Nem volt kérdőjeles a Felnémeti Kerekasztal eredeti felhívása, amellyel a III. Felnémeti Közösségi Napra hívogatta a városrész lakóit. Remélem írásom végén érthetővé válik, miért változtattam meg a címben az írásjelet. Városunkban – a felnémetieket példáját követve – lassan kialakuló hagyománnyá válnak a választási körzetekben szervezett bográcsos ünnepek. Az események önmagukban eddig nem késztettek arra, hogy - a civil kerekasztal tagjaként - krónikása legyek ezeknek a kezdeményezéseknek, de a felnémeti rendezvény önmagán túlmutató a tanulságai írásra késztettek.

A felnémetiek az első értetlenséggel épp az Egri Civil Kerekasztal berkein belül találkozhattak, mondván: minek még egy kerekasztal, ha már itt van az egri. Néhányan nehezen értették meg, hogy nemcsak a szakterületeken (értsd sport, kultúra, egészségügy, oktatás, stb) működő szervezetek joga a szövetkezés kereteinek kialakítása, de más önszerveződési formáknak is helye van városunkban. Így a falusi hagyományokkal rendelkező felnémeti városrészben legitim egy területi alapon szerveződő hálózat megalakítása. Természetesen előzménye is volt, hiszen közel két évtizeddel ezelőtt kezdődött a helyi civil, vállalkozói, intézményi összefogás a felnémeti szüret hagyományainak újjáélesztésére. Ennek okán sok ember, sok helyen beszélgetett a helyi ügyekről és megszokottá vált, hogy a közösség dolgairól nyíltan és rendszeresen beszélni kell, mert ez a közügyek felé fordítja az emberek figyelmét. Az aktivitás ugyanakkor láthatóvá tette az ötletelőket, a folyton kritizálókat és a tenni akarókat is. Tapasztalhatóan erőteljesebbé vált az érdeklődés és a hagyományok ápolásába való bekapcsolódás igénye a választások előtti időszakban. Ezekben az években találkoztunk az „én” és a „mi” minőségi és tartalmi különbözőségével. A munka folyt, az első években segítő Megyei Művelődési Központ megszűnt és a Felnémet Kultúrájáért Alapítvány szembesült a fenntartás és folytatás kötelezettségével. Aztán lassan egymásra találtak a városrész szervezetei, négy évvel ezelőtt közösen pályáztak a Nemzeti Civil Alapprogramhoz helyi társadalomfejlesztő programjukkal és megrendezhették az első közösségi napot. És nemcsak ezt, mert a „mi programunk” hónapok alatt szervezeteken kívüli embereket – pedagógust, egészségügyi dolgozót, vállalkozót, nyugdíjast, könyvelőt és még sok más szakmát képviselő helyi lakost – is megtalált. A városrész önkormányzati képviselőjének bekapcsolódásával elkezdődhetett az a folyamat, amellyel elértünk napjaink eseményeihez.

A szüret, a Felnémeti esték, a könyvtári rendezvények, a helytörténeti könyvet bemutató rendezvények, a közösségi nap, a felnémeti mocorgók kiadványa, Felnémet története kiemelkedő eseményeiről való közös megemlékezések mind a helyi értékekre, az összefogásra koncentráltak a lokálpatriotizmus nem sablonos, hanem valóságos megnyilvánulásaiként. Mindezek gazdagították a helyi találkozások alkalmait, ugyanakkor felduzzasztották a teendőket. Az ünnepi alkalmaknak, a rendezvények élményeinek, valamint a helyi internetes nyilvánosság által közzétett sikereknek következményeként megjelentek újító törekvések is. Elsőként a műfajában meghatározhatatlan derűs napok, majd az adventi ünnepek, a disznótoros és a búcsúi lecsófesztivál, melyek egyértelműen jelezték az erősödő aktivitást, ugyanakkor olyan új szellemiséget is hordoztak, amelyben egyre gyakrabban hangzott fel a disszonáns hang: az én rendezvényem, az én csapatom, majd én megrendezem. Mindezek ellenére vitathatatlan, hogy ezekkel a kezdeményezésekkel a városrészben élők kulturális, közösségi lehetőségei bővültek, azonban inkább a befogadói, fogyasztói attitűdöt erősítették.
A harmadik közösségi nap előkészítése már viharfelhők alatt zajlott és - meteorológiai értelemben - országos hírű felhőszakadással, égzengéssel fejeződött be. De ne szaladjunk az események elé, néhány mondat erről a napról: a rendezők a hagyományt folytatva a felnémetiek összefogásával, a helyi civil alap, kulturális alap, a vállalkozók, a képviselő és néhány magánember támogatásával valósulhatott meg. A tornádószerű vihar megjelenéséig a színpadon, a szolgáltató sátrakban családias hangulat uralkodott. A szomszédolás jegyében megjelenő csapatok közös főzését a kondérok alatt terjengő füst melletti csendes társalgás és a kíváncsiskodókkal való évődés kísérte. A helyi borászok hangulatemelő borkóstolója, a gondozási központ nyugdíjasainak csigatészta készítő akciója, a töltött káposzta falatkák, vagy a húzott rétes kínálása nap kedves színfoltjai voltak. Az égzengéssel lecsapó jeges vihar a sátrak alá zárta a résztvevőket, akiket egy a kiállító versenyautósok közül percekig vihart legyőző attrakcióval ejtett ámultba. A büfés sátor alatt folyt a beszélgetés, közvélemény kutatás, a szolgáltató sátorban felhangzott a viharűző nótázás. Kint az elemek rettenetes tombolása, bent semmi zavar, pedig több mint félórás volt az égiháború. A rendezők bejelentése, hogy a programot folytatni lehetetlen – térdig állt a víz az udvaron, a kábelek beáztak – kulturáltan vették tudomásul az emberek, a rendezők maradtak, a közönség hazavonult. Aztán mintha mi sem történt volna kerekasztal tagjai az iskola önkénteseivel együtt elindultak: bontottak, takarítottak, helyreállították a rendet és a királyi főszakács (aki egyben a városrész fertálymestere és végig kitartott) gulyását elfogyasztva zárták a napot. Személyekről eddig nem tettem említést, most sem szándékozom, a kiemelés a megújuló fertálymesteri tisztségnek szól; a felnémeti fertálymesterek (a regnáló és elődje is) cselekvő részese volt a programnak, szolgáltak tanáccsal, kapcsolattal, munkával. Ők a 300 éves testület hagyományát folytatók, akik már követhető példát teremtettek.

Tanulságos eseménye volt ez a nap városrésznek. A plébános áldást kérő fohásza – az égiek jóvoltából - valós példát teremtett az összefogás jelentőségére. Ennek tükrében belátható, hogy a mi akaratunk ereje csak akkor mutatkozik meg, amikor áthatja tetteinket a szeretet és az önzetlenség.   Korábban és napjainkban is voltak/vannak kisebb viharok a kerekasztal történetében: a második közösségi napon kivonult egy civil szervezet, mert a szomszéd egyesület sátrát magyar zászlóval és saját emblematikus tárgyaival dekorálta. Nehezen mozdul előbbre a felnémeti társadalomfejlesztő program tanulmányában megfogalmazott gondok, feladatok megoldása.  Napjainkban a helyi vállalkozók közül új gazdák saját rendezvényt terveznek. Támogatásukkal új civil szervezet alakulása indult el, amely a helyi források fölötti kizárólagosság megszerzését célozta meg, de van kezdeményezés a hagyományok (szüreti és búcsúi rendezvény) összevonására is.
Mit kezd a Felnémeti kerekasztal ezekkel a jelenségekkel? Legutóbbi találkozásukon értelmezték a napot és a történéseket. Eddig is a megoldások, az együttműködés motiválta döntéseiket. Most sem volt ez másként, a „mi szellemisége” mellett tették le a voksukat. Lehet a forrásokat elvonni a városrész közösségeitől, de elétéríteni ezt a csapatot már nem lehet. Elvtelen kompromisszumot nem kötnek, de hajlandók önzetlenül dolgozni a városrész hagyományainak, értékeinek, közösségeinek gazdagításért. Partnerük mindenki, aki az értelmes párbeszéd szándékával közeledik, és nem az egyéni érdek, saját dicsőség, kizárólagos előny megszerzése munkálkodik benne. Akik egy asztalhoz ültek már megtanulták, hogy vezetettnek lenni kevesebb szabadságot jelent, mint amikor ki-ki saját tehetsége szerinti vehet részt a közösen tervezett célok valóra váltásában. Ez a magatartás folyamatos, személyes kapcsolatot igényel, olyan egymásra figyelést és a támadó kritika előtti önkritika gyakorlását, amelyre még kevesen képesek. Mert nemcsak fesztiválokról, egyszeri akciókról szólnak a felnémeti hétköznapok, de a közösség kicsi ünnepeiről is, amelyek nem olyan látványosak, de valakiknek arról is gondolkodni kell.

Ebben aztán nincs helye sem lekezelő jótékonyságnak, sem arrogáns kirohanásoknak, csak a segíteni akaró önzetlenségnek, ahogy teszti ezt a kerekasztalban az egyetemi tanár, a pedagógus, a könyvtáros, a népművelő, a képzőművész és minden ember, aki a kerekasztal munkájába már bekapcsolódott. A viharfelhőket elfújta a szél, de Felnémet felett mintha ide kötné valami gonosz hatalom, ott lebeg az önzés végtelenül sötét fellege.
Mi lesz a folyatásban? Bízzunk abban, hogy a kerekasztal levezeti a villámokat és a címben idézett gondolat végéről eltűnik a kérdőjel. Az egri civil zászlóshajón serénykedők pedig tapasztalatot és a részvétel melletti elkötelezettség értelmét és távlatát kaphatják a felnémetiektől helyi demokráciát építő munkájukhoz.

F. Gál Sándor

Tovább