Budai_László Archívum

  • Budai László, a Felnémeti negyed fertálymestere volt a Felnémeti Esték vendége

    Budai László, a Felnémeti negyed fertálymestere volt a Felnémeti Esték vendége

    A Felnémeti Esték idei második rendezvényén Budai László, Felnémet fertálymestere volt a vendégünk. A Felnémeti Fiókkönyvtárban megtartott előadáson Budai tanár úr vetítéssel színesített, érdekes előadásán megismerhettük a fertálymesterség múltját és jelenét. Megtudtuk, hogy a XVII. század végén Eger városában a körülmények szükségessé tették, hogy minden városrésznek legyen a polgárok köréből egy-egy köztiszteletben álló bizalmi embere, aki tudjon írni és olvasni s akinek személyes tekintélye segítségére lehessen a város vezetőségének a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ez a hagyomány éledt újra 1996-ban, amikor is újra megalakult  a Fertálymesteri Testület. A hagyomány újjáélesztése Várkonyi György nevéhez fűződik, aki az Egri Lokálpatrióta Egylet alelnöke és a mai fertálymesterek főkapitánya. A felnémeti negyednek 1727-től vannak írásos emlékei, de az akkori negyed csak nevében volt felnémeti. 2012-től Budai László személyében felnémeti polgár lett a már ténylegesen Felnémeti negyednek a fertálymestere. Budai tanár úr élvezetes előadását, közvetlen személyiségét nagyra értékelték a megjelentek, és több javaslatot is adtak a fertálymesternek, aki minden ötletet szívesen fogadott és ígéretet tett, hogy minden tőle telhetőt megtesz a megvalósításukért.

    Vitkóczi Jánosné, könyvtáros

    Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

    Tovább