Méretes zagyvaság lehet azoknak a fejében, akik most
hazaérkezve belegondolnak, hogy mit is hallottak országunk pszichiáterének
magasröptű, és a tőle megszokott stílusban előadott produkcióját hallgatva
Egerben.
A Jó Isten mentsen meg attól, hogy elemezzem az elemzett
elemzetteket, vagy magát Csernus dokit, de bevállalom, és bevallom, hogy igen
nagy általánosító művész az emberünk.
Az összességében három emberi tulajdonság körül forgó
előadáson többen kaptak hideget-meleget az orcájukba – ahogy szokott az lenni a
mestertől – ám nagycsoportos foglalkozás lévén hatalmas lózungokként hangzottak
el a gyávaság, a félelem, és az önbizalom, avagy annak hiányát feszegető intelmek,
kritikák, fél tanácsok. Megoldási javaslat nélkül. Utóbbira azt mondta a doki,
hogy mindenki tegye fel magának hazaérve azokat a kérdéseket, amiket eddig nem
mert. Az én kérdésem csak az, hogy ki fogja őket megválaszolni azoknak az embereknek,
akik – például a megjelentek között szép számmal – hatalmas önértékelési
zavarban szenvednek? Persze ajánlotta Csernus, hogy hazánkban rengetek remek
pszichológus és pszichiáter terapeuta van – meg volt a reklám helye is.
Azt gondolom, akkor lennénk igazán bajban, ha a mostaninál
nagyobb számban szoknának rá az emberek a mesterséges lelkiismeret
használatához, és mindenki menekülne a dili dokikhoz. Félreértés ne essen, nagyra
tartom a munkájukat, hiszen sokan vannak, akiknek valódi segítséget nyújtanak –
a mostani foglalkozáson megjelentek között is megdöbbentő számmal voltak azok,
akiknek úgy nyílt fel a szemük önmagukkal kapcsolatban, ismétlem, a hatalmas
általánosítások közepette –, mintha eddig az őserdő mélyén éltek volna örökös
visszacsatolás hiányában.
Vagy ennyire nem lennénk őszinték – nem csak magunkhoz,
hanem – másokhoz sem? Valószínűleg így van. De a mai elfajzott túlérzékeny,
vérig sértődni divat világban nem is lehet megtenni, hogy folyamatosan a másik
fejéhez vágjuk minden hibáját, minimális elfogadás nélkül.
A férfiak igen kiélezett helyzetben érezhették magukat,
hiszen Csernus kapva kapott az alkalmon, látva az egri közönség soraiban szép
számmal megjelent urat, hogy egy kicsit letörje az „egri férfi” szarvát. Lássuk
be, van is mit. Kicsi városunkban igen magas lóról tekintenek a hímneműek
lefelé egymásra, a nőkre, kicsit mintha más világban élnének. Nekünk, egri
nőknek meg az a fura, amikor akárcsak országon belül odébb megyünk két
településsel és teljesen más mentalitásúak a pasik. Csernus erre a részre jó
érzékkel tapintott rá, és nem csalódott azon feltevésében, amikor gyávának
titulálta nembeli társait és a változással bekövetkező fájdalomtól való
félelemmel azonosította a férfiakat.
Nem kell aggódni, a nőket sem kímélte. A húsz éves lány
esete harmincöt éves partnerével igen emlékezetes nyomokat hagyott a
megaláztatás terén a hallgatóságban, amikor a doki kérdésére – miszerint a lány
mióta érzi megalázottnak magát ebben a kapcsolatban – a válasz az volt, hogy az
elejétől kezdve. „Szerelmi kurváknak” minősítette Csernus azokat a nőket, akik
feláldozzák magukat annak érdekében, hogy szeressék őket, hiszen „van, aki
pénzért csinálja, van, aki szeretetért”. Ebben is sok igazság van hölgyeim,
lássuk be! A magunk módján mind szerelmi kurvák vagyunk, és leszünk mindaddig,
amíg olyan társra nem lelünk rövidke életünk során, akitől feltétel nélküli
szeretetet kapunk.
És volt még valami, ami talán az eddigiek mellett és
ellenére a legértékelhetőbb dolog volt a pszichiáteri expozéban, és ez
megfogadható, alkalmazható: amikor egy ember a másiknak bizonyítandó hatalmas
szeretetet, érzelmeket ad át, az a másik ennek az édes áldozatnak, ennek a
szeretetnek nem érzi a súlyát, csak egy kicsi szeletét. Ezt a kis szeletet
értékeli törekvéseinkből. Ezért mi sosem kapunk vissza annyit, mint amennyit
adunk. Tanulság? Nem kell megszakadni a másikért, ismerni kell, hogy mi az a
kicsi, ami bennünk sem hagy viszonzatlan űrt, és a partner is értékeli.
A hatalmas nevetések, és a poénos előadásmód ellenére – ha már
a mester általánosított – egy igen szomorú átlagot lehet vonni a mikrofonnal
megerőszakolt bevállalósak között, és ez bizony a mérhetetlen lelki szegénység,
az elkeseredettség, és leginkább az ezekre megoldásul szolgáló csodavárás, ami
persze sosem jön el.
Ott voltak a párkapcsolatukban meg nem becsültek, az
önbizalomhiányban szenvedő, és ezért soha párt nem találó szinglik, a
kihasznált, éppen elhagyott szerelmi bánatosok. A képzettségüknek nem megfelelő,
hanem annál silányabb munkát végzők, emiatt depressziósok. Az életük felén túl lévő
aggok, akik most rájöhettek, hogy mit rontottak el. No és Csernus, aki meg ki
tudja, hogy miként gyógyítja önmagát azok után, hogy elhagyta a felesége, talán
így: a tömegek gyáva erejével.
