Biztosan találna összefüggést egy számmisztikus aközött, hogy egész életemben meghatározó volt minden engem érintő területen a 10-es szám, hiszen születési dátumomban is bőven jelentkezik.
Bizony eljött annak az ideje is, hogy eltelt 10 hónap. Tíz, többségében gyönyörű hónap. Közben sok minden változott: a politika, a gazdasági helyzet, az évszakok, az emberek, csak egy valaki nem, illetve kettő. Ő és Én. Ugyan nem teljesen igaz ez, több szempontból sem, hiszen mi is változtunk.
Amikor megismerkedtünk – saját megítélésem szerint – az emberi szimpátia mellett a kíváncsiság vezérelt minket, valamiért meg akartuk ismerni a másikat. Én tudom, hogy bennem az volt, hogy még sosem találkoztam ilyen emberrel, akivel ilyen jól megértjük egymást, magamat, akiben feltétel nélkül fel tudok oldódni. Aztán sokáig nem hittük el, hogy az van a levegőben, amire gondolunk. Néhány dolog miatt ma sem könnyű a helyzetünk, de ez az idő elég volt ahhoz, hogy az emberi részén túllendüljünk, és ne az akadályokra figyeljünk.
És az érzések? Persze csak a magam nevében írhatom: sosem szerettem így embert. Most már le merem írni. Sokáig még magamnak is képtelen voltam bevallani. Az pedig, hogy valakinek ki is mondjam…évekig elképzelhetetlen volt számomra.
Sosem hagytam elég teret az életemben annak, hogy bárkit is igazán közel engedjek magamhoz, mindig más, mások, a barátaim, a munka és sok minden egyéb volt a fontos, a szerelem az utolsó helyre szorult. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem vágytam valakire, voltak is. De sosem olyan, aki mellett biztonságban, jókedvben, harmóniában érezhettem magam, sosem olyan, mint Ő. Sokan megelégszenek, és képesek egy életet leélni olyannal, akivel el lehet lenni a langyosvízben, és fogalmuk sincs, hogy van jobb is, van boldogabb élet is.
Bár még fiatal vagyok, ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy rájöjjek: nem elég csupán egy-két szimpatikus tulajdonság ahhoz, hogy valakiben megtaláld azt a bizonyos Ő-t. Az egész lénye olyan kell, hogy legyen, akihez nem kell magadon változtatni, mert olyan természetes, olyan magától értetődő minden, önmagad lehetsz, és nem akarod megváltoztatni őt sem, mert úgy szereted őt, ahogy van, azokkal a hibáival – amiket még ha a fejéhez is vágsz -, mégis imádsz benne.
Mindkettőnkben voltak „technikai” kérdések arra vonatkozóan, hogy miért is van vele a másik, talán nem hittük el, hogy most ez tényleg igaz. De ezeket vagy konkrét válaszokkal, vagy az idő igazolásával megválaszoltuk. A körülmények miatt még most is rengeteg a kérdés, amik persze sokszor nyomasztanak, nem sikerül mindig higgadtan kezelni bizonyos szituációkat, de azt gondolom, és remélem ezekre is lesz megoldás.
A magam részéről csodálatos volt ez a 10 hónap, rengeteg élménnyel, emlékekkel, melyekből amerre nézek, látok valamit, és persze élénken él bennem mindenből egy darab, egy érzés, egy mosoly, egy mondat, egy helyszín, egy csodálatos gondolat.
Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon létezik-e ennél jobb dolog, ennél összetettebb, harmonikusabb, boldogabb dolog, ember? Van-e annál feljebb, hogy néha azt érzed, örömödben sírnál, pusztán attól, hogy van a másik, és olyan ez a másik, amilyen? Amilyen neked a tökéletes. Nem elégedetlenségből, csak kíváncsiságból vetődik ez fel bennem. Aztán mindig azt gondolom, hogy nem is akarom tudni, mert őt akarom szeretni egész életemben.