi Botond

    Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Lakossági fórum és képviselői fogadóóra

    Lakossági fórum és képviselői fogadóóra

    razsibotond_1.jpgMárcius 11-én, hétfőn 17.00-tól Rázsi Botond alpolgármester, az egri 12. választókörzet képviselője (Fidesz-KDNP) lakossági fórumon ad tájékoztatást a tervezett 2013-as fejlesztésekről. A helyszín a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium. Ugyanitt, 17.30-tól egyéni fogadóórára várja az érdeklődőket, előzetes bejelentkezés alapján (36/523-708).
    Rázsi Botond
    Alpolgármester

    Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Lakossági fórum és képviselői fogadóóra

    Lakossági fórum és képviselői fogadóóra

    razsibotond_1.jpgMárcius 11-én, hétfőn 17.00-tól Rázsi Botond alpolgármester, az egri 12. választókörzet képviselője (Fidesz-KDNP) lakossági fórumon ad tájékoztatást a tervezett 2013-as fejlesztésekről. A helyszín a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium. Ugyanitt, 17.30-tól egyéni fogadóórára várja az érdeklődőket, előzetes bejelentkezés alapján (36/523-708).
    Rázsi Botond
    Alpolgármester

    Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Lakossági fórum buszmenetrend ügyben

    Lakossági fórum buszmenetrend ügyben

    Április 4-én, szerdán a Bervavölgyi Óvodában, április 5-én, csütörtökön pedig a Pásztorvölgyi iskolában tart lakossági fórumot Rázsi Botond alpolgármester, az egri 12. választókörzet képviselője (Fidesz-KDNP). A kezdési időpon...

    Tovább