Egri Keri Archívum

  • Nem félnek félni – demonstráltak a kerisek

    Nem félnek félni – demonstráltak a kerisek

    Az iskoláért, a jobb légkörért, a jelenlegi igazgató újabb egyéves kinevezése ellen demonstráltak a Keri tanárai, diákjai és szimpatizánsok. A közelmúltban derült ki, hogy az intézményvezetői pályázat eredménytelenül zárult, egyetlen érvényes pályázat érkezett be, Hadházi Róbertné volt igazgatóhelyettesé. A minisztérium eredménytelennek nyilvánította a pályázati eljárást, és az eddigi igazgatót, dr. Vasas Joachimot bízta meg egy évre az intézmény vezetésével. A fenntartó nem indokolta a döntést. Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik képviselője arról beszélt a demonstráción: igazságtalan, ami történt, de nem egyedi eset.

    Tovább

  • Magyar és történelem szakos tanárok konferenciája

    Magyar és történelem szakos tanárok konferenciája

    Egerben rendezték meg a Kárpát-medencei magyar és történelem szakos tanárok konferenciáját. A tanácskozáson közel húsz határon túli iskola száz magyar nyelven oktató tanára vett részt. A konferenciát már harmadik éve szervezi az egri Keri, a Rákóczi Szövetség és Eger városa. A szervezők úgy látják: ez a találkozó is szolgálja a határok lebontását, a nemzet újraegyesítését. Az idei kiemelt téma a meggyőződés, a hit, a vallás volt.

    Tovább

  • Ma tégy a holnapért!

    Ma tégy a holnapért!

    Az Egri Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakképző Iskola uniós pályázaton 12 millió forint támogatást nyert, amelyből többek között informatikai, idegen nyelvi, egészségmegőrző, közlekedésbiztonsági és sportos programokat valósított meg a tanév során. Az utolsó program a négy napos bogácsi ÖKO-tábor.

    Tovább