A Szerző Archívuma

  • Veszélybe kerülhet a régészeti örökségünk

    Veszélybe kerülhet a régészeti örökségünk

    Az LMP szerint megsemmisülhet vagy aszfalttakaró alá kerülhet az ország régészeti örökségének egy része a fejlesztési miniszter törvénymódosító csomagjának eredményeként, amely az infrastruktúra-beruházások gyorsítását célozza, az ellenzéki párt szerint azonban "legyalulja a magyar régészetet".

    komlosi_csaba_oroksegvedelem_2015_590.jpg

    Fotó: HírTV

    Komlósi Csaba, az LMP kulturális szakszóvivője és egri önkormányzati képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján számos aggályt fogalmazott meg az előterjesztéssel kapcsolatban, a többi közt azt, hogy a kiemelt útépítések régészeti feltárási munkálatainak egy részébe nem akkreditált intézmények is bevonhatóak lesznek. Az előterjesztés rövidítené a feltárásokra rendelkezésre álló határidőt – fűzte hozzá a politikus, aki a legaggályosabbnak azt ítélte: sok esetben a váratlan leletek felbukkanása esetén is tartani kellene a beruházási határidőket.

    Komlósi Csaba – aki szerint a kormányzat 2010 óta folyamatosan gyengíti a kulturális örökségvédelmi és természetvédelmi szabályokat –, a szakmai szervezetekkel való egyeztetést is hiányolta. Az előterjesztés egyes részei ellen a Magyar Régész Szövetség is tiltakozik – jegyezte meg.

    A HírTV felvétele a sajtótájékoztatóról >

    MTI/LMP Sajtó

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Értékelt az LMP – egy képviselőjük az egri közgyűlésben

    Értékelt az LMP – egy képviselőjük az egri közgyűlésben

    Egy LMP-s képviselő a mostani közgyűlésben is helyet kapott, Csarnó Ákost Komlósi Csaba váltja. Az LMP azt mondja: kritikus és konstruktív ellenzéki szerepre készülnek. Csarnó Ákos úgy értékelt: ezen a választáson több szavazatot szereztek, mint négy éve, és mint a tavaszi két választáson. Több mint

    1200 egri választópolgár szavazatával jutott be az LMP-s képviselő a közgyűlésbe. Köszönetet mondott Komlósi Csaba a választóknak és az aktivistáknak is, valamint Csarnó Ákosnak, akinek a négyéves képviselői munkájára alapozva lehetett elérni az eredményt.

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • LMP: vidámabb, mosolygósabb Egert!

    LMP: vidámabb, mosolygósabb Egert!

    Kampányzáró sajtótájékoztatón összegezte Új az irány, Eger! című programja főbb elemeit Csarnó Ákos, az LMP egri polgármesterjelöltje. Elhangzott, hogy csak betartható, megvalósítható ígéreteket tesznek és vidámabb, mosolygósabb várost teremtenének. 

    Minden ígéretük betartható, megvalósítható, nem beszélnek a levegőbe - hangsúlyozta programjával kapcsolatban Csarnó Ákos, az LMP polgármesterjelöltje

    A zöld párt politikusa szerint az elmúlt évek legnagyobb problémája a munkahelyteremtés elmaradása. Ők energetikai beruházásokkal, a környék mezőgazdaságának fellendítésével, zöld- és gyógyturisztikai fejlesztésekkel teremtenének megfelelő feltételeket az új munkahelyeket létrehozó vállalkozásoknak.

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Beszélgetés Lajosváros és Eger helyzetéről

    Beszélgetés Lajosváros és Eger helyzetéről

    Csarnó Ákos, a Lehet Más a Politika egri polgármesterjelöltje és Törőcsik Gábor, képviselőjelölt a Lajosváros, és tágabban a város helyzetével kapcsolatban tart kitelepülést a Mátyás király úton a Coop és a Brendon Bababolt között.

    Mindenkit sok szeretettel várunk egy beszélgetésre, problémafeltárásra 2014. október 7-én, kedden 16 és 18 óra között.

    Helyszín: Eger, Mátyás király út 104.
    Időpont: 2014. október 7, kedd 16.00 - 18.00
    facebook esemény

    2014_10_07_lajosvaros_590.jpg

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Egészségesebb közétkeztetést Egerben is!

    Egészségesebb közétkeztetést Egerben is!

    Lengyel Szilvia, az LMP vidékfejlesztési szakszóvivője és dr Csarnó Ákos, az LMP egri polgármesterjelöltje beszélt az egészségesebb közétkeztetésről Egerben.

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Látványberuházások helyett valódi fejlesztéseket Egerben!

    Látványberuházások helyett valódi fejlesztéseket Egerben!

    2014. szeptember 25-én Egerben sajtótájékoztatót tartott Sallai Róbert Benedek országgyűlési képviselő és Komlósi Csaba képviselőjelölt, az LMP egri listavezetője Több esélyt a vidéki Magyarországnak! címmel.

    Blogunkon közreadjuk Komlósi Csaba Eger város fejlődésével kapcsolatban megfogalmazott sajtóanyagát: 

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • LMP Eger program 2014: KÖLTSÉGVETÉS

    LMP Eger program 2014: KÖLTSÉGVETÉS

    Nagyobb beleszólást a költségvetésbe!

    A Lehet más a politika mind a 12 egri választókerületben állított jelöltet és a héten egyéni jelöltjeinket valamint polgármester jelöltünket nyilvántartásba is vették. Köszönjük mindenkinek az ajánlásokat ill. az azok összegyűjtésében nyújtott segítséget!

    Október 12-én is számítunk támogatóink szavazatára. Már most hangsúlyozni szeretném, hogy a választókerületekben az LMP leadott szavazatok nem vesznek el, hiszen minden egyes a pártunkra leadott szavazat közelebb visz ahhoz, hogy folytassuk munkánkat az egri közgyűlésben. Ez pedig megőrizné számunkra annak lehetőségét, hogy felügyeljük a közpénzek elosztását, küzdjünk a felesleges beruházások és a korrupció ellen. Tehát küldjenek a nyakukra minket!

    Ezen túlmenően szeretnénk ha a város polgárai is nagyobb beleszólást kaphatnának a város költségvetésének kialakításába!

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Egerben az LMP-re mindenhol lehet szavazni

    Egerben az LMP-re mindenhol lehet szavazni

    Az egri LMP jelöltjei minden választókerületben sikeresen összegyűjtötték az aláírásokat, így a 2015. október 12-i egri önkormányzati választáson mindenhol lehet a Lehet Más a Politika jelöltjeire szavazni.

    Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni a sok ajánló aláírást és a gyűjtésben résztvevőknek a segítséget! Köszi!

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

    Tovább

  • Csarnó Ákos, az LMP egri polgármesterjelöltje

    Csarnó Ákos, az LMP egri polgármesterjelöltje

    Tovább

  • Az LMP egri jelöltjei a 2014-es önkormányzati választáson

    Az LMP egri jelöltjei a 2014-es önkormányzati választáson

    A Lehet Más a Politika az őszi önkormányzati választásokon önálló jelöltekkel, önálló polgármesterjelölttel Egerben is elindul.
    Korábban bejelentette a párt polgármesterjelöltjét valamint listavezetőjét. A héten tartott közgyűlésen megerősítést nyertek az egyéni képviselő-jelöltek is.
    A Lehet Más a Politika Egerben dr. Csarnó Ákost jelöli polgármesternek, aki az elmúlt években a párt színeiben önkormányzati képviselő volt Egerben, a listavezető pedig Komlósi Csaba, aki korábban az LMP országos elnökségének tagja volt.

    A párt színeiben induló jelöltek a következők:

    • 1. vk - Kanalovics Sándorné
    • 2. vk - Törőcsik Gábor
    • 3. vk - Ivády Péter
    • 4. vk - Nagy Tibor Balázs
    • 5. vk - Kormos Szilárd
    • 6. vk - Komlósi Csaba
    • 7. vk - Molnár Márta
    • 8. vk - Bagi Péter
    • 9. vk - Pásztor Édua
    • 10. vk - Mida Vivien
    • 11. vk - Kovács Tünde
    • 12. vk - dr. Csarnó Ákos

     

    Kérjük támogassák jelöltjeinket ajánlásaikkal! Aktuális információk az LMP Eger facebook oldalán >

    Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

    Tovább