A Szerző Archívuma

  • Segítség! Fejleszt a kormány

    Segítség! Fejleszt a kormány

    Az Európai Unió 2007-2013-as pénzügyi ciklusában mintegy 21 milliárd forint értékben 500 projekt fejeződött be Egerben – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Egerben. A politikus asszony azonban nem ezért jött, hanem mert Nyitrai Zsolt hívta. Kampánystratégiájuk szerint kormánytagokkal bizonyítják, hogy eljött a tejjel-mézzel folyó kánaán, „azelmúltnégyév” következtében.

    Tovább

  • Életpálya – modell: csak újabb hangzatos lufi ?

    Életpálya – modell: csak újabb hangzatos lufi ?

        Szeptemberben a 3 évnél fiatalabb diplomával rendelkező tanárok gyakornoki, az összes többi pedig pedagógus 1-es minősítést kapott: az is, aki 35 éve 4 diplomával dolgozik és az is, aki 1 diplomával 5 éve került a pályára.  Idén tavasszal kell feltölteni első körben a pedagógus életpálya modell portfóliót azoknak a tanároknak, akik pedagógus 2. minősítést szeretnének elérni. Azaz nőjön a fizetésük! Mindez újabb megvalósíthatatlan őrület, vagy végre átgondolt, megtervezett lépés lehet? A cikket olvasva döntse el az olvasó.

    Tovább

  • Félévi bizonyítvány Hoffmann Rózsáról

    Félévi bizonyítvány Hoffmann Rózsáról

    Tavaly szeptemberben szembesültünk a gyakorlatban is a Hoffmann Rózsa nevével eggyé vált új oktatási káosszal.    Lenyeltük, hogy a tankönyvek árát már másfél hónappal korábban ki kellett fizetni. Nem panaszkodom, mi megkaptunk minden könyvet időben.  A túlkommunikált ingyen tankönyv sem nekem okozott gondot. Aki igénybe vette, az bizony ősszel szembesült azzal, hogy jobb, ha kifizeti! Ugyanis év végén tökéletesen új állapotban kell visszaszolgáltatnia! Nem lehet a munkafüzetekbe beleírni, megoldani a feladatokat, nem lehet gyűrött, szamárfüles, mert akkor bizony nincs ingyen. Persze a propaganda erről nem harsogott. A szülők pedig inkább lenyelték ezt a békát is, és fizettek. 

    Tovább

  • Életpálya – modell: csak újabb hangzatos lufi ?

    Életpálya – modell: csak újabb hangzatos lufi ?

        Szeptemberben a 3 évnél fiatalabb diplomával rendelkező tanárok gyakornoki, az összes többi pedig pedagógus 1-es minősítést kapott: az is, aki 35 éve 4 diplomával dolgozik és az is, aki 1 diplomával 5 éve került a pályára.  Idén tavasszal kell feltölteni első körben a pedagógus életpálya modell portfóliót azoknak a tanároknak, akik pedagógus 2. minősítést szeretnének elérni. Azaz nőjön a fizetésük! Mindez újabb megvalósíthatatlan őrület, vagy végre átgondolt, megtervezett lépés lehet? A cikket olvasva döntse el az olvasó. 

    Tovább

  • Szeressük a tejet!

    Szeressük a tejet!

    Az EU, kormányunkkal egyetértésben – végre valamiben – támogatja azt a programot, amely a  tej népszerűsítését ösztönzi.  Hangsúlyozom, a tej egészségre gyakorolt jó hatását propagálja! Nem válthatja ki a mélyszegénységben élők táplálását, a főétkezést, az éhezés csillapítását, mivel ennek a pályázatnak csakis a kedvcsinálás a célja! Tehát, amikor azt olvasni, hogy bezzeg az éhes gyereknek milyen jó lenne, hát arra éppen nem lehet felhasználni! Így szól a pályázat! 

    Tovább