Kutyagumi, autók, közbiztonság

Évtizedes gondok és friss problémák is szóba kerültek az egri közmeghallgatáson. Volt, aki éles kritikát fogalmazott meg, míg más köszönetet mondott az önkormányzatnak.

 
Nem kevesebb, mint húszan jelentkeztek szólásra szerdán délután az egri Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban. Ekkor tartott közmeghallgatást a megyeszékhely közgyűlése.   Balogh Szabolcs, a Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványa kuratóriumának elnöke azért mondott köszönetet, mert szervezetük egy Széchenyi utcai ingatlanba költözhet, s ezzel régi vágyuk teljesül.
Régi, rendezetlen ügyre hívta fel viszont a figyelmet Kovács Attila, jelesül a Sóház utca forgalmi rendjére. Elmondta: a közel 200 méteres szakaszon 16 közlekedési tábla, s számos terelősziget található, a jelenlegi állapotot a vicces kedvű turisták is szívesen fotózzák. Az ügyben megszólalt a polgármester, aki hangsúlyozta, hogy közlekedési szakértő bevonásával újra megvizsgálják az ügyet. Bognár József rendőr alezredes, az Egri Rendőrkapitányság vezetője megerősítette, régi a probléma. Elhangzott: az utcában lakók több esetben egymás ellen hívják ki az egyenruhásokat, jó lenne ennek (is) véget vetni. Császár Zoltán, a körzet képviselője örömét fejezte ki, hogy nyolc év után a békét és a jó megoldást keresik, közösen.Szót kért, s éles kritikát fogalmazott meg dr. Szalóczi Géza, az Együtt-PM szövetség képviselőjelöltje is, aki beszédében úgy fogalmazott: a párt aláírásgyűjtése során megismerte az egriek véleményét, s biztos abban, hogy a belváros-rehabilitáció 5,3 milliárd forintját az emberek felemelkedése érdekében kellene elkölteni, nem pedig kövekre. Szerinte egy szökőkúttól nem élnek jobban a megyeszékhelyen. Számos kérdést tett fel a parkolóházzal kapcsolatban, így azt, hogy igaz-e, kevesebb lesz a belvárosi parkolóhelyek száma, s hogy az építkezés során összekeverték a rámpákat, ezért nem nyitott még meg a komplexum.
 
Válaszában Habis László erre úgy reflektált: a közmeghallgatás nem választási kampánygyűlés, majd hozzátette, hogy a város segíti a vállalkozás- és iparfejlesztést, a belváros rehabilitációjának a pályázatát pedig a szocialista kormány fogadta el. Kijelentette: nem volt cél a több parkoló, de „nagyjából-egészében ugyanannyi hely lesz”.
Többen is felhozták a fórumon: sok a szemét a város közterületein. Bálint Judit például úgy vélte, több a hulladék a közterületeken, mint néhány esztendeje. Énekes Klára is hasonlóról számolt be, s kifejtette, hogy nem megoldott Felnémeten a vízelvezető árkok tisztítása. Hozzátette: „elhatalmasodott a bűnözés” abban a városrészben.
 
Utóbbi témával kapcsolatban kért szót Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő, aki kijelentette: mindenki tudja Felnémeten, hogy kik követik el a bűncselekményeket. Szerinte a rendőrség nemrég megpróbált eltitkolni egy esetet.
Szólt arról: rossz a helyzet a buszpályaudvar és a vasútállomás környékén, s a hipermarket parkolójában is „gagyizók” vegzálják a vásárlókat.
 
Bognár József rendőrkapitány így válaszolt: bűnesetet nem titkolnak el, de amíg a nyomozás érdekei megkívánják, vagy ha a sértett kéri, nem hozhatják nyilvánosságra az esetet. Azt kérte, ha valaki tudja, kik az elkövetők, azt közölje a rendőrséggel is. Hozzátette: kijelenthető, hogy csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma.
 
 Rázsi Botond alpolgármester arról számolt be a hallgatóságnak, hogy találkozót kezdeményezett a felnémeti civilszervezetek és a polgárőrség képviselőivel, s a rendőrséggel együttműködve közösen dolgoznak ki egy programot az emberek objektív és szubjektív biztonságérzetének növelése érdekében.Dr. Csiffáry Gergely azt javasolta: dolgozzanak ki egy programot, amelynek eredményeképpen Eger kutyaürülék- és szemétmentes város lehet. Hozzátette, hogy ehhez a közterület-felügyelet határozott fellépése is szükséges. A témát többen is támogatták, a polgármester ugyanakkor a felelős kutyatartás fontosságára is felhívta a figyelmet.
 
Császár Zoltán pedig arról beszélt: nem szórólapozni kell az ügyben, hanem cselekedni.
A bejegyzés kategóriája: Események
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?