Az életmű szeretetképei a templomban

2013. augusztus 24. 11:15 P. A.
 
Nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyitották meg Nagy Ernő festőművész Az én utam című életmű-kiállítását a minap az egri Templom Galériában.
 
A felnémeti születésű  művész családján, tisztelőin túl jelen voltak az egykori tanítványok is, hiszen az alkotó korábban az Eszterházy Károly Főiskola rajz tanszékének is vezetője volt. A megnyitón Habis László polgármester elmondta: Nagy Ernő hű maradt szülőföldjéhez, ez látható képein is.
 

A festő-tanár művészetének eszenciáját mutatja be az olaj- és akvarellfestményekből álló válogatott tárlat. Fiatalon számos nehézséggel kellett szembenézzen: nem járt szakkörbe, nem foglalkozott vele külön a rajztanára. Úgy ment el a Képzőművészeti Főiskola felvételijére, hogy ott vett először a kezébe szénkrétát, s a többiektől leste el a használatát. Képei jól tükrözik értékrendjét, a szeretet fontosságát, a harmónia iránti vágyat, a pozitív emberi gondolkodást.
   A kiállítás megnyitójának pillanata. Képünk jobb szélén az alkotó, Nagy Ernő. FOTÓ: GÁL GÁBOR A kiállítás megnyitójának pillanata.
Képünk jobb szélén az alkotó, Nagy Ernő.
FOTÓ: GÁL GÁBOR 

Nagy Ernő munkáit legutóbb januárban, Miskolcon láthatta a közönség, az a tárlat székfoglaló is volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjába. Az egri kiállítás szeptember 22-ig látható. 

A bejegyzés kategóriája: Alkotók
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?